2009. június 30., kedd

Neil Gaiman: Amerikai istenek


A történet szerint adva vagyon az USA, ahova nem csak az emberek vándoroltak be, hanem magukkal vitték képzeletük segítségével az isteneiket is, így a különféle kultúrák természetfölötti* lényei is kénytelenek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az elmúlt időkben ráadásul az emberek elfordultak tőlük és új bálványokat találtak a média, a fogyasztás és hasonlók személyében, akik bizony erős konkurenciát jelentenek a régi isteneknek. A súrlódások egyre gyakoribbak, egy nagyobb összeütközés is a küszöbön áll. Ebbe a helyzetbe csöppen bele börtönviselt főszereplőnk, akit tulajdonképpen zsarolással vesznek rá, hogy az istenek küldönce legyen, az már a poén lelövése lenne, hogy melyiké, de viszonylag hamar feltalálja magát ebben a különös szituációban.

Az egyik kedvenc filmem címe Interstate 60 (magyarul Úttalan út és a DVD hátlapszövege mellesleg hülyeség). Ez és Gaiman könyve meglepően egy világ része, pedig hivatalosan a kettőnek nincsen köze egymáshoz. Vajon a téma ennyire benne lenne a nem létező amerikai folklórban? Mindenesetre érdekes.

A jól megírt történet iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet réges-régen létező elemeket városi legendákkal összegyúrva olyasmit alkotni, ami első pillantásra új, viszont másodikra is szórakoztató és érdekes, viszont a műfaji sajátosságokból adódóan igazán mély mondanivalóval nem szolgál. Amolyan magával sodró, pihentető olvasmány...
___
*persze nincs olyan, hogy "természetfölötti", hiszen minden a természet része...



Kiadó: Szukits
Kiadási év: 2003

Eredeti cím: American Gods
Fordító: Juhász Viktor, Körmendi Ágnes
Oldalszám: 373

2009. június 28., vasárnap

Születésnap

Tegnap vettem észre, hogy csütörtökön lett egy éves a blog, ennek örömére különféle színes statisztikákkal és egyebekkel árasztom el a nagyérdeműt!

Az elmúlt egy évben 146 könyvről írtam (az elolvasottak száma 148), ami heti 2,8 példányt jelent, 36 375 oldal terjedelemben. Ezzel azt hiszem, viszonylag elégedett lehetek, még ha nem is lett 150 fölötti a szám, mint azt januárban feltételezni lehetett. A könyvek mellett hat filmről és hét zenei albumról is született bejegyzés, nem beszélve a tavaly november óta működő kiadványszemléről, mely eddig nyolc bejegyzést ért meg.

Eredetileg úgy indult a blog, hogy esetleg nagy ritkán valaki erre téved és beleolvas, ehhez képest a valóság sokkal örömtelibb: máig 7069 látogató járt erre, összesen 13 912 oldalt megnézve, vagyis sokan nem csak véletlenül idekattintottak, hanem az oldalon belül is nézelődtek, vagy éppenséggel visszatérő látogatók, ők naponta 5-15-en vannak. A legtöbb látogató, szám szerint 58, idén január ötödikén érkezett.

Az elmúlt hatvan nap statisztikája

Az átkattintási statisztikákat is érdemes volt átböngészni, a könyv.miner.hu-ról jöttetek a legtöbben, második helyen a Keményfedél áll, bár a novemberi 32 látogató után májusban már csak heten érkeztek onnan, ezzel párhuzamos tendenciát mutat a még mindig harmadik helyezett Leara blogja is, a Moly viszont márciusban egy tucat átkattintással indult, júliusra 39 eddig a szám, Amadeától is például decemberben hárman jöttek, júniusban huszonnégyen. Ami mindenképpen megemlítendő, az a Csodaidők hirtelen térnyerése a múlt hónap 32 látogatójával, nemkülönben az a huszonhárom, akik Brandon Hackett blogjáról érkeztek. Meglepő, de huszonketten még a blog feedjére is feliratkoztak :).

Főleg magyarok járnak erre

Változatlanul irdatlan mennyiségű Piszkos Fredes keresést kapok, nagyon sok a Jeffrey Stone-hoz kapcsolódó, az utóbbi időben az Angyalok és Démonok is megszaporodtak (xD), éppúgy az Alyson Noel + Evermore, ebben csak az a furcsa, hogy nem tudom mi ez :). Keresőszavak terén Achebe és a Széthulló világ változatlanul előkelő helyen áll, hiába lett vége réges-rég a januári vizsgaidőszaknak; nagy kedvencem, Steven Erikson is viszonylag sok látogatót vonz. A japán mesék és Szergej Lukjanyenko is az érdeklődés homlokterében vannak és Soós Viktória nevére is elég sok találat érkezik még mindig, biztos a szerző kíváncsiskodik :P. A héten Múzeumok Éjszakája kulcsszavas látogató is jött néhány, ez sajnos csak időszakos dolog.
Egyetlen bánatom, hogy vicces keresőtalálatok nincsenek, pedig máshol mindig olyan jókat lehet olvasni...

Dizájnt talán háromszor váltottam az elmúlt évben, megint körvonalazódik egy újabb, csak az a gond, hogy a css-hez nem értek eléggé, megfelelő alapsablont viszont, amit módosítgatni lehetne, nem találok.


További szép nyarat és jó olvasást mindenkinek :)

ui.: Ha valakinek van egy fölösleges "space" billentyűje, vagy olyan pici rugók vagy mik alá, szóljon, mert az enyém megadta magát és ha nem pont középen találom el, nem reagál, csak oldalra billen.
update 2009.07.02.: már nem aktuális :D

2009. június 27., szombat

Lammel Annamária – Nemes Csaba: Az istenanyák indiánjai

A Központi Szabó Ervin Könyvtárban szinte mindig lehet érdekes dolgokra bukkanni. Egyrészt a kölcsönözhető könyvek között persze, ezt viszont a "leselejtezett" példányok polcán találtam, ahonnan száz magyar forintért haza lehet vinni, ami megtetszik. Normális bibliofil ennyiért nem hagy ott olyan könyvet, ami érdekesnek tűnik, így jutottam ehhez a példányhoz. Kétszeres szerencse, mert a vallásantropológia terepmunkám meghiúsult, így viszont legalább volt miből összehozni: a totonák indiánok szakrális élete a modern világ keretei között eléggé jónak is bizonyult, legalábbis egy ötöst azért megért. Meg úgy általában is érdekes különféle idegen kultúrákról olvasgatni, összehasonlítani a korábbi ismeretekkel és elméleteket gyártani mindezekről.

Az köztudomású, hogy a magyar kultúrában a hetes az egyik legfontosabb varázsszám, Japán ainu őslakóinál viszont ezt a szerepet a hatos tölti be, a totonákoknál ellenben a hetes a halál száma (Japánban a négy), a nyolc viszont az életé, a magyarban kiemelt tizenkettes ("egy tucat", illetve az angol-német stb. számrendszer eleje is tizenkettőig tart) is szakrális jelentéssel bír. Na nem, eszem ágában nincs számmisztikával foglalkozni, ez csak egy apró részlet, ami gondolatébresztőnek ideális, aztán majd kiderül, hogy mi lesz belőle.

Maga a könyv a különféle szertartások és hétköznapi események mellet nagyszámú legenda- és meserészletet is tartalmaz, ezeket is érdemes elolvasni és elgondolkozni rajtuk.


Kiadó: Akadémiai Kiadó
Kiadási év: 1988

Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 182

2009. június 26., péntek

Koreai filmhét: A halál jele

Elsőre amolyan "átlagos vidéki zsaru vs. intelligens bűnöző" sztorinak tűnhet Bong Joon-ho filmje, szerencsére viszont több ennél. Dél-Korea első sorozatgyilkosának történetét meséli el, amiben csak az az érdekes, hogy az illetőt még mindig nem fogták el annak ellenére, hogy 1986 és 1991 között tíz nővel végzett, eléggé durva módszerekkel.
Egy ilyen jellegű ötletből lehetett volna nyomasztó, horrorszerű valamit készíteni, de eszetlenül lövöldözős-autós üldözéses akciófilmet is, ehelyett sikerült az alapvetően tragikus történetet humoros elemekkel ellátni, a fotózás nagyon szép és a hangsáv összeállítása is elképesztően hatásos, gondolok itt a zenékre, zajokra.
Alapvetően nem vagyok krimirajongó, ez a film viszont tetszett, talán mert nem annyira nevezhető kriminek és jól össze volt rakva, megnézésre érdemes :).


Eredeti cím: 살인의 추억 (Sal-in-sui Choo-eok)
Évjárat:
2003
Ország: Dél-Korea
Rendezte:
봉준호 (Bong Joon-Ho)
Forgatókönyv: 봉준호 (Bong Joon-Ho)
Zene:
Tarô Iwashiro
Hang: Byung-Ha Lee, Seung-yeop Lee
Szereplők: Kang-ho Song, Sang-kyung Kim, Roe-ha Kim, Jae-ho Song, Hie-bong Byeon, Seo-hie Ko, No-shik Park, Hae-il Park, Jong-ryol Choi, Mi-seon Jeon
Hossz: 127 perc

2009. június 24., szerda

Koreai filmhét: Erkölcstelen tudós

Korea, XVIII. század. Egy enyhén eszement tudós napi ügyeit intézve belebotlik egy öregbe, aki a város legnépszerűbb, de félig-meddig illegális folytatásos történetét másolja, ami bizony egy erotikus regény a keményebbik fajtából. Amikor kiheverte az első agyvérzést, amit az "ágyék" szó láttán kapott (persze csak képletes értelemben, a valóságban csak megszédült kissé), némi rábeszélés hatására maga is belekezd egy hasonló sztoriba, aminek külön lendületet ad, hogy a királynő magához hívatja. Bizony, a készülő erotikus bestsellernek a királynőről mintázott nemesi hölgy lesz az egyik főszereplője...

A sztori viszont nem fogy annyira, mint a rivális szerző műve, újítani kell: illusztrációkra van szükség, a rajzoló pedig nem más, mint a testőrkapitány. Szegénynek viszont van egy kis problémája: csak azt tudja lerajzolni, amit ténylegesen lát is. Innentől nincs megállás: szükség van modellekre is. A dolog akkor szabadul el igazán, amikor a tudós író többedjére is találkozik a királynővel, a testőrkapitány pedig kilesi a történéseket és lerajzolja.

Nos, én valahol ezen a környéken raktam volna be a "Vége" felirat koreai megfelelőjét, így egy kedélyes vígjáték lett volna az eredmény, nekik viszont kellett még az is, amikor az írót elfogják, brutálisan megkínozzák, a társait lemészárolják, őt magát pedig darabokra tört lábakkal a király elé viszik, ahol szembesítik a királynővel, végül pedig száműzik jó messzire...



Eredeti cím: Eumranseosaeng
Évjárat:
2006
Ország: Dél-Korea
Rendezte: Dae-woo Kim
Forgatókönyv: Dae-woo Kim
Operatőr: Ji-yong Kim
Szereplők: Suk-kyu Han, Min-jung Kim, Beum-su Lee, Dal-su Oh
Hossz: 142 perc

2009. június 22., hétfő

Múzeumok Éjszakája 2009

Az ember hazaér, kinéz az ablakon, és azt látja, hogy az ég alja már dereng, a Nap fölkelni készül. Aztán eszébe jut, hogy valamikor mostanában van az év legrövidebb éjszakája, biztosan ez a magyarázat. A magyarázat, de nem az ok: ami pedig a Múzeumok Éjszakája névre hallgató, immár tíz éves (Magyarországon csak öt) rendezvénysorozat. Részletek itt. Tavalyról emlékezetes a hosszú bolyongás az éjszakában, úgyhogy idén programterv is készült, ami nagyjából a harmadára csökkent a végleges verzióban: maradt a Közlekedési Múzeum és a Millenáris, a végére pedig bekerült egy gyors körülnézés a Természettudományi Múzeumban, ahol már-már a Jurassic Park hangulatát idéző fotókat sikerült összehozni a szabadtéri dinószobor-kiállításról.

Közlekedési Múzeum: Utoljára nem is tudom mikor jártam erre, de van az majdnem egy évtizede is. Azóta belülről felújították és részben átalakították, de a slágernek számító vasútállomás (előtte a vonatokkal, amikre fel lehet mászni) és a hajókormány megmaradt. A tésztahíd-terheléspróbát sajnos csak hallani lehetett és látni nem, mert túl sok ember állta körül a helyszínt és nem volt színpad, viszont az olasz motorok tetszettek. Egy negatívum volt csak, de az árnyékot vetett az egész estére: a karszalag-árusok nem fogadták el a kultúrautalványt, ami eléggé furcsa, lévén szó kifejezetten kulturális eseményről, ráadásul múzeumban...

Millenáris: Amióta a Csodák Palotája átköltözött a Váci útról, csak egyszer jártam bent, sajnos nem igazán fejlesztették, úgyhogy igazi újdonsággal nem találkoztam, a "törpék" viszont élvezték :) A Közlekedésiben normál embermennyiség volt, itt rockkoncertek közönségét megszégyenítő tömeg, ez is levont az élvezeti értékből. Negyed éjfélkor a Teátrumban kezdődött volna az aktuálisan egyik legjobb ifjú magyar bűvész showja, úgyhogy szépen át is mentünk, de valami más ment a színpadon, úgyhogy vártunk. Közben körhintásat kellett játszanom a törpékkel, végül kiderült, hogy nem a Teátrum a helyszín, hanem a Fogadó (pedig határozottan Teátrumra emlékeztem), úgyhogy rohanás át egy perccel negyed előtt... és bent mi fogad: valami monoton elektronikus sz@r, ronda ruhákba öltözött, mindennemű mozgáskultúrát nélkülöző egyedek felvonulása a kifutón, a közönség soraiban az egy főre jutó, ránézésre sem heteroszexuális egyedek aránya pedig már-már egy nem írom le melyik pártkongresszust idézi, mert ez nem egy politikai blog. Nem sokáig bírtuk bent, úgyhogy az épület előtt vártuk, hogy vége legyen. Közben az aprónépet hazavitték, de még mindig nem történt semmi. Aztán elkezdtek kifelé áramlani nők-lányok vegyesen, kicsit később a másik nem (?) tagjai is, a zörej pedig elhalkult. Beóvakodtunk, az egyetlen díszletet képező telefon már ott figyelt a színpadon, megszólalt a zene, a mester pedig félbetépte az újságot. Hat-nyolc méterről figyeltük a műsort, Soma tényleg jól csinálta, a közönség viszont meglehetősen érdektelen volt sajnos... Videó itt, érdemes megnézni.

Természettudományi Múzeum: Tavaly már "megvolt", korábban is néhányszor, most épphogy csak körbeszaladtunk a természetfotókkal kirakott falak mentén, a kiállításokat meg sem néztük, leszámítva a fent említett ősgyíkosat. A ruhatárnál sikerült felmarkolni egy adag Digitális Fotó Magazint, és még nem is tavalyi számokat, hanem az egyik idén márciusi volt... Lehet, hogy gyakrabban kéne elnézni ide.

Gyors fuvar majdnem haza, jófejségből várni az éjszakai buszra társaságként, pulcsikölcsönzés, még egy kis várakozás meg még egy kicsi, aztán irány immár végleg haza, a hajnali derengésben. Jövőre muszáj lesz beiktatni a Budavári Labirintust meg a Sziklakórházat...

2009. június 19., péntek

Mi újság? 2009 június

Éreztétek már, hogy szívesen pofán dobnátok valakit egy nagy, érett, lédús naranccsal? Igen? Akkor bizony Olaszországban a helyetek, az ivreai Narancsfesztiválon. Történelmi karnevál, klánokba tömörült, narancsokkal háborúzó helyiek (persze a turista is beszállhat), kell ennél több? A nyugodtabb szórakozást kedvelők ellátogathatnak Stradfordba, Shakespeare szülőhelyére, ahol Csajkovszkij koponyája szerepelt a Hamletban. Az igazán kalandvágyók bizonyára szívesen útra kelnének Tibetbe, ezúttal nem a kínai elnyomás, hanem Kőrösi Csoma Sándor emlékszobájának helyreállítása okán: még mindig keresnek segítőket, úgyhogy hajrá :)


Valamiért kimaradt eddig, hogy a portugálok az Árpád-házból eredeztetik a saját uralkodói családjukat, pedig azért ez most, amikor a nemzet önbecsülése valahol a négyes metró fúrópajzsainál is mélyebben van, talán számítana egy kicsit. Persze inkább valami barlangos hasonlatot kellett volna írnom, mert A Földgömb negyedik számában éppen barlangokról van szó... Na meg persze két rövidke cikkben Marokkóról, a következőben a helikoptereket megszégyenítő repülési képességű szitakötőkről, s az európai megalitok előtt hosszú túraútvonalakról.


Emelje föl a kezét, aki szereti a halat! Az hagyja fönt, aki tudja, hogy honnan származik az az uszonyos, amit megeszik. Rendben. És vajon akad, aki tudja, hogy biztosan nem illegálisan kifogott halról van szó? Sejtettem. Részben ezért is van a világtengerek halállománya a kipusztulás szélén... Folyamatos a túlhalászás, a kvótaszabályozás a jelenlegi formájában is kevés, de a kifogott tengeri élőlények kétötöde ráadásul vagy illegális halászatból származik, vagy "járulékos fogás": nem lehet értékesíteni.
A Karib-tenger kalózai filmeket kedvelő olvasónak a Dominika szigetéről készült fotókat látva ismerős lehet néhány helyszín: itt forgatták a második-harmadik részeket. A gyönyörű táj azonban nem minden: az élet meglepően nyugodt ezen a kis szigeten, nincsenek hatalmas strandok tele részeg turistával, viszont annál több a száz évnél is idősebb kort megérő lakos.
A "modern" világban persze ilyen hosszú ideig élni nem sok esélye van az embernek, hiába rutinműtét az először 1967-ben végrehajtott szívátültetés, a nagy adatmennyiségek vizuális ábrázolása viszont csökkentheti a túlhajtottság érzését.


Sárga keretben fagyasztott mamut, mi az? Hát persze, hogy a júniusi National Geographic. Na jó, ez nem volt valami jó poén... De a cikk azért érdekes, nemkülönben az élelmiszerválságos: tényleg éhen fogunk pusztulni, ha egyszer a szárazföldi és tengeri élelmiszerforrás is kiapadóban van, a bolygó emberi populációja viszont folyamatosan nő. Nem mintha egyébként kár lenne a többségért... A furcsa idők közeledtét a vadállatok városba költözése is jelzi: nyestek, vaddisznók, baglyok és társaik immár rendszeresen felbukkannak: itt szemben például szarkacsalád fészkel. Amerikában eközben egy csapat megszállott egészen elképesztő helyekre jut el: barlangászokról írták e szám utolsó cikkét.

2009. június 18., csütörtök

Nemere István: Műkincsrablók a kisbolygón

Vége a vizsgázósdinak, már csak az indexet kell valamikor leadni (na meg balhézni a neptunba beírt rossz jegy miatt), úgyhogy végre lelkiismeret-furdalás nélkül írhatok az olvasmányélményeimről is a totonák indiánok szakrális élete helyett.

Nemeréről nem írok, mindenki hallott róla valamicskét, de megkockáztatom, hogy a sci-fiben ifjabb kora óta jártas lakosság ezzel a könyvvel is találkozott már. Én nem, úgyhogy most olvastam el, közben persze kiderült, hogy ez egy sorozat és valamelyik folytatását már évekkel ezelőtt megkaptam karácsonyra a gimis osztályfőnökömtől, de ez más téma.

Mostanra már remélem csak a vizsgaidőszak alatt totális agyleszíváson átesetteknek nem világos, hogy ez egy "ifjúsági sci-fi": tizenöt év fölött már nem az igazi, alatta viszont kiváló lehet. A főszereplő is három tizenöt éves srác, akik egy űrállomáson élnek szüleikkel, meglehetős unalomban, ezért amikor lehetőségük nyílik rá, lenyúlják a kisebbik űrhajót és elkezdenek űrkalózosat játszani az aszteroidamezőben. A gond csak az, hogy az egyik aszteroidán valami furcsa, mesterséges objektumot vesznek észre, aminek nem kéne ott lennie...



Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadási év: 1979
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 186

Egyébként a KönyvesBlogon elkezdtek egy sci-fi "sorozatot", kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Egyelőre nagy jövőt nem jósolok neki, bár ha az Alapítvány-sorozatot nem számítjuk alapműnek, akár még meg is bocsátható az a frappánsnak szánt baki, miszerint fejezetenként millió éveket ugrik a sztori (a teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum "alig" húszezer évet fog át)...de hát ha egyszer alapmű! :)

2009. június 12., péntek

Joe Haldeman: Örök háború

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, bármennyire is próbáltam elkerülni, rögtön feltűnt a kísérteties hasonlóság a sztársip trúperz- (alias Csillagközi invázió-) világgal. De még mielőtt ez igazán elriaszthatott volna, jött egy kis szünet a hadakozásban és valami tényleg érdekes jövővízió kezdett kibontakozni.

Nagy vonalakban tényleg úgy indul a sztori, mint ha a CsI filmek forgatókönyvét venné alapul: az emberiség kilép a kozmoszba és szembetalálja magát egy idegen intelligenciával, az eredmény pedig békés sörözés helyett háború, mert az jó biznisz. Azt persze nem lehet tudni, hogy lőtt először, de ez nem is baj. A küzdelem a szintén újonnan felfedezett fénynél gyorsabb utazáshoz szükséges pontokért zajlik: a kollapszárugrás bizony felgyorsítja a közlekedést a galakszisban, még ha egyébként fényközeli sebességgel is képesek röpködni a hajók. Ja, és hogy miért a forgatókönyv és nem a regény? Nos, aki olvasta és látta is, bizonyára sejti: ugye eredetileg szigorúan nemileg szegregált a hadsereg, a filmben viszont épp ellenkezőleg. Itt pedig konkrétan kijelölt párok vannak, minden pihenőre más, persze cserelehetőség azért van :).

A történet nekünk már a múltban kezdődik: 2007-ben indul Mandella közlegény csapatával a taurik ellen, viszont igen hamar kiderül, hogy a fényhez közeli sebességnél a jó öreg Einstein relativitáselmélete kis képzavarral élve kézzelfoghatóvá válik: mire a négy év szolgálati idő letelik, már 2024-et írunk és visszatérve a Földön sem a megszokott látkép és társadalom várja a túlélőket. A megoldás? Még egy menet, ezúttal viszont már évszázadok "esnek ki", persze a zsold nem relatív idő szerint jár, úgyhogy valami kárpótlás akad, viszont soha nem lehet tudni, hogy az ellenséges hajók vajon a "múltból" valók, egyidősek velük, netán a relatív jövőből érkeztek, ismeretlen technikával felszerelve. Szerintem érdemes elolvasni, elég jól megírt példány, ebben az esetben megérdemeltek a nívós kitüntetések.




Kiadó: Valhalla Páholy
Kiadási év: 1997

Eredeti cím: The Forever War
Fordító: ?
Oldalszám: 295

2009. június 5., péntek

Mijamotó Muszasi - Taira Sigeszuke: A szamuráj útja

Ez a könyv igazából két könyv. Két képzett és tapasztalt harcművész írta őket, majd' száz év eltéréssel: a híres Muszasi és a nem kevésbé ismert Taira Sigeszuke. Mindkettő utat mutat a leendő harcosnak: Muszasi, mint legyőzhetetlen vívó, inkább gyakorlati, míg Sigeszuke, aki tudós és filozófus is volt, elméleti, a harcos életének mindennapjait tekintve fontos tanácsokkal látta el évszázadokon át szamurájok nemzedékeit.

Valószínűleg japános "előképzettség" nélkül nem sokat mondott volna a kötet a halálmegvetésen, végletesnek tűnő szabályozottságon és már-már brutalitásba hajló szenvtelenségen túl; viszont már akár csak a Krizantém és kard átböngészése is elegendő lehet ahhoz, hogy egy kicsit a külsőségek mögé lásson az ember, ezek a külsőségek persze attól még valódiak, nem csak illúziók. Mindenesetre akár különösebb harcművész-múlt nélkül is érdemes lehet belelapozni, ha az ember kellőképpen érdeklődik az európaitól igencsak eltérő kultúrák iránt, aki viszont netán űz(ött) ilyesfajta tevékenységet, számára plusz információkkal is szolgálhat a két könyv.



Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadási év: 2004
Eredeti cím: Go rin no so (五輪書), Busidó sosinsu
Fordító: Tokaji Zsolt
Oldalszám: 191

2009. június 2., kedd

Gianluigi Zuddas: Az utolsó istenek

Őszintén szólva ez a sztori leginkább valami számítógépes játék végigjátszására emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy olyanok közül találkoztam már ennél jóval érdekesebbel.

Vegyünk egy éppen csak díszletszerűen kidolgozott, (értd: az egész nem több egy festett deszkalapnál) posztapokaliptikus világot, adjunk hozzá sínen mozgatott bábokat, amik a körülményektől függetlenül mindig ugyanazt csinálják ("nem játékos karakterek" avagy egyéb szereplők), fűszerezzük meg sci-fi és fantasysablonokkal, az egyvelegbe pedig dobjunk bele egy tizenkét-három éves kiscsajt, ő lesz a "játékos karakter".

A történetet sem érdemes túlbonyolítani:

1. csapdába kerül - kiszabadul
2. megy - bajbajut - megoldja
3. megy - pofára esik - segítenek neki
4. felpörög - keresztbe tesznek neki - segítenek neki - illetve mégsem
5. csapdába kerül - kiszabadul - felpörög - segítenek is neki
6. megöli az utolsó "istent"

Ha valaki nagyon nem tud mihez kezdeni magával, olvassa el mindenképpen, utána szinte bármilyen sci-fi- vagy fantasyregényt megtanul értékelni, az garantált.



Kiadó: Galaktika Baráti Kör Könyvklub
Kiadási év: 1990

Eredeti cím: lusta vagyok utánanézni...
Fordító: Mészáros Katalin
Oldalszám: 303