2012. szeptember 30., vasárnap

Dan Simmons: Hyperion bukása

Az előző kötet és Balázs tavalyi értékelése után, az Endymion megjelenésével egy időben most végre én is elolvastam a Shrike zarándokai történetének folytatását. Bár a Hyperion bukása kevésbé koncentrál a zarándokok személyére, mint Dan Simmons korábbi regénye, a korábban megismert karakterek elég komoly szerepet kapnak: egészen pontosan rajtuk múlik az emberi világ jövője. Illetve ennél több is: a Számkivetettek és a Mag mesterséges intelligenciái is nagy várakozással tekintenek az Időkriptáknál zajló események kimenetelére - a Hyperion, a Periféria apró és jelentéktelen bolygója az események központjává válik.  Ez nem áll meg békés szinten, háború van kibontakozóban, olyan háború, amilyenre senki nem számított, háború, melyet nem lehet egyszerűen megnyerni vagy elveszíteni. Minden túlságosan nagy jelentőségűvé válhat, a legapróbb cselekedet is emberek milliárdjainak sorsát döntheti el.

2012. szeptember 9., vasárnap

George R. R. Martin: Sárkányok tánca

A sorozat első kötete, a Trónok harca - még 2009-ben - nagyon tetszett. Alaposan kidolgozott világ és szereplők, érdekes történet, sokszáz oldalas terjedelem - nem véletlenül lett az egyik kedvenc könyvem, csakúgy, mint egy évvel később a Királyok csatája. Egyszerre vettem meg az első három kötetet, de már akkor egyértelmű volt, hogy a szerző nagyon lassan halad a folytatások írásával, évekig várni meg nem nagyon szeretek egy-egy új részre, úgyhogy inkább elosztottam, a Kardok vihara tavaly őszre jutott és elég jó szolgálatot tett egy hétórás buszút során a mongol sztyeppén. A Varjak lakomája is velem jött a bolygó másik felére, azzal már nem vártam egy évet, hanem olvastam egyből, mert lehetett tudni, hogy a Sárkányok tánca hamarosan megjelenik és a hatodik kötet befejezését talán már a szerző sem éri meg az eddigi munkatempója alapján... Ez már nem tetszett. Nem csak azért, mert szinte kizárólag az irritáló szereplők kaptak benne helyet, hanem meguntam, hogy folyamatosan csak a szenvedés és kegyetlenkedés megy, a teljesen öncélú és már a realista hangulatra sem fogható szereplőgyilkolás és -kínzás, pozitív hangulat nyomokban sem akad vagy nyolcszáz oldalon keresztül - az egyedüli elégtételt az jelentette, hogy néhányan a legellenszenvesebbek közül legalább jól megszívták. Ebből adódóan nehezen kezdtem bele ebbe a részbe még úgy is, hogy itt legalább olyan szereplők háta mögött áll a virtuális kamera, akiket kedvelek és/vagy érdekesnek tartok. Nos, azt kell mondjam, hiba lett volna félbehagyni a sorozatot és kukába dobni a már beszerzett részeket, a Sárkányok táncával George R. R. Martin visszatért az első kötetek színvonalához, újra rendesen le tudott kötni.