2013. június 3., hétfő

Joan Slonczewski: Agypestis

Tavaly, négy év várakozás után végre megjelent Joan Slonczewski Elízium-ciklusának negyedik része is magyarul. Az Agypestis ugyanolyan kiváló regény, mint a korábbi részek, és azoktól függetlenül is olvasható. 

Négy évvel ezelőtt olvastam az Elízium lányát, az Elízium-ciklus legutóbbi kötetét (mármint a magyarul legutóbb megjelentet, ami a jelenlegi négyből a második, mert valami rejtélyes okból a magyar kiadást a Génszimfóniával, a harmadik kötettel kezdték), a közvetlen előzményt pedig valamikor 2006-7 felé. Normál esetben ennyi kihagyás után, pláne a közben elolvasott több száz másik könyvet is figyelembe véve, kissé nehézkes lett volna újra fölvenni a fonalat még akkor is, ha ez nem egy Malazai Bukottak Könyvének regéje vagy A tűz és jég dala, de most egyrészt meglepően könnyen visszajöttek a szükséges emlékek, másrészt pedig annyira azért nem közvetlen a folytatás, teljesen külön regényként is olvasható az Agypestis, vagy Joan Slonczewski tetralógiájának bármely másik része. 

A korábbi kötetekkel összefüggésben szokás a szerzőt feminista sci-fi íróként emlegetni, ez a hatás az Agypestisben már gyakorlatilag egyáltalán nem érezhető és a Génszimfóniával ellentétben hard sci-finek sem igazán lehetne nevezni. A konkrét tudományos problémák helyett inkább a társadalmi hatások és a karakterek közötti interakció a hangsúlyos, de lévén szó mikrobiológus szerzőről, a tudományos igény és pontosság nem kihagyható tényező.

A 2001-es Tor Books kiadás borítója (festmény: Alan Pollack, forrás: The SF of Joan Slonczewski)
Az emberiség már réges-régen szétrajzott az univerzumban, benépesítve a lakható (és terraformálva a kevésbé barátságos) bolygókat. Az intelligens gépek és a nanotechnológia mindennapos, a társadalmi-kulturális háttér viszont inkább ókor-nosztalgikus. A Valedon-hold ha nem is a civilizáció fellegvára, de kellőképpen fejlett közössége az intelligens létformáknak, az utóbbi időben azonban az emberi populációt különös kór fenyegeti: intelligens mikrobák terjednek a szervezetükben, akik saját céljaikra próbálják felhasználni dopaminfüggővé vált, saját akaratuktól és öntudatuktól megfosztott hordozóikat.

Krizoberill, a karrierje elején lévő művész kiállítására készül, miközben még a lakbérét is alig tudja kifizetni. Anyagi nehézségei miatt feliratkozik egy agyserkentőkkel kapcsolatos kísérletre, melynek köszönhetően hamarosan egy egész kolóniányi intelligens mikroba, fénnyel kommunikáló, fánk formájú "mikroember" népesíti be agyának pókhálóhártyáját. A mikrók kreatív kis törzse mellé minden elképzelhető eseményre kiterjedő egészségügyi csomag jár, hordozóként pedig hirtelen a társadalom felső fél százalékába tartozók között találja magát és művészi pályája is meredeken ível fölfelé. A gyors siker viszont áldozatokat is követel, az árat Kriznek is meg kell fizetnie.

Joan Slonczewski már a korábbi regényeiben is megmutatta kreativitását, mely ebben a kellemesen sokrétű és intelligens történetben is kiválóan tetten érhető. A mikrók tízezerszeres sebességű élete (egy óra egy év, egy nap egy nemzedék, egy-két hónapig élnek) amellett, hogy érdekesen ellenpontozza az emberi világ tempóját, valami különös, nagyon is valódi téttel bíró stratégiai játékra hajaz, melyben az embernek istenként kell igazgatnia parányi népét, akik komplett társadalmat alkotnak hozzájuk képest bolygónyi hordozójukban és bár méretre igencsak aprók, a természetük nem igazán tér el a nagyobb termetű értelmes lényekétől.


Az Agypestis a meglehetősen banális címe ellenére jól sikerült regény. Olvasmányos és szórakoztató, de egészen komoly kérdéseket is fölvet, a szerző többi írásához hasonlóan. Egyetlen hibája, hogy az ötletek, kérdések, karakterek és a világ mellett a történet kissé háttérbe szorul és súlytalanná válik és az utolsó néhány fejezet túlságosan összecsapott hatást kelt a kötet többi részének ráérősebb stílusához képest. Mindazonáltal megérte négy évet várni rá, Slonczewski helye változatlanul a legjobbak között van.
Az Elízium-ciklus részei:
1. Ajtó az óceánba (A Door into Ocean)
2. Elízium lánya (Daugher of Elysium)
3. Génszimfónia (The Children Star)
4. Agypestis (Brain Plague)
--
Kiadó: Metropolis Media
Kiadási év: 2012
Eredeti megjelenés: 2000
Eredeti cím: Brain Plague
Fordító: Galambos Dalma
Borító: Sallai Péter
ISBN: 978 963 86936 5 5
Oldalszám: 427
Ár: 3490,-
--

A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése