2013. december 30., hétfő

Kelemen Zoltán: Első 21 novella

Kelemen Zoltán első 21 novellájában a fantasztikum különféle területein kalandozhat az olvasó, a misztikus sci-fitől a keresztény mágikus realizmusig. Lelkes, de még kiforratlan ötletparádé egy elsőkönyves szerzőtől. 

Nincs könnyű dolga egy kezdő szerzőnek. A kiadók érthető okokból a már bejáratott neveket kedvelik, a szinopszis, kézirat visszautasítása (vagy éppen válasz nélkül hagyása) sokadik alkalommal komolyan elveheti az ember kedvét a további kísérletezéstől. Néhányan persze nem adják fel, tesztolvasókat toboroznak, a visszajelzések alapján átírják a történetet, megértik saját gyengeségeiket, javítják a hibákat, finomítanak rajta és az új, immár vállalható szintű kézirattal kilincselnek tovább - és ha szerencséjük van, találnak is olyan kiadót, ahol megjelenhetnek. Lehet pályázatokon is indulni, több kiadó is indít olyan programot, melyben kezdő írók megmérettethetik magukat és a legjobbaknak akár még szerződést is ajánlanak. A legjobb esetben is középszerű, szépreményű írópalánták naiv tengerében viszont csak elvétve akad igazán színvonalas műveket alkotni képes szerző, a naiv többséget egyáltalán nem rosszindulatból vagy sznobizmusból utasítják el (vagy hagyják teljességgel figyelmen kívül), hanem mert egyszerűen nem éri el az olvashatóság szintjét. 

2013. december 28., szombat

Peter Jackson: A hobbit - Smaug pusztasága (film)

Lehetne hosszasan elemezni, de... ez mégis mi a f.sz volt?

2013. december 17., kedd

Gareth Roberts - Douglas Adams: Shada (Douglas Adams elveszett Ki vagy, doki? epizódjai alapján)

Douglas Adams és a Doctor Who - tökéletes párosítás. Sajnos képernyőn már egy ideje nem élvezhetjük a kiváló humorú szerző történeteit a legrégebben futó sci-fi sorozat epizódjaiban, a frissen megjelent Shada viszont mindkét rajongótábornak és a teljesen "laikus" olvasóközönségnek is kiváló szórakozást nyújt. 

Kevés olyan tévésorozat van, ami több évadon keresztül is le tud kötni, a Doctor Who viszont ilyen. A jóféle angol humor és az időnként meglepően komoly, máskor pedig szimplán elborult sci-fi ötletek időutazással súlyosbított keveréke már önmagában attól is vonzó lenne, hogy eltér minden mostanában divatos, hollywoodi túlsúlyú sci-fitől - az, hogy nem csak egyedi, hanem tényleg színvonalas is, már csak hab a tortán. Akkora rajongó azért nem vagyok, hogy a 2005-ös újraindulás előtti évadokat is végignézzem, egyelőre elég az új (bár az idei karácsonyi epizód után valószínűleg elvonási tüneteim lesznek jövő augusztusig, úgyhogy még akár ezekre is sor kerülhet), így regényformában viszont érdekes megismerkedni a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a sorozatban szereplő negyedik Doktorral.

A Shada ízig-vérig Doctor Who történet és Douglas Adams-regény: Gareth Roberts, a DW egyik forgatókönyvírója kiválóan eltalálta Adams stílusát, mialatt az adásba soha nem került epizódok forgatókönyvét alakította regénnyé. Egyúttal tisztelgés is a szomorúan korán elhunyt, kiváló író előtt: méltó formában tárja az olvasók elé a történetet és itt-ott kisebb-nagyobb utalásokat is találunk Adams munkásságára.

2013. december 13., péntek

Brandon Sanderson: Elantris

Brandon Sanderson Magyarországon leginkább a Ködszerzet trilógia miatt népszerű, a nemzetközi fantasy-irodalomban pedig saját munkássága mellett Robert Jordan monumentális Az Idő Kereke sorozatának befejezőjeként ismerik (sajnos Jordan még 2007-ben elhunyt, mielőtt megírhatta volna az utolsó köteteket, özvegye és szerkesztője pedig Sandersont kérte fel, hogy a jegyzetei alapján írja meg a befejező részeket).

Sanderson saját történeteinek különleges ismertetőjegye a komoly precizitással kidolgozott, teljesen egyedi mágiarendszer. A Ködszerzetben például különféle fémek szolgálnak a varázslás alapjául, az Elantrisban jellegzetes formájú szimbólumok, az aónok. Ez már elsőre is szembetűnő és kiemeli a szerzőt a többi fantasy-író közül, de természetesen nem csak ennyit tud, a történetek maguk is különlegesek és magas színvonalúak. Első megjelent regénye, az Elantris sem csak bátortalan próbálkozás, vagy egyszerre túl sokat markolni akaró egyveleg, mint amivel a legtöbb elsőkönyves szerzőnél találkozhatunk, hanem legalább ugyanolyan szintű alkotás, mint bármelyik másik írása.

Elantrist az istenek városának nevezték. Okkal. Lakói egytől egyig szinte halhatatlanok voltak és mesterei a mágiának, melytől városuk fénylett. Bölcsek voltak, bármire képesek, gyógyulást hoztak a sérülteknek és betegeknek, bőséget a rászorulóknak. Elantris hatalma megingathatatlannak látszott, ám tíz évvel ezelőtt bekövetkezett a rejtélyes katasztrófa, mely a város és lakói bukását jelentette. A mágia elenyészett, a csodálatos várost ellepte a mocsok és az egykor büszke elantrisiak foltos bőrű, fájdalomról félőrült roncsként kóborolnak az omladozó falak között.

2013. december 5., csütörtök

Ta-mia Sansa: A döntés joga (Gender krónikák 2.)

Egy hete jelent meg a minőségi magyar sci-fi (igen, van ilyen :) ) legfrissebb felfedezettje, Ta-mia Sansa legújabb regénye. A Gender krónikák második kötete, A döntés joga már "valódi sci-fi", az előző résznél is több izgalommal, nagyobb távlatokkal és komoly társadalmi kérdésekkel. 

Ha minden jól megy, olyan hat-hét évig minimum el lesznek látva friss olvasnivalóval Ta-mia Sansa (Snyehola Anett) rajongói, ha évi két résszel számolunk, akkor is minimum ennyi ideig fog tartani a tizenöt kötetesre tervezett regényfolyam kiadása. A nagy számok azért ne riasszanak meg senkit, a Gender krónikák nem valami rétestészta módjára nyúló, csillagközi szappanopera, épp ellenkezőleg. Az emberiség jövőbeli történelmének két-háromezer évét meséli el, kötetenként (vagy legalábbis néhány kötetenként) eltérő stílusban és egy részük önállóan is olvasható. Az első rész sötét, itt-ott noirba hajló, tragikus és kegyetlen disztópia (nem még mindig nem a tinilány-regények romantikus-erotikus izéiről van szó), A döntés joga részben ezt a vonalat viszi tovább, csak itt már "valódi" sci-fi témák is megjelennek (technológiai áttörések, idegen bolygó felfedezése stb.), de lesz háborús regény, horror és megannyi más is a későbbi kötetekben. 

Ez jó Anettnek, mert nem un bele a regényírásba és jó nekünk is, mert nem unjuk meg az egy kaptafára készülő részeket, hanem mindegyik valami újat tartogat stílusában is (Ismerős ez a hozzáállás valahonnan? Igen, China Miéville-re gondolok!), és persze így valószínűleg azok is belekóstolnak más stílusokba, akik egyébként rendkívül elkötelezettek kedvenc zsánerük iránt és csak szökőévente (vagy véletlenül) vesznek a kezükbe mást. Én például A menekülés éve után, minden jó ötlete és ígéretessége ellenére valószínűleg nem kezdtem volna bele ilyen hamar (gyakorlatilag a megjelenés másnapján) a másodikba, mert egyszerűen nem szeretem a túlságosan kegyetlen, kellemetlenül nyomasztó sztorikat, A döntés joga viszont ennél már többet kínál, az egyértelműen rossz irányba haladó földi szál mellett ott van az új otthont kereső, utópisztikus (!) társadalmat építő menekülteké is, ami minden nehézsége ellenére legalább nem a biztos tragédia felé halad. 

2013. december 2., hétfő

John Wyndham: Szemünk fényei

"– Kollektív tudat? – borzongott meg Aenea. – Fúj. El tudsz képzelni ennél unalmasabb és visszataszítóbb jövőképet?" (Dan Simmons: Endymion felemelkedése)

2013-ban olvasva kényelmetlenül elavultnak hat John Wyndham 1957-es regénye. Az eltelt ötvenhat év önmagában nem indokolná ezt, elég csak Asimov 1942-50 között részletekben publikált Alapítványára gondolni, de a Csillagközi invázió is alig két évvel későbbi, mint a Szemünk fényei. Tény, hogy ekkoriban robbant igazán nagyot a science fiction és nem mindenki tudott alkalmazkodni az új trendekhez, viszont az is, hogy ez a regény sokkal inkább a tizenkilencedik század végi történeteket idézi írástechnikai szempontból. 

Ha egymás mellé teszi az ember Bram Stoker 1897-es Drakuláját és a Szemünk fényeit, az egyetlen dolog, ami elárulja, hogy nem azonos korban íródott művekről van szó, a technológiai fejlődés. Stokernél a viaszhengeres fonográf a high-tech netovábbja, Wyndham szereplői pedig telefonálnak, autóznak és repülnek, a hozzáállásul viszont éppen olyan naiv (majdhogynem bamba), mint hatvan évvel korábban, és ez nem tesz jót a történetnek sem.