2014. január 8., szerda

Mark Lawrence: Tövisek császára (Széthullott birodalom 3.)

A Holt Király és nekromantái zombiserege a széthullott birodalmat fenyegeti, talán mégsem a császári trónra vágyó, kegyetlen és céltudatos Jorg jelenti a legnagyobb fenyegetést a királyságok számára. A színvonal-emelkedés a Tövisek császárában is folytatódik, Mark Lawrence egyre többet mutat meg a világból, a trilógia elkerülhetetlen vége pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Sokkoló és véres, egyúttal viszont meglepően érzékeny is. 

Hercegből király, királyból császár. Honorous Jorg Ancrath nem az a fajta ember, aki a minden halandó feletti uralomnál kevesebbel is beéri. Az első kötetben még visszataszító, fölöslegesen kegyetlen, koravén útonálló-vezér volt, mellesleg egy király az udvarból elmenekült fia. A második kötet során valamelyest megkomolyodott, öncélú, fölösleges kegyetlenkedésből is kevesebb volt, a történet is kezdett egészen érdekes formát ölteni és a világból is egyre többet pillanthattunk meg, ezek után már kíváncsi voltam a befejező részre is. 

A Tövisek császára az eddigiek fényében pozitív csalódás volt, de azt is mondhatnám, hogy nem kellett csalódnom, mert nagyjából erre számítottam. Még kevesebb kegyetlenkedés és visszataszító jelenet, a történet most már tényleg izgalmas, na meg a világról is sokat megtudunk, ami visszamenőleg is megmagyaráz egyes dolgokat (de sajnos a logikátlan anakronizmusokat nem). Három külön regény helyett érdemesebb egyetlen történetként értelmezni Mark Lawrence trilógiáját, így kicsit ugyan vontatott az eleje, de legalább nem érzi úgy az ember, hogy fölöslegesen olvasott el másfél kötetet, amíg végre elkezdtek értelmet kapni az események.

Azt még mindig nem értem, hogy miért nem lehetett volna öt-tíz évvel idősebb a főszereplő, hogy nagyjából egálban legyen a kora a tetteivel és gondolkodásmódjával. Semmi pluszt nem ad a történethez, hogy Jorg ilyen lehetetlenül fiatal az első két részben, legfeljebb bosszantó, hogy ami Scalzinak (és a magyar fordítónak) sikerült a Zoë történetében, nevezetesen a koruknak megfelelően viselkedő kamasz-szereplőket írni, az Mark Lawrence-nek nem jött össze. Persze felfogható azért úgy is, hogy a szerző ezzel is sokkolni, de minimum kizökkenteni próbálja az olvasót, ahogy első ránézésre szinte a teljes írói eszköztár ezt célozza. Jóindulatúan szemlélve a meglehetős túlírtságot is felfoghatjuk ilyen eszköznek, a trilógia teljes története belefért volna háromszáz oldalba, kár volt plusz kilencszáz oldalt teleírni tulajdonképpen lényegtelen dolgokkal. Ez teljesen más, mint az Endymion felemelkedése rendkívüli terjedelme, ott valós értékeket és mondanivalót hordoznak a hosszabb elmélkedések és leírások. Itt viszont inkább önismétlők, illetve egyszerűen túl körülményesen, töltelékmondatokkal körítve vannak leírva az események, rövidebben megfogalmazva is ugyanez lenne az értelme, a hangulat és a történet sem csorbulna egy tömörebb verzióban.

Honorous Jorg Ancrath (illusztráció: Kim Kincaid)
Jorg Antrach most már húsz éves és éppen apai örömök elé néz, már ha ez a kifejezés értelmezhető egyáltalán egy ilyen karakterrel kapcsolatban. Azért arról nincs szó, hogy a széthullott birodalom talán leginkább negatív megítélésű (okkal!) személyisége bébiimádó kispapává szelídülne, de a maga erőszakos, eszközökben nem válogató céltudatosságával azért szembeszáll minden veszéllyel, ami leszármazottját fenyegetheti. Közben persze a szokásos moralizálás sem marad el, ezúttal főleg azzal kapcsolatban, hogy vajon ő mire számíthat születendő fiától, annak tükrében, ahogy apjával alakult a kapcsolata, de ez szerencsére csak egy kis részét teszi ki a kötetnek.

Az igazán érdekesek most is az "öt évvel ezelőtt" fejezetek, hiába adja a jelenben játszódó szál a feszültség javát. Oké, Jorg éppen a Kongresszusra utazik kíséretével, hogy császárrá koronáztassa magát és a Holt Király is vadászik rá, de mégis izgalmasabb a korábbi, délkeleti út, melynek során egészen messzire eljut, hogy onnan visszatekintve újraértelmezze a hajdani Európa romjain marakodó kis királyságok jelentőségét. Most nem kísérik útját hullahegyek (vagy legalábbis csak kisebbek), Jorg szinte békés kirándulásra indul a sugárzás miatt jobbára lakatlan és furcsa Ibériai-félszigeten, le délnek. Ahogy a fülszöveg is ígéri, egyre többet fedez fel az ősi technológia maradványaiból, amit természetesen nem rest azonnal saját céljainak szolgálatába állítani. Ezzel párhuzamosan, a történet jelenében szép lassan halad a karaván, élőholtak és nekromanták, más delegációk és persze a várt gyerekszületés tarkítják az amúgy mocskos és mocskosul egyhangú utat.

A radioaktív zóna különös hibrideknek ad otthont... (Insect Lab)
Érdekes figyelni, ahogy a kötetek során egyre jobban kibontakozik a Széthullott birodalom trilógia világkoncepciója, hogyan lesz a kegyetlen és durva, középkori jellegű fantasyből posztapokaliptikus sci-fi, hogyan fér meg egymás mellett a technológia és a mágia, mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem veszít stílusából a történet. És ez, mármint a stílus az, amiben igazán erős a Széthullott birodalom trilógia (és a hamarosan következő spinoff-kötetek is minden bizonnyal), az más kérdés, hogy gyomor kell hozzá. Két kötet alatt az olvasó ingerküszöbe megemelkedik, bele is lehet unni a konstans vérengzésbe, erre szerencsére Mark Lawrence is rájött. Jorg persze még mindig képes sokkolni a gyanútlan olvasót, de most már nem csak egy-egy fölösleges gyilkossággal (máshogy is meg lehetne oldani az adott helyzeteket, legfeljebb egy kicsit tovább tartana), hanem bizonyos döntéseivel, kiváltképp a végén.

A Tövisek császára gigantikus blöffsorozatát és Jorg világnézeti elmélkedéseit olvasva egy idő után már nem tudtam nem arra gondolni, hogy a Dzsingisz kán vezetői módszerének titkai című remekmű mellé nyugodtan kiadhatnának egy Honorous Jorg Ancrath élet- és vállalatvezetési tippjei topmenedzsereknek és vezérigazgatóknak c. kötetet is (vö. Lawrence kamuborítós játékának első helyezettjével), ami illetlenül humorossá tette a különféle véres és könyörtelen, ám kétségkívül roppant céltudatos tetteket. Magától persze nem váltott volna abszurdba a regény, Lawrence még éppen megtalálta azt a határt, amin belül maradva még nem fordul visszájára a sötét hangulat, hanem szinte tankönyvi példája annak, hogy milyen az a "dark fantasy".

A széthullott birodalom térképe, a jelenleginél száz méterrel magasabb tengerszint (forrás: a szerző blogja)
És hogy miért lehet érdemes mégis elolvasni a Tövisek császárát, illetve az egész Széthullott birodalom trilógiát? A sokkoló, kizökkentő látásmódért (de nem tévesztendő össze a szerző az általa írt karakterrel), a végére kifejezetten érdekessé váló világért és a kétségtelenül szépirodalomba hajló írói stílusért. Azért, ahogy Lawrence finoman felvezeti az eseményeket, ahogy újabb és újabb szeletét mutatja meg a környezetnek és a múltbéli eseményeknek, illetve a példamutató trilógiazárásért.

--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 2013
Borító: Jason Chan
Fordító: Gy. Horváth László
ISBN: 978 963 9861 58 9
Oldalszám: 474
Ár: 4595,- (borítóár) / 3500,- (Fumax webbolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon, a Google+-on és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése