2014. december 31., szerda

William Gibson: A periféria

A múltat ismerjük, a jövő kiszámíthatatlan. Ráadásul Gibson regényeiben általában nem túl barátságos, ebben az esetben pedig még bele is szól a múlt eseményeibe. A periféria 2014 egyik legjobb sci-fije, de nem csak a zsáner rajongóinak nyújthat sokáig emlékezetes olvasmányélményt. 

William Gibsont olvasni minden egyes alkalommal olyan, mint fejest ugrani az ismeretlenbe. Hiába vannak kedvelt témái, hiába ismerjük a stílust - vagy akár az adott történetet nagy vonalakban, mindig képes meglepni valami teljesen váratlan megoldással. Értelemszerűen most is ez a helyzet, A periféria tökéletes Gibson-mű, kicsit szokatlan arányokkal, izgalmas cselekménnyel, alapos történet- és világépítéssel, de nem egészen az - pozitív értelemben -, mint amire számítana az ember akár ezt a bejegyzést, akár a fülszöveget (vagy a regény elejét) olvasva. 

Az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése volt, amikor kiderült, hogy Gibson új magyar kiadója az Agave lesz (szám szerint legalább az ötödik), ráadásul nem valamelyik korábbi kötet (újra-) kiadása lesz az első, hanem az új regény jön. Az más kérdés, hogy tovább kellett várni rá, mint amire számítottam, mert már az amerikai kiadónál is volt némi csúszás, de csak megérkezett ide is karácsony előtt - és tényleg az Agave legjobb karácsonyi, sőt, legjobb második féléves bizonyult (vagy legalábbis megosztott első hely a Közelképpel).

2014. december 11., csütörtök

Randall Munroe: Mi lenne, ha?

Egy volt NASA-s fizikus/robotfejlesztő webképregényt rajzol és olyan kérdésekre válaszol, mint például mi lenne, ha az embernek csak és kizárólag egy tökéletes lelki társa lehetne, mekkora Erőt képes Yoda kifejteni, vagy lehet-e gépfegyverekből jetpacket készíteni? Igen, ez Randall Munroe és a Mi lenne, ha?, ami már magyarul is elérhető. 

A Mi lenne, ha? nem ismeretterjesztő könyv és nem tudományos szakirodalom. Nem képregény, nem "geek biblia", nem derül ki belőle, hogy mi a válasz "az élet, a világmindenség meg minden" nagy kérdésére (habár...) és nem tudjuk meg, hogy a sarlacc meg tud-e enni egy T. rexet.

Hogy akkor mégis micsoda? Mindannyiunkat foglalkoztató, gyakran erősen Darwin-díj gyanús kérdésekre adott, rettentően szórakoztató és tudományos alapossággal levezetett válaszok gyűjteménye. És mellesleg olyan ötleteket kaphat belőle az olvasó a Föld elpusztítására, ami normál esetben eszébe sem jutna... Randall Munroe csúcsra járatja a humort és hajlandó (mit hajlandó, ez az egésznek a lényege!) elmenni a legvégsőkig válaszaiban.

2014. december 9., kedd

Előzetes - Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Hamarosan megjelenik Brian McClellan Lőpormágus-trilógiájának első kötete. Nagyszabású, heroikus történet, ami rendhagyó módon nem (pszeudo-) középkori környezetben játszódik és nem is urban fantasy, leginkább a francia forradalom korszakát idézi. A Gemmell-díj elég jó biztosíték a Vérrel írt ígéretek színvonalára, de a lenti részletből (szokás szerint a könyv eleje, semmi spoiler!) is meggyőződhettek erről.

A hajtás után borító, fülszöveg és részlet, értékelés hamarosan (de azt nem ígérem, hogy karácsony előtt, így is be van már tárazva két majdnem kész bejegyzés és három további könyv a következő két hétre). 

2014. december 8., hétfő

Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala

A Naprendszerben minden említésre érdemes csoport egymásnak esik, a pusztítás hatalmas, a kérdés legfeljebb az, hogy marad-e valami utána. Jean le Flambeur természetesen elemében érzi magát, a káosz kedvez a terveinek, de még így sem biztos, hogy sikerül mindet végrehajtania. Hannu Rajaniemi a korábbinál nagyobb látószögből meséli az eseményeket, ahogy egy ilyen történethez illik, A kauzalitás angyala tökéletes lezárás a trilógiához. 

Végre a blog hasábjaira is megérkezett Hannu Rajaniemi Jean le Flambeur-trilógiájának zárókötete. A hazai megjelenés körül kialakult kisebb vihar miatt egy kicsit féltem, hogy csalódás lesz, de végül egész kellemesen rendeződtek a dolgok. Az eleinte emlegetett - kevéssé vonzó - külföldi borító átvétele helyett az elsősorban galaktikás borítóiról ismert Sallai Péter készített méltó festményt a címlapra (igaz, a cím valahogy följebb került az előző kötetekhez képest), a cím vállalható lett, a fordító és a szerkesztő pedig maradt a régi: a magyar szöveg Juhász Viktor és Kleinheincz Csilla munkáját dicséri. Papírminőségben sikerült sokkal jobbat hozni, mint a tavaszi könyveknél , a cím elcsúszásán kívül egyedül az a fél centis magasságkülönbség bosszantó. De nem ez a lényeg. 

A kauzalitás angyala nagyszerű regény, az lenne a trilógia előző két részéhez egyáltalán nem illő külsővel is. Rajaniemi korábban is megmutatta, hogy mire képes, a harmadik kötetre viszont észrevehetően fejlődött az írástechnikája és nem csak egy jó sztorit sikerült megírnia egy rendkívül látványos világban, hanem sokkal gördülékenyebb is az eddigiekhez képest. Félreértés ne essék, nagyon szerettem a Kvantumtolvaj poszthumán, félig virtuális környezetbe helyezett, marsi krimijét és imádtam a Fraktálherceg nanotech arab varázslatát, de határozottan az az érzésem, hogy itt, ebben a száz százalékig sci-fi környezetben sikerült a legjobban megragadnia Rajanieminek azt, ami szerintem a trilógia lényegének nevezhető. 

2014. december 2., kedd

Esko Valtaoja: Mindentudó kézikönyv

Az élet, a világmindenség meg minden, szűk háromszáz oldalon. A Mindentudó kézikönyv pontosan az, amire gondolsz: az emberiség által eddig összegyűjtött legfontosabb tudnivalókat veszi sorra tudományos igényességgel, Esko Valtaoja utánozhatatlanul szórakoztató stílusában. 

Ha valaki azzal az elhatározással ír könyvet, hogy háromszáz oldalban összegezzen minden lényeges tudnivalót a világról, az vagy rendkívül naiv, vagy nagyon ott van a szeren. Ismerve a Typotex munkásságát, az előbbi valószínűtlen (az inkább az ezoterikus könyvkiadók portfóliójába tartozna), így hát meglehetősen nagy várakozásokkal néztem a finn csillagász, Esko Valtaoja tudományos-ismeretterjesztő könyve elé. Lelövöm a poént: a Mindentudó kézikönyv ambiciózus, de jól sikerült kísérlet, nagyon alapos munka van mögötte és eszméletlenül szórakoztató. 

Valtaoja meglepően közel áll ahhoz, amit manapság polihisztornak lehet nevezni. Ugyan utoljára valamikor Da Vinci idején volt esély arra, hogy az emberiség tudásanyagát egyetlen ember képes legyen átlátni, de szerzőnk amellett, hogy a Turkui Egyetemen csillagászprofesszor, amatőr biológus is, felesége modern művészeti galériájának asszisztense, szeret társadalomtudományokkal és filozófiával foglalkozni, zenél és természetesen sci-fi rajongó. Önmagában ez is olyan figurává tenné, akivel az ember szívesen leülne sörözni, de igazán komoly népszerűséget a 2002-es Finlandia-díj generált neki, amit Kotona maailmankaikkeudessa (kb. Otthon a kozmoszban) c. könyvéért kapott. A szórakoztató, jó értelemben véve közérthető stílus magától értetődően bejött az olvasóknak, azóta rendszeresen hívják nem csak ismeretterjesztő előadásokat tartani, hanem tévéműsorokba és sci-fi találkozókra is.