2015. november 24., kedd

Orson Scott Card: Az elme gyermekei (Végjáték 4.)

Ender elméjének gyermekei önálló utakon járnak és az emberiség éppen elpusztítani készül legjobb esélyét a túlélésre. Az elme gyermekei közvetlenül a Fajirtás történetét folytatja, a két kötet gyakorlatilag egyetlen epizódja a teljes regénysorozatnak, és szépen lekerekíti, bár teljesen nem zárja le a Végjátékkal indult történetet. 

És végül elérkeztünk a Végjáték-sorozat utolsó részéhez. Oké, ez nem ilyen egyszerű. Szóval van a Végjáték, amiből két éve egy jobb sorsra érdemes film is készült, és ami minden idők talán legjobb pszichológiai sci-fije, ezt szokás legszélesebb körökben ismerni. A Végjáték közvetlen, ám háromezer évvel később játszódó folytatása a bizonyos értelemben még jobb A holtak szószólója (egyik személyes kedvencem), a sorozat harmadik része (itt már nincs érdemi időugrás) a Fajirtás, aminek néhány aspektusa meglehetősen felbosszantott, a negyedik és mindezidáig utolsó pedig jelen kötet, Az elme gyermekei. Eddig követhető, igaz? 

De itt nincs vége a dolognak. Card megírta a Végjáték eseményeit Bean szemszögéből is, kiegészítve elég sok érdekes dologgal, ez lett az Ender árnyéka, amiből kinőtte magát a jelenleg ötrészes Árnyék-sorozat, ez elsősorban Ender testvéreire és a hadiiskola növendékeire fókuszálva mutatja be, hogy mi történt, miután Ender száműzetésbe vonult. Ebből magyarul három kötet jött ki, az Ender árnyékán kívül az Alexandránál jelent meg A hegemón árnyékában is, az Árnyékbábokat pedig már a fősorozathoz hasonlóan az Unio Mystica adta ki. Most már kezd bonyolódni, de még nincs vége.

2015. november 16., hétfő

Diederik Jekel: Szabotázs a hátizsákban és más mesék fizikából

Miért gabalyodik össze folyton a fülhallgatózsinór? Készíthetünk-e légdeszkát? Lehetünk-e időutazók, esetleg láthatatlanok? Mi a helyzet a relativitással és az univerzum végével? Ezekre és még sok más kérdésre is válaszol a holland fizikus-író, Diederik Jekel Szabotázs a hátizsákban című ismeretterjesztő könyvében. 

Ismeretterjesztő könyveket szórakoztatóan megírni nem egyszerű, de hálás dolog. Az olvasók értékelik, ha egy könyv tartalmas kikapcsolódást kínál, az ehhez hasonló példányok pedig pontosan ezt teszik. Diederik Jekel ügyesen válogat a témák között és a stílusa is jó, száraz információk és képletek helyett történeteket és a hétköznapokból ismerős példákat használ olyan ijesztő (és izgalmas) dolgok magyarázatához, mint a relativitás, a káoszelmélet vagy személyes kedvencem, a vákuumfluktuáció. 

A Szabotázs a hátizsákban és más mesék fizikából magyar kiadása mindössze egy évvel a holland eredeti után jelent meg, ami ismeretterjesztő könyvek esetén fontos. A magyar megjelenés más szempontból is érdekes, ugyanis a "Vissza a jövőbe nap", környékére esett, és mivel az egyik érintett téma a légdeszka (hoverboard), adta magát, hogy maga Marty McFly pózoljon a borítón :) 

2015. november 6., péntek

Dan Simmons: Ílion

Kvantumteleportáló görög istenek, szépirodalom-rajongó robotok, dekadens földi emberek, Trója ostroma újrajátszva a Marson, idegen lények, faxkapuk és megelevenedő Shakespeare-dráma az év (sőt, az évtized) egyik legszórakoztatóbb és legszínvonalasabb sci-fijében. 

Dan Simmons regénye már több mint egy hónapja megjelent, de az ilyen kaliberű műveknél (és most nem kizárólag a jókora terjedelemre gondolok) érdemes várni egy kicsit, amíg leülepedik az élmény és kiderül, hogy tényleg olyan jó-e, mint amilyennek elsőre, olvasás közben látszott. Simmonsról van szó, talán fölöslegesnek tűnhet az efféle óvatosság (mondjuk azért az Endymion felemelkedése néhány magyarázatának ismeretében nem feltétlenül), ám pont ezért nem lehetünk elnézőek. A Hyperion Cantos vitán felül meghatározó jelentőségű a sci-fi elmúlt néhány évtizedét nézve, kérdés, hogy képes lehet-e valaki még egyszer hasonló teljesítményre. 

Az Ílion alapból nagyon magasra helyezi a mércét: görög istenek a Marson, a trójai háború újrajátszása, Shakespeare-szonetteket elemző moravecek (meglehetősen strapabíró, félig-organikus lények a Naprendszer külső vidékeiről), poszthumánok és paradicsomi körülmények között éldegélő, "hagyományos" emberek, mindez leöntve egy adag jól kifundált rejtéllyel, iróniával és izgalommal - ha ezt bárki más próbálja megírni, káoszba fullad a kísérlet. Ezen a szinten Simmons az egyetlen, akinek sikerülhet az elképesztő bravúr, esetleg még egy Kim Stanley Robinson - William Gibson - Jacek Dukaj trió írhatna hasonlót.