2016. március 1., kedd

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény

Eredetileg csak felületesen terveztem végiglapozni Szergényi István, az energetika közelmúltban elhunyt, kiváló szakértője utolsó munkáját, de sokkal jobban lekötött, mint vártam, illetve így lehetőség nyílt egy rendhagyó, a könyvet két, eltérő nézőpontból bemutató bejegyzés megírására is. 

Az Energia, civilizáció, szintézisigény ránézésre nem különösebben vonzó, külsőre átlagos, költséghatékony tankönyvre vagy más egyetemi kiadványra emlékeztet, ám ez csak részben utal a tartalomra. Persze használható tankönyvként - gyakorlatilag minden olyan kurzuson, ahol az energetika kérdése előkerülhet és számít a közgazdasági, illetve kulturális/civilizációs nézőpont -, ahogy a felépítése, szerkesztése, az egészen triviális kifejezéseket és fogalmakat magyarázó lábjegyzetek is ezt a vonalat erősítik, ám a kötet ötven-hatvan százaléka simán elmegy népszerű ismeretterjesztésnek is. 

Érdekes, hogy milyen vékony a határ szakkönyv és ismeretterjesztő irodalom között. A tankönyves stílusjegyeket elhagyva, izgalmasabb dizájnnal és a jelenleginél is olvasmányosabb szöveggel, egy kicsit kevesebb adattal, több illusztrációval és egy kis humorral jóval szélesebb kört is meg lehetne szólítani. 

Már rég nem a korlátlan (vagy legalábbis annak tűnő) energia korában élünk, az erőforrások érezhetően csökkennek és az energiaigény növekedésének hatásait is nap mint nap tapasztaljuk. Ha másért nem, legalább az alacsonyabb számlaösszeg miatt figyelünk az eszközeink energiafogyasztására, de komolyabban aligha merülünk el a részletekben, pedig érdemes lenne. Szergényi ebben nyújt segítséget, rengeteg érdekes és fontos összefüggésre mutat rá, és ez az, amitől univerzálisan ajánlható lesz a könyv. 
[Pomsár Péter]
Eddig a pro, kontra a hajtás után. 


Az Energia, civilizáció, szintézisigény szerzője, Szegényi István igen komoly szakmai hátérrel rendelkezik. PhD fokozatott szerzett vegyészmérnök, az 1990-es évek első felében az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Energiastratégiai Főosztályát vezette, dolgozott többek között az ENSZ EGB Energia Bizottságának elnökeként is, valamint több mint 100 szakmai publikációt jegyzett. Az energetikában való jártassága tehát nehezen vitatható. Sajnos a könyve publikálását már nem érhette meg, 2014. június 21-én elhunyt.

A fenti tény nem elhanyagolható, hisz a könyvet 2015. november 23-án mutatták be. Ez idő alatt pedig a globális gazdaságban történt egy s más (például az olajárak csökkenése), amelynek következtében a könyvben szereplő egy-két meglátás talán érvényét veszti. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy Szergényi nem volt naiv, hisz már a könyve előszavában felhívta a figyelmet arra, hogy az írása nem időtálló, és kétségtelen az is, hogy az, amit céljául tűzött ki – az energiakérdés jobb megismerése és bemutatása – azt maradéktalanul teljesítette.

A könyv elképesztően részletesen taglalja az energia kérdését, nem csak gazdasági, hanem többek között kulturális és morális szempontok alapján is. Számos bölcs, vagy legalábbis érdekes meglátást felvonultat, átfogó képet igyekszik nyújtani napjaink energetikai helyzetéről, problémáiról és azok lehetséges megoldásairól. Mindezt abszolút hitelesen, csakhogy ez nem egy Mindentudó kézikönyv. A tartalom tudatosan és alaposan van felépítve, de meglátásom szerint nem lépi át egy tankönyv kereteit. Nem olvasmányos, viszont kronologikus, rengeteg benne az évszám, az esemény és a statisztikai adat. Ez persze önmagában nem baj, hisz például egy közgazdász-hallgatónak minden probléma nélkül fel lehet adni akár kötelező, akár ajánlott irodalomként, de szakdolgozathoz is komoly segítség lehet, viszont egy hosszabb repülő- vagy vonatútra nem jó választás.

Mindent összevetve, a könyvben lévő tudás értékes és bizonyos helyzetekben remekül hasznosítható. Szergényi könyvének kötelezőnek kellene lennie pl. közgazdasági szakokon, ha másért nem, legalább a hallgatók elgondolkodtatására. Viszont otthoni használatra, pusztán azért, hogy kicsit többet megtudjunk az energetikáról, túlságosan tömény. 

[Ráti József]

--
Kiadó: Typotex
Kiadási év: 2015
Borító: Szalay Éva
ISBN: 978-963-279-858-5
Oldalszám: 248
Ár:  3500,-  2625,- a kiadónál
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése