2017. június 13., kedd

Neil Gaiman: Amerikai istenek (bővített kiadás)

Neil Gaiman elképesztően sikeres író, az Amerikai istenek pedig az egyik legelismertebb írása. Az eredetileg 2001-ben megjelent regénnyel nyert Hugo-, Nebula-, Locus- és Bram Stoker-díjat is, 10 évvel később kijött a könyv bővített változata (2012-ben magyarul is megjelent, itt írtunk róla), most pedig a regényből készült filmsorozat hullámait meglovagolva érkezett egy újabb kiadás, ami csak borítójában különbözik az évfordulós változattól. Ennyi idő után is van még róla mit mondani.

A rengeteg díjat bezsebelő regények mindig rossz érzést keltenek bennem. Ha valaki elég tehetséges – Gaiman az – és választ egy elég kényes témát, amit aztán relatíve mélyenszántón és elvontan megír, akkor máris kap egy raklapnyi díjat. Egyszerűen lehet díjnyertes könyvet írni, ami sajnos nem jelenti azt, hogy az a bizonyos könyv kreatív, egyedi vagy kellőképpen kidolgozott. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az Amerikai istenek rossz lenne, csak azt, hogy talán jobban meg van becsülve, mint amennyire megérdemelné.

Magunkkal hurcoljuk az isteneinket Amerikába

Az Amerikai istenek lényege röviden annyi, hogy az országba érkező különböző népek – vikingek, szlávok, írek, angolok, magyarok stb. – magukkal hurcolták a saját isteneiket és démonaikat. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mintha Amerika egy teljesen különálló világ lenne, ahová még Jézus keze sem ér el, de ha véletlenül arra vetődik pár katolikus, akik hisznek benne, akkor az ő hitükből táplálkozva megszületik egy kvázi új Jézus.

Ez az új Jézus nem hagyhatja el Amerikát, és nem is szükségszerűen olyan, mint az európai verzió: egy új entitás saját érzelmekkel, egyéniséggel és célokkal. Illetve, ha éppen nem hisznek benne, akkor az ebből származó hatalom híján akár lecsúszott, drogfüggő és alkoholista hippiként is tengetheti öreg napjait.

Tehát egy időben két Jézus is létezhet, miközben dübörög a technológiai forradalom, ami elszipolyozza az emberek hitét, ezzel új isteneket létrehozva. Így született meg például az internet vagy a média istene, a sztráda istene – bármi, amiben az emberek éppen hisznek, vagy aminek az oltárán pénzzel, élettel vagy hittel áldoznak.

Hitből és emberből viszont nincs elég, ezért a régi és új istenek egymásnak esnek. Közeledik a vihar, a végső ütközet, amibe akarata ellenére belekeveredik egy Árnyék nevű egyszerű, de szimpatikus férfikarakter, aki döntően befolyásolja majd az eseményeket.

2017. június 7., szerda

Jonathan Strahan: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Huszonnyolc novella, Jonathan Strahan, a legendás ausztrál szerkesztő szerint az év legjobbjai. A tavalyi antológia sikerét követően Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 is megjelent magyarul, a hazai olvasók így ismét belekóstolhatnak az angolszász SF/F novellatermés legjavába. 

Miután tavaly kiderült, hogy léteznek jó novellák, ráadásul ilyen mennyiségben, ez az antológia már nem szolgálhat sok meglepetéssel. Természetesen túlzok, de az tény, hogy ilyen szempontból nem ütött akkorát Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017, mint a 2016-os válogatás. A szerzők és Strahan persze idén is kitettek magukért, de az is biztos, hogy az angol nyelvű SF/F-színtéren a nagy számok törvénye alapján könnyebb jó novellákat találni, mint valószínűleg az összes többi nyelven együttvéve.

A tavalyi kötet gerincét az Old Venus antológia legjobbjai adták, az ideit a The Starlit Wood: New Fairy Tales novellái, a női és ázsiai-amerikai szerzők fémjelzik. Emiatt a hangsúlyok is máshol vannak: a szórakoztatás és világalkotás hátrébb vonult és több teret enged a karaktereknek és a társadalmi kérdéseknek. A változás nem helyezhető el a "jó-rossz" skálán, viszont szépen mutatja, hogy 2016-ban mi foglalkoztatta az írókat és szerkesztőket. Ha ez valóban így van, a következő, idén megjelenő novellákból összeállított antológia (az ismert nemzetközi események visszhangjaként) valószínűleg még súlyosabb lesz.

Na de lássuk, miről is van szó, alább mindegyik novelláról írtam néhány sort:

2017. június 5., hétfő

Sci-fi és fantasy a 88. Ünnepi Könyvhéten (2017. június 8-12.)

Napokon belül itt a 88. Ünnepi Könyvhét. Idén június 8-12. között kerül megrendezésre az év egyik legnagyobb könyves eseménye a szokásos helyen, a budapesti Vörösmarty téren. A menetrend már ismerős lehet: csütörtöktől vasárnapig kiadók standjai töltik meg a teret, számos friss megjelenés, könyvbemutató, beszélgetés és dedikálás várható. 

Most nem volt a tavalyihoz hasonló balhé és a hivatalos dizájn is egyre lájtosabb: idén éppen a többek között a Békés Pál és Várkonyi Mátyás által jegyzett mesejáték, A félőlény borítójáról ismerős manó olvasgat a weboldalon, a logó pedig szimplán az esemény száma.

A könyv- és programkínálat ezúttal is elég jó, bár azért valamivel elmarad az elmúlt évekhez képest. SF/F témában kiemelkedően nagy név, mint pl. a Könyvfesztiválon Sapkowski, nem lesz, de számos magyar szerzővel találkozhat személyesen is a kilátogató. Az összegyűjtött, elsősorban sci-fi- és fantasy-témájú megjelenéseket, programokat, dedikálásokat alább találjátok.

2017. június 1., csütörtök

Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Seth Dickinson első regényében nincs semmi mágia, csak politikai és gazdasági játszmák, meg egy jó adag társadalmi és lélektani kérdés. A Kormorán Baru, az áruló nem hagyományos fantasy és címszereplője sem tipikus hős: egy könyvelő, aki fel akarja szabadítani leigázott szülőföldjét, célja elérése érdekében pedig még arra is képes, hogy a bigott Maszka Birodalom minta-alattvalójának álcázza magát. A kérdés csak az, hogy meddig mehet el ebben anélkül, hogy azonosulni kezdene a viselt maszkkal...

Szóval van itt egy regény, amit többnyire fantasynek szokás nevezni, mert egy kitalált világban játszódik, középkori és kora-újkori díszletek között, de ugyanúgy működne bármilyen más helyszínen és korszakban is. A diktatúra, hódítás és elnyomás, a könyörtelen, pragmatikus államgépezet, az emberi ambíciók, hibák, érzelmek mind-mind univerzálisak, ahogy az árulás is. A Kormorán Baru, az áruló kulcsa nem a háttér, hanem amiről, de még inkább ahogyan szól.

Seth Dickinson első regénye lenyűgöző, megrázó, az első oldalaktól magával ragad és nem ereszt. Nem feltétlenül a történet miatt, rengeteg olyan regény, film és sorozat van, amelyben a kiemelkedő képességekkel rendelkező, ifjú főszereplő szembeszáll az elnyomó birodalommal. Itt a részletek a fontosak: az ember legszemélyesebb gondolatait és tetteit is irányítani kívánó Maszka Birodalom bemutatása és képviselőinek tettei minden alkalommal elborzasztanak, de kénytelenek vagyunk elismeréssel tekinteni a mögöttük álló logikára, míg a lázadók feudális rendszere sem éppen idilli. Baru döntései és lépései is mélyen megérintenek, személyiségének egy darabja mindenkiben ott él, lehetetlen nem együtt érezni és legalább bizonyos mértékig nem azonosulni vele.

2017. május 25., csütörtök

Lente Gábor: Vízilónaptej és más történetek kémiából

Mitől nem égnek le a vízilovak? Melyik híres politikus volt "tökéletes másodrangú kémikus"? Milyen magas Poszeidón lenne Homérosz eposzai alapján? Hányféle jég létezik? Milyen nyomok utalnak Shakespeare természettudományos érdeklődésére? Lente Gábor irodalmi-kulturális, közéleti, technológiai, tudománytörténeti, olykor pedig egészen hétköznapi ihletésű cikkeiben többek között a fenti kérdéseket is vizsgálja a Vízilónaptej és más történetek kémiából lapjain.

"Civilben" kémikus hírességek, természettudományos magyarázatok keresése irodalmi kérdésekre, változatos témájú, elsősorban tudományos-ismeretterjesztő cikkek. Lente Gábor, a Debreceni Egyetem Kémiai Intézetének oktatója harminckét cikke olvasható a kötetben, nem csak a kémia területéről.

A Vízilónaptej és más történetek kémiából látványos borítója mögött érdekes tartalom rejtőzik. Ez nem olyasmi tematikus kö, mint a hasonló című Szabotázs a hátizsákban és más mesék fizikából volt, noha sok a legalább részben kémiához kapcsolódó témájú írás, az általános közös pont a szerzőn kívül csak a természettudományos téma és szemléletmód. Viszont emiatt színesebb és sokrétűbb, szélesebb közönséget tud megszólítani, és azt is megmutatja, hogy egy jó tudós nem kizárólag a saját, szűk értelemben vett szakterületéhez ért, hanem valóban széleskörű tájékozottsággal bír.

2017. május 19., péntek

Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

A Földalatti Légitársaság alternatív Amerikájában legális maradt a rabszolgatartás. Victor, egy szökött rabszolga, saját szabadsága érdekében sorstársaira vadászik, legújabb célpontjával viszont valami nem stimmel, ezért magánakcióba kezd. Ben H. Winters regényének világa ijesztő párhuzamokat mutat a miénkkel és súlyos kérdéseket vet fel, amelyek többsége Magyarországon is épp olyan aktuális, mint az Egyesült Államokban.

Kedvelem Ben H. Winters visszafogott stílusát és jellegzetesen amerikai témáit. Előző munkája, Az utolsó nyomozó-trilógia elgondolkodtató kérdéseket boncolgatott, apokaliptikus detektívtörténetbe ágyazva, de a Földalatti Légitársaság sem marad el tőle, sőt. Winters új regényének központi motívuma, hogy milyen hatással lett volna az amerikai társadalomra, ha az USA néhány déli államában megmarad a rabszolgatartás intézménye.

Ebből adódóan a regény elsősorban az Egyesült Államok aktuális helyzetére reflektál (pedig a tavaly júliusi megjelenéskor, vagy pláne megírása közben még szó nem volt pl. Trump elnökségéről és az ezzel járó dolgokról), de a fő mondanivaló bárhol a világon megállja a helyét. A rasszizmus, a társadalmi egyenlőtlenségek, a kisebbségek, szegények stb. kiszolgáltatottsága, a tudatos/etikus fogyasztás, az üzletszerű gazdasági csalások, a hatalommal való visszaélés, az identitás keresése és megtagadása Európában, Magyarországon is megkerülhetetlen témák.

2017. május 16., kedd

László Zoltán: Távolvíz

"Egyszer csak megjelent százmillió földönkívüli lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni." László Zoltán hatodik regénye, a Távolvíz úszó városokba, az óceán mélyére, időgyorsító mezőkbe - egy izgalmas, alaposan átgondolt és jól megírt, tengerközpontú jövőbe viszi el az olvasót, ahol a látszólagos idill nagyon fontos, megválaszolatlan kérdéseket rejt.

László Zoltántól eddig összesen két könyvet olvastam, a Hiperballadát és az Egyszervoltot. Előbbiből túl sok nem maradt meg azon kívül, hogy valami cyberpunk volt egy alternatív, szovjet-szocialista jövőben, utóbbi pedig egy elég jól kitalált urban fantasy, ami annak idején tetszett, de azóta valami egyre erősödő hiányérzetem van vele kapcsolatban. A Távolvíz viszont pontosan az a regény, amihez még sokáig vissza-vissza fogok térni legalább gondolatban, és ha valaki kéri, hogy ajánljak neki színvonalas kortárs sci-fit, ez is ott lesz a listán.

Érdekes év az idei, ami a magyar fantasztikus irodalmat illeti: egymástól függetlenül (de ugyanúgy az Agavénál) három olyan regény is megjelenik, amelynek központi témája egy csomó idegen lény váratlan érkezése (a Molyon még kihívást is találtok hozzá). A Távolvíz volt az első, a Könyvhétre jön Veres Attilától, az Odakint sötétebb, és ha egy kis szerencsénk van, Brandon Hackett új regénye, a Xeno zárja ősszel a sort. Persze ez csak egyetlen aspektusa a történeteknek, más hasonlóság nyilvánvalóan nem lesz közöttük, de pont ezért lesz izgalmas figyelni, hogy ki hogyan oldja meg a dolgot. Eddig egyvalami biztos: László Zoltán nagyjából mindent kihozott a témából, ami ebben a megközelítésben lehetséges.

2017. május 10., szerda

Jeff VanderMeer: Borne (magyar)

Jeff VanderMeer nem rossz író, vannak érdekes és eredeti elképzelései, még ha ezekért nem is érdemelne feltétlenül ennyi díjat és jelölést. A többek között China Miéville nevével is fémjelzett New Weird irodalmi zsáner egyik képviselője, ügyesen tudja ötvözni a sci-fi- és fantasy-elemeket, ahogy ezt legújabb magyarul megjelent könyve is mutatja. A Borne egyértelmű előrelépés a Déli Végek-trilógiához képest, érdemes elolvasni, de azért azért nem is tökéletes.

„Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult.”
Így kezdődik a fülszöveg, ami elsőre (és sokadjára is) meghökkentő, főleg a „gigantikus zsarnoki medve” rész. Talán ha nem olvasom félre – „zsarnoki medve bundájában”-nak, azt hittem, valamilyen kis szörnyecske felzabálta az óriásmedvét –, bele sem kezdek. Ez a Mord-koncepció olyannak tűnt, mint valamilyen kitekert King Kong-történet, mintha lekvárt tennénk a húslevesbe, mert olyan még úgysem volt. Szerencsére VanderMeer megkímélt minket ettől és egy nagyon pöpec kis világot rakott össze.

2017. május 4., csütörtök

Andrzej Sapkowski: Fecske-torony (Vaják 6.)

Ahol véget ért a Tűzkeresztség, ott kezdődik a Fecske-torony. A sorozat utolsó előtti részében Andrzej Sapkowski a finálé előkészítésére helyezi a hangsúlyt, de Geralt és Ciri történetének aktuális epizódja így is simán hozza az elvárt szintet - és a szerző közgazdász-énje is újra előkerül.

A Vaják vitán felül a három-négy kedvenc kortárs fantasy-sorozatom egyike. Minden egyes kötet megjelenése piros betűs ünneppel ér fel, a Fecske-torony pedig még ezek között is különleges: az előző rész óta eltelt hosszú idő, Andzej Sapkowski magyarországi látogatása és az ebből az alkalomból megjelent díszkiadás csak fokozta a várakozást - és bizonyos mértékig az élményt is.

Hamarosan elérkezünk a befejezéshez, már csak egy rész van hátra. A korábbi kötetek világ- és karakterépítése lassan beérik, alig van szükség mellékszálakra, a történet szinte kizárólag Cirire és Geraltra fókuszál. Ahogy az egy utolsó előtti résznél várható, már minden a finálé közvetlen előkészítéséről szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne történnének izgalmas dolgok, Geralt és társai továbbra is próbálják megtalálni Cirit, Yennefer is a vajáklányt keresi a maga módszereivel, ahogy kevésbé jó szándékú erők (elsősorban Nilfgaard kémei) is ebben mesterkednek. Ciri mindeközben próbál túlélni és elmeséli váratlan megmentőjének, hogyan is került halálos sebekkel egy mocsárba.

2017. május 2., kedd

Ari Turunen: Hát nem tudjátok, ki vagyok? - A pökhendiség története

Az ember bizony meglehetősen önelégült népség. Nem ok nélkül, elvégre nagyszerű dolgokat értünk el, ám a realitásérzék és empátia hiánya azért többnyire csak kárt okoz. Szerencsére itt van nekünk Ari Turunen, aki Hát nem tudjátok, ki vagyok? című könyvében megkísérli kipukkasztani a pökhendiség valóságtól elszigetelő buborékját, ráadásul mindezt igen szórakoztatóan teszi.

A finn Ari Turunen újságíró és kommunikációs szakember, az Academy of Finland kommunikációs igazgatója. Eddig kilenc könyve jelent meg, többnyire az emberi viselkedés egy-egy jellegzetes aspektusáról, mint a részegség, a babona, az ellenkezés, vagy éppen a hazugság. Ebben a művében a pökhendiség kulturális és történelmi hatásait járja körbe.

A Hát nem tudjátok, ki vagyok? - A pökhendiség története témaválasztása szokatlan, de csak míg bele nem gondolunk, milyen óriási mértékben befolyásolja a világot a pökhendiség. Ugyan a történelem fordulópontjaival kapcsolatban az Esko Valtaoja-féle álláspontot képviselem, miszerint a tudomány és a technológia formálja igazán az emberek életét, nem a politika és a háborúk, de a legnagyobb károkat kétségkívül a pökhendiség okozza. Teljesen mindegy, hogy politikáról, gazdaságról, diákokról, háborúról, vallásról vagy hegymászásról van szó, a pökhendiség, az ember saját nagyságába vetett túlzott hite és az ezzel ellentétes jelek figyelmen kívül hagyása idővel garantáltan katasztrófához vezet. Többnyire a pökhendi egyén/intézmény számára is, de mire idáig jut a folyamat, ártatlanok, kívülállók sokasága is megsínyli a dolgot.

2017. április 20., csütörtök

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban

Csillagok háborúja, Trónok harca, a Korongvilág, The Walking Dead, Kvantumtolvaj, Amerika Kapitány, Batman, japán és európai képregények, vámpírok, vérfarkasok, robotok - mi a közös bennük? A válasz egyszerű: mind szerepelnek a Tóth Csaba szerkesztette Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban c. kötetben. 

Érdekes és hiánypótló kísérletre vállalkozott az Athenaeum, amikor tavaly kiadták dr. Tóth Csaba politológus, az ELTE ÁJK oktatója tanulmánykötetét. A sci-fi politológiája a jelek szerint kellően sikeresnek bizonyult, így zöld utat kapott az immár nem egyszemélyes, hanem tizennégy további szerző közreműködésével készült folytatás, a Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban.

A koncepció többnyire most is ugyanaz: amit a néző/olvasó lát az egyes sci-fi- és fantasy-univerzumokból, az a valóság, a szerzők pedig különböző területek szerint elemzik azt. Itt már nem csak politikáról/politológiáról van szó, van jog, szociológia, közgazdaságtan és (pop-) kultúra is, és a "fantasztikus világok" vizsgálata mellett egyes esetekben azt is megnézzük, hogy ezek mit árulnak el a mi világunkról és a korról, amelyben a művek születtek.

2017. április 17., hétfő

Sci-fi és fantasy a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (2017)

Ismét eltelt egy év, újra Könyvfesztivál. 2017. április 20-23. között kerül sor a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, a helyszín idén is a Millenáris, a díszvendég pedig Orhan Pamuk Nobel-díjas török író, illetve a "visegrádi négyek" többi három országa, Csehország, Lengyelország és Szlovákia. Ez olyan rég várt eseményekkel is jár, mint például a Witcher-játékokat ihlető Vaják-sorozat szerzője, Andrzej Sapkowski budapesti látogatása,  SF/F témában egyértelműen ő lesz az idei Könyvfesztivál sztárja.

Szokás szerint idén is összeszedtük nektek az SF/F-kötődésű megjelenéseket és programokat a teljes katalógusból és programfüzetből, megfűszerezve néhány, egyszerűen csak érdekesnek ígérkező eseménnyel és könyvvel (az összes idei sci-fi- és fantasy-megjelenést itt találjátok). A formátum a szokásos: előbb a Könyvfesztiválra időzített, vagy nem sokkal előtte kihozott könyvek és egyéb infók, aztán az akciók (ez frissülni fog menet közben), majd a programok, dedikálások listája.

2017. április 11., kedd

Stephen Hawking: Fekete lyukak - A BBC Reith-előadásai

Mi is van ezekkel a fekete lyukakkal? Hogyan keletkeznek? Tényleg nem juthat ki belőlük semmilyen információ? Mi történik a fekete lyukak környékén kvantumszinten? És ha a virtuális részecskéket is bevonjuk a játékba? Mi az a Hawking-sugárzás és mikor kaphatna Stephen Hawking Nobel-díjat? Ezekre és más kérdésekre is megtaláljuk a választ A fekete lyukakban.

Stephen Hawking az egyik legismertebb kortárs tudós, világhírű tudománykommunikátor, de ha a tudományos tevékenységéről nem is tud valaki részleteket, a The Big Bang Theory-s (Agymenők) vendégszereplései, vagy az exfelesége könyvéből készült The Theory of Everything (A mindenség elmélete) c. Oscar-díjas életrajzi dráma miatt biztosan ismeri. Motoros neuronbetegsége ellenére még mindig aktív, és bár az állapota finoman fogalmazva is nagymértékben korlátozza a lehetőségeit, máig is kutat, ír, utazik és előad. Jelen könyvében legismertebb kutatási területével, a fekete lyukakkal foglalkozik, érintve a nevét viselő Hawking-sugárzás témáját is.

2017. április 6., csütörtök

John Scalzi: Az összeomló birodalom

A fénysebességnél gyorsabb űrutazást lehetővé tévő Ár felfedezésével az emberiség kirajzik, kolóniákat alapít, kereskedni kezd és megalapítja az Egyesülést, a minden lakott rendszert magába foglaló birodalmat. Csakhogy generációkkal később valami megváltozik, a rendszert összeomlás fenyegeti, amit csak kevesen ismernek fel időben. John Scalzi, a Vének háborúja szerzője új űroperával jelentkezik, amelyre itthon sem kellett sokat várni: magyarul is a világpremier idején jelent meg. 

John Scalzit, az elképesztően sikeres Vének háborúja-sorozat szerzőjét itthon sem kell már bemutatni. A négy regényt és két novelláskötetet számláló sorozaton kívül két további regénye is megjelent már magyarul: a közeljövő Amerikájában játszódó Bezárt elmék elsősorban a krimikedvelőket célozta, a Vörösingesek pedig a Star Trek és más nagyszabású sci-fi filmek és sorozatok kliséit gyúrta össze jó humorú, enyhén cinikus és szórakoztató történetté. Az összeomló birodalom ismét valami új: egy két-három kötetesre tervezett űropera-ciklus első része, mely magyarul is a világpremierrel egy időben jelent meg, március végén.

Az Ár - afféle folyóként két térbeli pont között, adott irányba mozgó "hipertér" - felfedezése lehetővé tette a fénysebességnél gyorsabb űrutazást. Az emberiség hamarosan benépesítette az elérhető csillagrendszereket, majd kialakult az összes emberlakta rendszert magába foglaló vallási-gazdasági alapú Egyesülés, a Wu-ház uralma alatt. A rendszer generációkon át stabilnak bizonyult, ám bizonyos jelek most arra utalnak, hogy elkerülhetetlen az összeomlás. És ha ez nem lenne elég, az uralkodó haldoklik, lánya és örököse pedig a címadó probléma mellett a hatalomvágyó nemesekkel is kénytelen megküzdeni.

2017. március 23., csütörtök

Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

A király halálával Tristia összeomlott. A birodalom romjain nemesek marakodnak, a király elit harcosaiból földönfutók lettek, a biztonság és a törvény tisztelete a múlté. A szélnek eresztett Öregkabátosok ifjú ex-vezetője és két barátja - mind nagyszerű fegyverforgatók - zsoldosként próbál boldogulni, de a sorsuk nem az, hogy tehetős utazókat kísérgessenek, ennél sokkal komolyabb feladat vár rájuk.

Jó dolog a hagyományos fantasy, de azért érdekesebb, ha egy író ki mer lépni a megszokott díszletek közül és behoz valami kevésbé megszokott témát. A régészetről többek között írásra váltó, kanadai Sebastien de Castell is ráérzett erre, a hagyományos, középkori világot modernebbre (de nem kortársra) cserélte, illetve "öregkabátba" (eredetiben greatcoat) bújtatta a mágiában nem igazán, kardforgatásban viszont annál inkább jeleskedő főszereplőit. Az igazi kérdés persze az, hogy ennyi elég-e egy jó regényhez (nyilván nem), és hogy sikerült-e egy jó történetet is alkotni mellé.

Egyvalami nyilvánvaló: de Castell jól tud harcjeleneteket írni. Persze ezt el is várhatjuk attól, aki színházaknak gyárt harci koreográfiákat és ha minden igaz, maga is vív, de azért más papíron visszaadni egy alapvetően vizuális dolgot. De szépen megoldotta, általában ezek a pillanatok a regény csúcspontjai. Ahogy ebből is látszik, Az áruló pengéje alapvetően a szórakoztatásra épít, és ezt nagyon jól teszi, szükség van az ehhez hasonló, nem különösebben bonyolult, de érdekes, nem kimondottan eszképista, de kikapcsoló történetekre is. 

2017. március 9., csütörtök

Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Robert Jackson Bennett Isteni városok trilógiájának első részéről azt írtam tavaly, hogy "olyan, mintha China Miéville írta volna A regét". A Pengék városában már jóval erősebb a saját hang, és annak ellenére, hogy Bennett eredetileg nem is tervezett folytatást, tökéletesen illeszkedik a korábban lefektetett alapokhoz.


Ezúttal a Kontinens távolabbi végére, Vúrtyavasztán városába látogatunk, a nyugdíjazásból visszahívott volt bulikovi kormányzó, Turjin Mulaghesh oldalán. Vúrtyavasztán annak idején a háború istennőjének birtoka volt, elképesztően kegyetlen és véres múlttal, az istenségek legyőzése után pedig a Kontinens egészéhez hasonlóan hanyatlásba fordult. Elhelyezkedéséből adódóan újra ideális kereskedelmi központ és hídfőállás lehetne a Kontinens belseje felé, ehhez viszont hatalmas munkával rendbe kell hozni a kikötőt, meg kell szilárdítani a szajpúri befolyást - és persze az sem segít, ha eltűnnek emberek és brutális gyilkosságok történnek a környéken.

Mulaghesh tökéletes főszereplő. Nyilván vannak, akik szerint különös bátorság kell ahhoz, hogy fiatal, attraktív és sérthetetlen szuperhősök helyett egy idősödő, félkarú nő (aki ráadásul még csak nem is fehér) legyen a központi karakter, pedig teljesen magától értetődő választás. Mellékszereplőként már ismerjük a Lépcsők városából, a történet szempontjából logikus a beemelése, és minden traumákkal teli, katonai háttere ellenére (vagy részben épp ezért) mélyen emberi karakter, akivel gondolkodásmódja, sebezhetősége és hibái miatt simán könnyebb azonosulni, mint egy túltápolt szuperhőssel.

2017. február 28., kedd

Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr

"Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak legjobban beszélni az itt és mostról. Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot hagynak abban is, aki nézi, aki forgatja."*

Ha egy kritikus úgy dönt, hogy kipróbálja, milyen lehet a másik oldalon, és elkezd irodalmat írni, két dologra lehet számítani. Valószínűleg alkalmazni fogja a számtalan mű elolvasása, értelmezése, szintetizálása során keletkezett tapasztalatait, az olvasó pedig, ezzel tisztában lévén, fokozott érzékenységgel viszonyul majd a szöveghez. Ebben az esetben is ez történt: Fekete I. Alfonz, többek között a Próza Nostra kritikusa, összeállított egy tizenegy novellát tartalmazó kötetet, amivel megnyerte a JAKkendő-díjat, én pedig elolvastam, a részletekre a szokottnál is jobban figyelve.

A mosolygó zsonglőr furcsa szerzet. Valahol a kortárs szépirodalom és a weird/bizarro fiction határán egyensúlyozik, klasszikus szépirodalmi, történelmi, (nép-) mesei, horror- és itt-ott fantasys elemeket manipulálva. Hangulatteremtésben nagyon erős, ahogy ez egy jó előadóhoz illik, amit mutat, az garantáltan hat a közönségre, a mondanivaló viszont sokszor metaforák mögé rejtett. Nem lehet csak úgy hátradőlni és élvezni az előadást, jelen kell lenni, gondolkodni és továbbgondolni, zsonglőrünk interaktív közönséget kíván.

2017. február 22., szerda

Neil Gaiman: Északi mitológia

Az Északi mitológiából megismerhetjük Odin lándzsájának és a költészet sörének eredetét, eljuthatunk az óriások földjére, megtudhatjuk, hogy miért öltözött Thor nőnek, amikor ellopták a kalapácsát, milyen következményei lettek Loki lóvá változásának és hogyan semmisül meg a világ. Neil Gaiman a legjobb északi mítoszokat meséli újra a kötet lapjain, a tőle megszokott érzékenységgel és az eredeti történetek iránti lehető legnagyobb tisztelettel. 

Odin, Thor, Loki, jégóriások, trollok, törpék, Asgard, Midgard, Ragnarök - valamilyen formában mindenki találkozott már a témával. Ha máshol nem is, legalább valamelyik aktuális Marvel-film nem túlságosan autentikus interpretációjában egészen biztosan. A téma Gaiman egyik kedvence, előkerül a Sandmanben, fontos szerepet játszik az Amerikai istenekben, most pedig egy egész kötetet szentelt neki.

2017. február 8., szerda

Cixin Liu: A háromtest-probléma

Cixin Liu történelmet írt, amikor első ázsiai szerzőként Hugo-díjat nyert regényével. A háromtest-probléma nyugati olvasóknak is érdekes, de korántsem tökéletes kísérlet, amely meghatározhatja a kínai sci-fi közeljövőjét. 

2015-ben a Sad/Rabid Puppies szélsőjobbos kampány során megpróbálták meghackelni a Hugo-díjat (A galaxis őrzőit leszámítva a listákon lévő művek mindegyike a "no award" opció alatt végzett), de legnagyobb bánatukra a felfordulásban Cixin Liu első ázsiaiként megnyerte A háromtest-problémával a legjobb regénynek járó díjat (ami valami miatt sehol nem szerepel a magyar kiadásban). Ebben nyilván közrejátszott, hogy több neves amerikai szerző is visszavonta műveit, meg talán az is, hogy a közönség jelezni akarta a kiskutyák felé, hogy nem vevők a rasszista/nőgyűlölő/bigott stb. eszmékre, de azért egy rossz regény még így sem kaphatna ilyen komoly díjat, úgyhogy fokozottan kíváncsi voltam rá. Eredetileg angolul terveztem elolvasni, de amikor kiderült, hogy az Európa kihozza itthon is (bár sajnos nem eredetiből, hanem angolból fordítva, ami miatt érzésem szerint elveszhettek bizonyos részletek és árnyalatok), inkább megvártam a magyar verziót.

A kínai "kulturális forradalom" idején agyonverik az asztofizikus-hallgató Ye Wenjie fizikus apját, az értelmiség-ellenes mozgalom jegyében. Ye egy szupertitkos kormányzati kutatóközpontba kerül, ahol az idegen élet jeleit keresik, és szépen lassan egyre feljebb küzdi magát a ranglétrán. Negyven évvel később, 2007-ben (a regényt eredetileg 2006-ban publikálták, részletekben), egy nanoanyagokkal foglalkozó tudós, Wang Miao egy különös és rendkívül fenyegető összeesküvés nyomaira bukkan és a rendőrség is a segítségét kéri ennek felderítéséhez. Az összeesküvés nyomában járva rátalál egy online virtuális valóság-játékra, melyben a játékos egy három nap alkotta rendszerben keringő bolygó időről időre elpusztuló civilizációjának rejtélyét próbálja megfejteni. A játékon keresztül pedig eljut az összeesküvés kulcsfigurájához és egy ponton a szálak is szépen összeérnek.

2017. január 26., csütörtök

Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

„Add meg neki, amit akar – mondta Jorg. Aztán vedd el tőle, amit te akarsz” - egy aprócska részlet A vörös királynő háborúja harmadik kötetéből, Az Osheimi Kerékből. Mark Lawrence ezzel az egy mondattal/jelenettel győzött meg végképp arról, hogy jó író, és szerencsére folytatja azt a pozitív tendenciát, hogy minél többet ír, annál pazarabb lesz.

Egy évet kellett várni Jalan Kendeth és Snorri kalandjainak folytatására, amivel Lawrence nemcsak, hogy lezárta A vörös királynő háborúja-trilógiát, de vélhetően a Széthullott Birodalomnak is búcsút intett. Ha mindezt a Tövisek-trilógia után teszi, akkor járt volna neki a taps, mert ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ő azonban kitartott posztapokaliptikus Európája mellett, elengedte a túlzottan öncélú és indokolatlanul sötét Jorgot és világát, kidolgozta a mágiáját, valamint sikerült végtelenül színes és szórakoztató karaktereket behoznia a történetbe. Ezért most már azt mondom, nagyon nagy kár, hogy itt a vége.

Dicséret jár Lawrence-nek azért, hogy nagyon előzékenyen megint összefoglalta pár oldalban az előző könyvek cselekményét, így azok is tisztán láthatták a dolgokat, akik nem mostanában olvasták az előző részt. (Melegen ajánlom, hogy évek óta húzódó hatodik Trónok harca kötet elején is legyen ilyen emlékeztető, ez lenne a minimum....)

2017. január 12., csütörtök

Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Az ipari forradalom gépezetét sárkányvér hajtja és mágusok védik. Az ébredő tűz, Anthony Ryan újabb nagyszabású, rendkívül szórakoztató regénye sárkányok vérére épülő mágiarendszert, pörgős akciót, mozgalmas kalandokat és epikus csatajeleneteket kínál a fantasy szerelmeseinek.

Anthony Ryan előző trilógiája ígéretesen indult, de a második és harmadik kötet sajnos eléggé túlírt lett, amit az egyébként izgalmas történet és elég jó karakterek sem tudtak kellőképpen ellensúlyozni. Ezért - és mert Az ébredő tűz is hasonló terjedelmű - egy kicsit tartottam az új sorozattól, de viszonylag hamar kiderült, hogy az oldalszám nem érdektelen jelenetek és túlhúzott történetszálak eredménye, hanem egyszerűen ennyit igényel a regény. 

A Draconis Memoria sorozat világában sárkányvérből nyert mágikus erők segítségével épül az iparosodó, kora-kapitalista társadalom, kereskedők és kalózok járják lapátkerekes gőzhajókon a tengereket és szerződéses vállalkozó kalandorok vadásznak sárkányokra, hogy aztán a vérüket feldolgozva, jó pénzért eladják a véráldott mágusokat foglalkoztató társaságoknak. Ez a rendszer egy darabig nagyon jól működött, történetünk idején viszont a tenyésztett sárkányok vérének hatékonysága gyengül, vadakból pedig egyre kevesebb van és azok is agresszívabbak a szokásosnál. A helyzet megoldására expedíció indul a sárkány-lakta Arradsia kontinensének szívébe egy véráldott tolvajjal a csapatban, a Szindikátus egyik ifjú kéme pedig ellenséges területre, hogy egy legendás eszköz megszerzésével segítse őket.

2017. január 4., szerda

Ann Leckie: Mellékes kegyelem

Ann Leckie minden jelentős díjat legalább egyszer elnyert trilógiája az eddigi legkiforrottabb résszel zárul: a Mellékes kegyelem jól sikerült regény és méltó befejezése a hajóját vesztett mesterséges intelligencia és a Radch Birodalom egyeduralkodója konfliktusának.

A Mellékes igazság magányos bosszúhadjárata a Radch Birodalom uralkodója ellen egy gendersemleges és érdekes kulturális-technológiai koncepciókat felvonultató környezetben ígéretes és érdekes kezdés volt, de az alapötletekben rejlő potenciált nem sikerült kihasználni. A Mellékes háború a magyar címével ellentétben nem volt különösebben háborús, inkább szűk fókuszú kultúrantropológiai-szociológiai krimi rengeteg teával és komoly fókusszal a szereplők érzelmein, de hangulat és elbeszélés tekintetében sikerült felülmúlnia az első részt. A Mellékes kegyelem pedig szépen egyesíti a másik két kötet erényeit, semlegesítve azok néhány bosszantó hibáját és a koncepcióhoz illő befejezést kínál.

A helyszín továbbra is az Athoek Állomás és környéke, a feladat pedig még mindig Anaander Mianaai uralkodó semlegesítése, de minimum a belviszály túlélése. Így, hogy a környezetet és a karakterek többségét már megismertük az előző részben, a cselekmény jóval akciódúsabb és lendületesebb lehet, ami kellemes meglepetés a korábbi kötetek kétségtelenül érdekes, de sokszor fölöslegesen lassú és körülményes történetvezetése után.