Sci-fi és fantasy könyvmegjelenések 2016-ban

Ezen az oldalon a 2016-ban megjelenő sci-fi és fantasy könyvek rendszeresen frissített listáját olvashatjátok kiadók szerint, a várható megjelenés sorrendjében, kiegészítve néhány nem SF, de érdekesnek ígérkező - elsősorban tudományos-ismeretterjesztő - címmel. A 2015-re ígért (vagy pletykált), de kiadásra nem került könyveket is itt találjátok, ezek egy része csak csúszás, de van köztük olyan is, aminek a megjelenése bizonytalan. A 2015-ös lista itt, a 2014-es pedig itt érhető el. 

A várható megjelenés ideje minden könyv mögött zárójelben, a már megjelent könyvek szürkék vagy közvetlen linkek az értékeléshez, a félkövér pedig a legújabb információkat jelzi. 

Az idei Könyvfesztivál programjait és megjelenéseit itt találjátok, a júniusi Könyvhét programjaiért és időzített megjelenéseiért pedig ide kattintsatok.

Ti melyik könyveket szerettétek legjobban?


Ad Astra 
Távoli kolóniák - magyar SF antológia (Könyvhét, június 9.)

Agave
Ben H. Winters: Végső ígéretek (január 28.)
Mitch Cullin: Mr. Holmes (február 2.)
Chris Beckett: Sötét Éden (február 16.)
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa (március 17.)
Richard Morgan: A fekete férfi (március 29.)
Alma Katsu: A szakadék (március 31.)
Lev Grossman: A varázsló birodalma (április 19.)
Nick Cutter: A falka (április 19.)
Christopher Moore: Biff evangéliuma (felújított kiadás) (április 20.)
Pierce Brown: Hajnalcsillag (május 10.)
Philip K. Dick: Figyel az ég (felújított kiadás) (május 18.)
Christopher Moore: A velencei sárkány (Könyvhét, június 9.)
Laurell K. Hamilton: Jason (Könyvhét, június 9.)
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak (Könyvhét, június 9.)
Neil Gaiman - Michael Reaves: Köztesvilág (Könyvhét, június 9.)
Paul Tremblay: Szellemek a fejben (Könyvhét, június 9.)
John Scalzi: Vörösingesek (Könyvhét, június 9.)
I. M. Banks: Hidrogén szonáta (Könyvhét, június 9.)
Max Gladstone: Nagyrészt halott (július 5.)
Philip K. Dick: Emlékmás - novelláskötet (július 19.)
Blake Crouch: Sötét anyag (július 26.)
Philip K. Dick: Dr. Vérdíj (szeptember 6.)
Marko Kloos: Frontvonalak (szeptember 13.)
Ben H. Winters: Az igazság határán (szeptember 22.)
Richard Morgan: A holtak szava (szeptember 29.)
Sylvain Neuvel: Alvó óriások (október 4.)
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek (felújított kiadás) (október 18.)
Ferrett Steinmetz: Flex (október 20.)
John Scalzi: Vének történetei és más írások (november 3.)
Adam Christopher: Dishonored - A képmások ura (november 8.)
Ted Chiang: Életed története és más novellák (november 8.)
Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről (november 17.)
Laurell K. Hamilton: Fagyos halál (november 22.)

Akadémiai Kiadó
Muraközy László: A japán rejtély - Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák (április 21.)
Pak Janmi: Élni akartam - Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé (nyár)

Akkord
Steven Weinberg: A világ megismerése (április)
Stephen Hawking - Leonard Mlodinow: A nagy terv (április közepe)
John Gribbin: 13,8 - A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában (nyár)

Alexandra 
George R. R. Martin: A jégsárkány (március 9.)
George R. R. Martin: A hét királyság lovagja (november 2.)

Animus
J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek (október 25.)

Athenaeum
Frank Schätzing: Breaking News - A Saron-merénylet nyomában (március)
Tóth Csaba: A sci-fi politológiája (április 15.)
Randall Munroe: Magyarázókönyv (április 19.)
Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig (Könyvhét, június 9.)
Tóth Csaba: A sci-fi politológiája (javított e-könyv) (nyár)
Mark Frost: Twin ​Peaks titkos története (október 26.)

Cartaphilus

Cherubion
Eric Muldoom [et al.]: Árnyelf antológia
John Caldwell - Garry Hamilton - Benjamin Rascal: Tök káosz (április 15.)
John Caldwell: A káosz kincse
Kalóztánc 2. fantasy antológia
Anthony G. Morris - John Caldwell: Vérrel írt sorsok (november 23.)

Ciceró
P. G. Wodehouse: Legénylakás (február 18.)
P. G. Wodehouse: Halljuk Mr. Mullinert! (június)
P. G. Wodehouse: Az aranyifjú (szeptember vége)

Corvina
B. Szabó János: A tatárjárás - A mongol hódítás és Magyarország (3. javított kiadás) (tavasz)
Simon Róbert: Politika az iszlámban (tavasz)
Bernáth István (ford.): Fontes Borealis - Egils saga (május)

Delta Vision
Piers Anthony: Roogna kastély (február 12.)
Greg Keyes: The Elder Scrolls - Lelkek ura (február 17.)
Gail Z. Martin: A hamu zsarnoksága (február 23.)
Robert Jordan: A káosz ura 1. (március 11.)
Terry Pratchett: Égből szőtt kalap (március 12.)
Robert Jordan: A káosz ura 2. (március 23.)
Stina Leicht: A fájdalom kék ege (április 5.)
Greg Keyes: Hangakirály (április 21.)
Terry Pratchett - Stephen Baxter: A hosszú háború (április 21.) Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal (április 21.)
Varga Csaba Béla: A kígyó ölelése 1. (április 21.)
Trónok harca társasjáték- második kiadás (május 15.)
Jay Bonansinga: Alászállás (május 16.)
Erin Bowman: Frozen (május 18.)
T. R. Salty: Erődvárosok (Könyvhét, június 9.)
Varga Csaba Béla: A kígyó ölelése 2. (Könyvhét, június 9.)
J. Goldenlane: Isteni balhé (Könyvhét, június 9.)
J. Goldenlane: Pokoli balhé (Könyvhét, június 9.)
Honfy Ágnes: Arany birodalom (Könyvhét, június 9.)
Körtvélyes Ákos: MAGUS - Sziréndal (Könyvhét, június 9.)
Hernád Péter: Pannónia parancsnok (Könyvhét, június 9.)
Eric Muldoom et al.: Ammerúnia - Árnyelf (antológia) (Könyvhét, június 9.)
Robert Jordan: A kardok koronája 1. (július 7.)
Robert Jordan: A kardok koronája 2. (július 14.)

Joe Abercrombie - James Barclay - Storm Constantine - Jonathan Green - Tanith Lee - Juliet E McKenna - Anne Nicholls - Stan Nicholls - Gaie Sebold - Jan Siegel - Adrien Tchaikovksy - Sandra Unerman - Ian Whates: Legendák - David Gemmell emlékantológia (július 28.)
Jay Bonansinga: The Walking Dead - Invázió (augusztus 9.)
Cam Rogers: Quantum Break - Zéró állapot (augusztus 16.)
Orson Scott Card: Fhérgek (augusztus 26.)
Robert Jordan: A tőrök útja 1-2. (augusztus 31.)
Peter F. Hamilton: Júdás elszabadul 1-2. (október 7.)
Robert Jordan: A tél szíve 1-2. (október 10.)
Sid Meier: Civilization (társasjáték) (október 17.)
R. A. Salvatore: A király felemelkedése (október 25.)

Gene Wolfe: Az Autarkha fellegvára (november 29.)
Greg Keyes: Kriptaherceg 1-2. (november 29.)
Munchkin 6. - A kazamata zamata (társasjáték) (kiegészítő) (december 13.)
J. Goldenlane: Csillagok szikrái (december 16.)
Robert Jordan: Az Idő Kereke - Az alkony keresztútján 1-2. (december 16.) 
Malcolm J. Hunt: MAGUS - Kígyószív (december 21.)


Európa
Elizabeth Colbert: A hatodik kihalás (március 11.)
Tatyjana Tolsztaja: A macskány (március 17.)
Gerald Durrell: A Bárka születésnapja (március 29.)
Stephen King: Rémálmok bazára (március 31.)
Stephen King: 11.22.63 (április 12.)
Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás (április 14.)
Javier Sierra: A halhatatlanság piramisa (április 19.)
Szergej Antonov: Metró 2033 - Sötét alagutak (június 20.)
Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma (július 8.)
Stephen King: Susannah dala (szeptember 30.)
Stanisław Lem: Solaris (október 21.)
George Orwell: 1984 (október 31.)
Felix J. Palma: Az ég térképe (november 2.) 
Stephen King: A Setét Torony (november 3..)
J. R. R. Tolkien: Kullervo története (november 24.)
Cixin Liu: A háromtest-probléma (november 24.)
Stephen King: Agykontroll (december 6.)

Főnix Könyvműhely
A. M. Aranth: Oculus (április 21.)
Szélesi Sándor: Csillagfényszövők (Könyvhét, június 9.)
Mészáros András: Tolvaj Jamie (Könyvhét, június 9.)
Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók (antológia) (Könyvhét, június 9.)
Vivien HolloWay: Vérvörös horizont (Könyvhét, június 9.)

Fumax
Oliver Bowden: Assassin's Creed - Alvilág (február eleje)
Anthony Ryan: A tűzkirálynő (március 29.)
Brian McClellan: Őszi köztársaság (március 29.)
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi Könyvtár (április 20.)
Chuck Wendig: Vészmadarak (Könyvhét, június 9.)
James S. A. Corey: Nemezis játékai (Könyvhét, június 9.)
Mark Lawrence: Úti testvérek - történetek a Széthullott Birodalomból (augusztus közepe)
Sebastian de Castell: Az áruló pengéje (október)
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos - A teljes trilógia (második bejegyzés) (október 18.)
Matthew J. Kirby: Assassin's Creed - Last Descendants - A New York-i felkelés (október vége)
Peter Clines: 14 (november)
Anthony Ryan: Az ébredő tűz (november)
Mark Lawrence: Az osheimi kerék (december 2.)

Gabo
Mary E. Pearson: Az árulás szíve (április)
Naomi Novik: Rengeteg (április 19.)
Lauren Beukes: Torzók (április 19.)
Desmond Morris: A csupasz majom (április)
Ben Aaronovich: Föld alatti suttogás (Könyvhét, június 9.)
Brian Staveley: A tűz kegyelme (Könyvhét, június 9.)
Paolo Bacigalupi: A vízvadász (Könyvhét, június 9.)
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016 (antológia) (augusztus vége)
Al Robertson: Égtörés (szeptember vége)
Katherine Addison: A koboldcsászár (október vége) 
Scott Siegler: Feltámadás (november)
Ann Leckie: Mellékes kegyelem (november vége)
Brian Cox - Andrew Cohen: Az univerzum csodája - az ember (november vége)

Galaktika (Metropolis Media)
GFK 300 antológia (március eleje)
Jezsi Tumanovszkij: Stalker - Agyar (március vége)
Michael Walden: Esthar (Galaktika Start) (március vége)
Molnár Csaba: A széttört idő legendája (Galaktika Start) (március vége)
Ronil Caine: Lilian (Galaktika Start) (március vége)
Vékony Krisztián: Sors-algoritmus (Galaktika Start) (március vége)
China Miéville: Vastanács (április 21.)
Jo Walton: Mások között (Könyvhét, június 9.)
Indrek Hargla: Melchior és a hóhér lánya (Könyvhét, június 9.)

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Hazatérés (október 4.)
Joe Haldeman: Örök szabadság (október 17.)
Jack McDevitt: Feltámad a múlt (november 7.)
Szergej Lukjanyenko: Egyesült őrség (november 21.)

Helikon
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld (április 1.)
Marcus Aurelius: Elmélkedések (május 5.)
Anthony Burgess: Gépnarancs (szeptember 15.)
Terry Gilliam: Gillamesque (október 4.)
Josikava Eidzsi: Taiko 1. (november 2.)
Hoppál Mihály: Sámánok (november 3.)
Taj Kung: A háború törvényei (november 10.)

Kossuth
Michael Crichton: Gyilkos nap (április 12.)
Michael Crichton: A gömb (május 30.)
Charles Gilman: Titkok a Lovecraft suliból - Rettenetes helyettes (április)
Charles Gilman: Titkok a Lovecraft suliból - Törtető kártevők (április)

Kultúrbarlang
A sci-fi - Válogatott tanulmányok (november 18.)

Könyvmolyképző
(válogatott lista)
Peter V. Brett: A nagy Bazár / Brayan Aranya (január 22.)

Libri
Sepsi László: Pinky (április 15.)
Richard Dawkins: Gyertyaláng a sötétben (május 10.)
Csányi Vilmos: Ő ott bent (június 5.)
Star Wars - Szereplők nagykönyve (szeptember 25.)

Magvető

Móra

Pergamon 
Szélesi Sándor: Pokolhurok (június 6.)

PlayON!

Pongrác

PONT
Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak - A nemzetközi mesemondás világa (május 10.)

Scolar
Erdész Róbert: Colossus (október 25.)

Szukits
John Jackson Miller: Star Wars - Új hajnal (január 20.)
Alexander Freed: Star Wars - Battlefront - Alkony század (január 27.)
Karen Traviss: Gears of War - A kripta 2. (február 3.)
James Luceno: Star Wars - Tarkin (március 2.)
Kevin Hearne: Star Wars - A jedik örökösei (március 9.)
Christie Golden: Star Wars - Sötét tanítvány (április 6.)
Alan Dean Foster: Az ébredő Erő (április 13.)
Henry Jacoby: A Trónok harca titkai (április 13.)
Christie Golden: Warcraft - A kezdetek (június 8.)
Christie Golden: Warcraft - Durotan (június 22.)
Tim Lebbon: Alien - Invázió (augusztus 3.)
Tim Lebbon: Predator - Rajtaütés (augusztus 3.)
Chuck Wendig: Star Wars - Utóhatás - Adósság (november 16.)
Claudia Gray: Star Wars - Vérvonal (november 16.)
Anne Rice: A farkasok ajándéka (november 23.)
Sir Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története (december 7.)
E. K. Johnston: Star Wars - Ashoka (december 14.)

Tuan 
Mitchel Scanlon: Horus Heresy - Angyalok eljövetele (március)
Margit Sandemo: Kőfarkas (április 28.)
Harrison Fawcett: Mysterious Universe - Aranypiramis (Könyvhét, június 9.)
Dan Abnett: Horus Herecy - Légió (Könyvhét, június 9.)
Nick Kyme - Guy Haley - Josh Reynolds: Age of Sigmar - A háború vihara (antológia) (Könyvhét, június 9.)
Dan Abnett: Kétfejű sas (nyár)
Harrison Fawcett: Mysterious Universe - Hosszú út a trónig, baby (szeptember 17.)
Dan Abnett: Warhammer 40k - Én vagyok a Mészáros (október 13.)

Typotex
Salát Gergely (szerk.): Kínai álom - Kínai valóság (január)
Edward Frenkel: Csók és matek (február)
Jaroslav Rumpli: Gabonakörök (április 21.)
Thor Gotaas: A futás világraszóló története (április 21.)
Denis Guedj: A papagájtétel (szeptember)
Daniel Arasse: Leonardo (szeptember)
Ziemowit Szczerek: Jön Mordor, és felfal minket, avagy a szlávok titkos története (október)
Ron Aharoni: Ördögi körök (ősz)
Salát Gergely: Büntetőjog a Han-kori Kínában

Unio Mystica
Orson Scott Card: Ender száműzetésben (november 10.)



Ha tetszik az oldal, oszd meg ismerőseiddel is!

30 megjegyzés:

  1. Nem látok Alastair Reynolds művet... :( Köszi az összefoglalót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre nincs hír arról, hogy valahol folytatnák a kiadását, de ha mégis vállalja valamelyik kiadó (aminek nagyon örülnék), az itt is látható lesz.

      Törlés
  2. És mi a helyzet Stephen King Setét torony sorozatának utolsó két kötetével?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg kihozza az Európa, az egyetlen kérdés legfeljebb az, hogy újradizájnolják-e előtte az egész sorozatot, ahogy korábban már előfordult :) Amint lesz róla infó, frissítem vele a listát.

      Törlés
    2. Hát, most hogy így mondod, az ötödik kötetnél mintha a betűméret csökkent volna és a fejezet címek sem számmal vannak jelölve, mint az előző négy kötet esetében, hanem kiírják, hogy pl "négy".

      Törlés
  3. Jó látni, hogy a Júdás elszabadul magyarul is megjelenik, annak mindenképpen a polcomon a helye. Ahogy több kötetnek is, például A hosszú háborúnak, a The Three-Body Problem-nek vagy a Deepness in the Sky-nak.

    Az viszon szomorú, hogy az Alexandra nem folytatja Reynolds regényeinek kiadását...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel csak egyetérteni tudok. :) (Ki tudja, hátha lecsap valaki Reynoldsra, elég nagy név ahhoz, hogy érdemes legyen folytatni a kiadását.)

      Törlés
    2. Engem az zavar, hogy e-book formátumban nem jelent meg a Pandora csillaga, így nem is olvastam még, pedig nagyon szeretném. Papír alapú könyveket márnem akarok vásárolni. Hihetetlen ez az őskori, begyepesedett üzletpolitika...

      Törlés
    3. Úgy is megjelent...
      http://www.deltavision.hu/e-konyvek/pandora-csillaga-ekonyv/

      Törlés
  4. James S. A. Corey: Nemesis Games (A TÉRSÉG 5. kötete magyarul) Mikorra várható? Jack McDevitt: Coming Home (Alex Benedict 7. része) MIKOR????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyik sincs még bejelentve, de amint lesz róluk hivatalos forrásból származó infó, ide is kikerülnek.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ. Annyit megtudtam, hogy a Jack McDevitt könyvet kb. novemberben akarják megjelentetni ha a fordító (F Nagy Piroska) elkészül vele. :-(

      Törlés
    3. Ha nem csúszik annyit, mint pl. a Mások között, akkor karácsonykor már olvashatjuk is :)

      Törlés
  5. Scott Lynch - Gentlemen Bastards további részeiről esetleg tud valaki valamit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Alexandránál van (volt?) a sorozat, az egyetlen itthon megjelent részt 2011-ben adták ki, azóta csődközelbe kerültek (ami nem tett jót a magyar könyvpiacnak) és még mindig problémás a működésük, az SF-címeiket visszavágták gyakorlatilag nullára. Ebből kiindulva jobban jársz, ha eredetiben folytatod és nem vársz a magyar megjelenésre.

      Törlés
  6. Szia :) sandra regnier sarkany gyermeke trilogia 2.reszerol tudsz esetleg valamit?? En sajnos nem talalok semmit rola :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre nincs róla infóm. De ez nem jelent semmit, az első kötet is csak tavaly ősszel jelent meg, simán belefér (sőt, még szokásosnak is mondható) két rész között egy év szünet.

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszod! :)

      Törlés
    3. Nincs mit :) (sajnos most szó szerint...)

      Törlés
    4. 2017.04.24.en fog megjelenni A sötét jóslat címen 😍😍😍😍

      Törlés
  7. Nagy lista, nagyon koszonom !

    Ami szamomra erdekesebb:

    Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben konyve nagyon jo volt; kivancsian varom, mit irt meg.
    Charles Stross: The Jennifer Morgue (2016) : olvastam angolul, imadtam az egesz sorozatot, magyarul is varom !
    Chris Beckett: Sötét Éden : olvastam mar, oszinten szolvam en nem ereztem benne a nagy dijakat, de ettol meg jo konyv.
    Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa : a Horzsolasok utan figyeltem fel az irora, tetszett mindket konyve.
    Richard Morgan: A fekete férfi : bo felenel tartok, nagyon jo ! Elfogult vagyok az iroval szemben, az Altered Carbon trilogiat mar ujraolvastam :) .
    Iain M. Banks: The Hydrogen Sonata : tole barmit, mindent ! Nagyon varom !
    Neal Stephenson: SevenEves - A hét Éva : tole csak a SnowCrash es Gyemantkor konyveket olvastam, de mindketto nagyon ott van; ez mar nalam, alig varom, hogy elolvassam.
    3 uj Terry Pratchett ? Jippi !
    Ann Leckie: Ancillary Mercy : angolul megvolt, franko az egesz trilogia !
    Ian McDonald: Luna : ezt is varom, a Brasil es a Dervishaz jo volt.

    Eros ev lesz, cak legyen mikor elolvasni mind (es akkor a konyvfesztivalrol hozott 13 konyv meg ezeken felul van ... ).

    VálaszTörlés
  8. Megjelenik Haldeman-tól az Örök szabadság... Kicsit félek tőle,met az Örök háború az egyik kedvenc könyvem és az Örök béke nagyon nem jött be. Na, majd meglátjuk. Már csak a "Szálka isten szemében" -nek kellene a folytatása, de hátha azt is kiadják végre! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos van ilyen, pl. a Végjáték és A holtak szószólója zseniális, de a folytatások egyre gyengébbek. A Szálka Isten szemében melyik folytatására gondolsz? (A teljes CoDominium sorozat valami harminc kötet, de a Szálkák-alsorozat (Moties) is ötrészes.)

      Törlés
    2. Teljesen egyetértek! Én a "The gripping hand" -re gondoltam. Sajnos az Átjáró sorozatra is vonatkozik uez. Az első rész meghatározó sci-fi, a második még szuper jó, de utána...

      Törlés
  9. "Alastair Reynolds: (cím még nincs bejelentve) (2017)"
    Hurrá! Remélem a Redemption Ark lesz, a Jelenések Tere 2. része! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Több esélyt látok arra, hogy a Chasm City lesz az első, ez elvileg önállóan is olvasható, de közvetlenül kapcsolódik a Jelenések teréhez. Esetleg valami teljesen független regény is jöhet.

      Törlés
  10. Mindenkinek sok-sok szuper új könyvet a jövőévre is! :) Köszönjük az előrejelzésüket! :)

    VálaszTörlés
  11. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Köszönjük a folyamatos infókat.

    VálaszTörlés
  12. Könyvekben gazdag 2017-et nektek is és minden más olvasónak! :) Hamarosan kikerül a jövő évi lista, már a most tudható megjelenések alapján sem fogunk unatkozni.

    VálaszTörlés