2008. szeptember 27., szombat

Gerald Durrell: A hahagáj

Újabb Durrell-mű, ezúttal nem önéletrajzi, hanem csak önéletrajzi ihletésű. A hahagáj regény, méghozzá olyan, ami magába sűrít mindent, amit megszerettünk Durrell írásaiban.
A mesebeli sziget az Indiai-óceánon, Zenkali, a sziget minden lakója és a történet összes szereplője, de még a tájak, állatok, italok és párbeszédek is mind-mind Durrell személyes élményeiből merítenek, ahogyan ő fogalmaz: "A könyv szereplői természetesen kitalált személyek, ugyanakkor ötvözetei olyan embereknek, akikkel utazásaim során találkoztam. A rossz emberek modelljei olyan rossz emberek voltak, akikkel szintén találkoztam. Ha magukra ismernek, remélem elgondolkoznak."
Az alaphelyzet mondhatni átlagos: Zenkali szigete a Brit Nemzetközösségből való kiszakadás szélén áll, a hamarosan függetlenné váló gyarmat uralkodója II. Tamalavala császár, közkeletű becenevén Csaszi. Viszont az angoloknak hirtelen negyon fontos lesz a parányi földdarab, repülőteret és hadikikötőt akarnának építeni rajta, hogy "megvédjék az Indiai-óceánt". Az egyetlen probléma csak az, hogy ehhez ki kéne pusztítani a sziget élővilágának nagy részét.
Nem csak azért áll hozzám közel ez a könyv, mert a főszereplő névrokonom és lassan korban is egyre közelebb kerülök hozzá, azért is, mert kiválóan példázza, hogy az úgynevezett "haladás" valójában nem más, mint rombolás és kizsákmányolás, amit csak összefogással lehet megállítani vagy más mederbe terelni, ilyenkor viszont sokkal kevesebb erőfeszítésünkbe kerül, mint azt bárki is hitte volna.
Természetesen a történet végése győznek Durrell eszméi a környezet megóvásáról, de addig is sok váratlan dolog történik és különös figurák tucatjait ismerhetjük meg. Tíz- és száztíz éves kor között bárkinek ajánlott, akit még nem fertőzött meg túlságosan a fogyasztói társadalom.

És végezetül egy ajánlott honlap: Durrell Wildlife Conservation Trust


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 1987

Eredeti cím: The Mockery Bird
Fordító: Gálvölgyi Judit
Oldalszám: 254

2008. szeptember 20., szombat

Tibeti mesék - Han mesék

Megint mesék. Nem tehetek róla, már mindenhol nagykorúnak számítok a bolygón, mégis szeretem őket. Főleg, ha népmesék, vagy legalábbis népmese-szerűek, nem pedig műanyag-rágógumi-izék. Ezzel biztos nem lopom be magam a Disney-rajongók szívébe, (elnézést is kérek tőlük) de ez az igazság. Na de ez nem erről szólna.
A vörös bársonyba kötött ikerkiadvány tulajdonképpen hiánypótlónak tekinthető, 1994-ben mindenképpen az volt, de még most sem lehet tibeti és kínai mesekönyvek áradatával találkozni a boltokban. Persze lehet, hogy nem jó helyen keresgéltem...
Nem tudom, hogy tudatos válogatás eredménye-e, de gyakorlatilag mindegyik mese a két könyvecskében házassággal és "...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak." helyzettel végződik. Ez csak úgy feltűnt. Furcsa a keleti mesék állat- és szörnyvilága is, a sárkányok európaitól eltérő értelmezésétől eltekintve is, a japán- és kínai meséknek értelemszerűen fontos eleme a tenger, szemben a mi szárazföldi történeteinkkel, és gyakori motívum a tenger fenekén élő hatalmas, gazdag király is. Összeesküvés-elméletekben jártasabb barátaink most egyből előszednék az Atlantisz-mondakörös gyűjteményüket, én csak annyit mondok, hogy lehet valami a dologban és érdemes lenne ennek is alaposabban utánanézni. Ami még nagyon tetszett a mesékben, hogy a gonosz ellenséget, legyen az démon vagy egyéb, nem kell megölni, mint Európában, hanem belátja, hogy rosszat tett, teszem azt sorozatosan elrabolta és magáévá tette jóravaló férfiemberek feleségeit, és leszokik eme kényszercselekvésről. Ez lenne a keresztény- és buddhista filozófia közötti különbség?

Kiadó: Littoria
Kiadási év: 1994
Eredeti cím: Tibetian Folk Tales és Folk Tales from China (ebből csak válogattak)
Fordító: Rozsnyai Katalin (tibeti) és Striker Judit (han)
Oldalszám: 84 és 107

Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban

Kedvenc zoológus-írónk ezúttal visszatér Kamerunba, hogy újra állatokat fogjon be, de most már a saját állatkertje számára. Az előző látogatása óta eltelt években Afrika nem sokat változott az állatgyűjtő szempontjából és a felföldi királyság, Bafut is maradt a régiben. Uralkodója, a Fon még mindig Durrell jóbarátja, a alkoholbírása és táncszeretete sem csökkent. A történetek pedig a megszokott módon hemzsegnek a legkülönbözőbb állatoktól és emberektől, megkapóan színes tájleírásoktól, humoros és tanulságos esetektől.
Durrell még egy olyan korban élt, amikor a globalizáció és az ipar nem tette tönkre a világ legeldugottabb helyeit is, épp ezért szinte meseszerűek és bármikor aktuálisak történetei, így több, mint fél évszázad után is.



Kiadó: Ciceró
Kiadási év: 2002

Eredeti cím: Zoo in my Luggage
Fordító: Jászay Gabriella
Oldalszám: 218

2008. szeptember 14., vasárnap

Dale Brown: Páncél

Még mielőtt bármi mást írnék, muszáj megjegyeznem, hogy csak 900 magyar forintba került a könyv...
Hogy ez miért lényeges? Mert ha többet adtam volna ki rá, mondjuk amennyibe eredetileg kerülne, akkor bizony nem lennék valami elégedett. Persze így sem vagyok, de azért mégiscsak kisebb az anyagi veszteség.

Valószínűleg a világ jobban járt volna, ha Brown megmarad a repülésnél az amerikai légierőben és nem tör írói babérokra, bár lehet, hogy a többi irománya magasabb színvonalat képvisel és azért lett bestseller, nem pedig a nagy amerikai nép közmondásos elbutulásának köszönhetően.
Ez a könyv is kiválóan illik a hisztériakeltésre épülő amerikai politika propagandakiadványaiba, a baj csak az, hogy ez elsőre nem látszik rajta, ezért került bele a kosaramba...
Az átlag USA-polgárnak nyilván nem okoz gondot beleélnie magát a történetbe, az újgenerációs szuperhős (aki átlagember, nem természetfeletti képességű csodalény, ugyanakkor mégsem, hiszen titkos katonai fejlesztéseken dolgozik...), a neonáci motorosbandák, a városáért küzdő rendőr és hasonlók mind-mind az amerikai városi legendák ismert elemei.
Én viszont valahogy nem tudom komolyan venni a neonáci kaszinórablók által megsebesített rendőr testvére miatt bosszút esküdő ex-hadmérnök szuperhőssé válását, amibe ráadásul mindenféle oda nem illő szál is vegyül, végső csavarként egy ex-kommandós fegyverkereskedővel.
De legalább azt megtudhatjuk jó részletesen, hogy hogyan kell metamfetamint készíteni és mennyiért lehet eladni az Államokban, bár az árfolyam kicsit idejétmúlt...

Kiadó: Szukits
Kiadási év: 1999

Eredeti cím: The Tin Man
Fordító: Szántai Zsolt
Oldalszám: 303

2008. szeptember 13., szombat

Steven Erikson: A hold udvara

Képzelj el egy világot, ahol civilizációk sora váltja egymást százezer évek óta (egyáltalán, képzeld el csak azt a százezer évet...). Képzelj el egy világot, ahol az istenek tevékenyen beleavatkoznak híveik életébe, ahol a mágia valóság, ahol egyes lények túlélik a korok, kultúrák bukását százezer éveken át. Egy világot, mely több síkra tagolódik, a látható valóság szövedéke mögött üregek vannak, s ezen üregek erejét szinte bármire fel lehet használni. De ezek mögött az üregek mögött is van más, ősi istenek ősi üregei. És egy olyan világot, ahol nem csak a halandók válnak isteneik játékszereivé, hanem egy halandó is dacolhat választott, majd megtagadott istene akaratával, akár szemtől szemben is.
Sikerült?
A kanadai fantasymesternek igen. És el is kezdte megírni, A Malazai Bukottak Könyvének Regéje sorozatcímre hallgató gigantikus históriájában, melynek első kötete A hold udvara.

Az események folyásába meglehetősen in medias res módon kapcsolódunk bele, sok dolog nekem is csak most, második olvasásra lett egyértelmű, vagy tűnt fel egyáltalán, a következő négy kötet után. De ez nem kell, hogy bárkit is eltántorítson, mindenképpen érdemes a műfajt kedvelőknek belekezdeni, szerintem Tolkien művei után ez a következő igazán fontos, műfajmegújító alkotás a fantasy történelmében.

Már a legelején feltűnik Erikson erőteljes stílusa, mondhatni szokatlanul élethűen írja le a háborút, annak minden borzalmával együtt, akár a legkisebb eseményen keresztül is. Már az előző, az ötödik kötetről szóló bejegyzésemben is megemlítettem a kidolgozott, valódi és reális jellemmel bíró szereplők hihetetlen mennyiségét, az e kötetben felvonultatott nevek később is visszatérnek, néhányan itt csak említés szintjén fordulnak elő és a folytatásban válnak valósággá, mások fordítva, de a legendás Hídégetők már most az események középpontjában vannak, még ha ez nem is mindenki számára egyértelmű, és gyakran derül ki egy átlagosnak hitt karakterről, hogy még mindig nem tudunk mindent róla. Többek között ez a meglepő mélységekig kidolgozottság teszi korszakalkotóvá az antropológus-archeológus-író ezirányú munkásságát, aki nem csak elképzelte, hogy milyen lehet egy ilyen (fent felvázolt) világ, hanem meg is teremtette, jelenével, múltjával, mitológiájával együtt.

Az alapvetően komor hangulatot színesíti (vagy tovább árnyalja?) néhány könnyedebb, mondhatni humoros szereplő is; sőt, még szerelmi szál is akad, igaz, tényleg csak egy szál a hatalmas szövetben, és felsőbb erőknek köszönhetően. De egy császárát vesztett birodalomban, ahol nem a trónfosztó császárnő mozgatja a dolgokat, talán nem is csoda, ha nem elsősorban szerelemmel foglalkoznak az emberek és hasonlók (vagy teljesen más lények), kiváltképp, ha nem is urai a saját sorsuknak. És ez gyakran megesik, amikor az istenek háborúja a földi világra is kiterjed.

Csak egyvalamit sajnálok: filmen valószínűleg soha nem fogjuk látni a Regét, kizárt, hogy bármelyik stúdió pénzt adjon egy tízkötetes sorozat megfilmesítésére, ami kötetenként minimum két-három, 180-200 perces mozit jelenthetne.

--
Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2003

Eredeti cím: Gardens of the Moon
Fordító: Fehér Fatime
Oldalszám: 490
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...


Ezekkel az örökbecsű szavakkal veszi kezdetét Fülig Jimmy kalandja a királyi trón felé. Nevét transzparens korában elhíresült mosolyáról kapott főhősünk meglehetősen gyorsan halad a ranglétrán, munkanélküli (és munkakerülő) kikötői kocsmatöltelékből a fenti párbeszéd után azonnal fűtő (éjjel) és pincér (nappal) lesz a Honolulu Star óceánjárón, ahol némi álomkórnak, kísértethistóriának és gyilkosságnak köszönhetően összeismerkedik a Boldogság-szigetek trónörökösével, St. Antonio herceggel. Az igazán kézenfekvő, de cseppet sem ildomos helycsere után őfelsége a szingapúri alvilágba, Fülig Jimmy pedig az almirai udvarba kerül, nem egyértelmű, hogy kinek könnyebb helytállnia. Viszont mindketten élvezik a helyzetet, Fülig Jimmy fesztelenségi törvényt pikkelyez és pertut iszik a népével, míg a herceg összeverekszik a fél alvilággal és még egy feleségre is szert tesz, a St. Antoniók ellenlábasa, a forradalmár Alvarez elnök leánya személyében, mindezt úgy, hogy a bennszülöttek által támogatott Bob Warins kalózfinak hiszik. A címszereplő, kőszívű és saskarmú Piszkos Fred pedig itt is kavarja, de kivételesen nem csak a saját érdekét, hanem trónvárományos fia életét is szem előtt tartva, még ha ez csak utólag is derül ki.

A Piszkos Fred-történetek időrendi sorrendje: Az ellopott cirkáló; Piszkos Fred, a kapitány; A megkerült cirkáló; Piszkos Fred közbelép.


A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban itt érhető el.

2008. szeptember 11., csütörtök

Joun In-Van - Jang Kjung-Il: Árnybíró (11. kötet)

Még szerdán, a plakátkiállítás (és a nem egészen tisztességes csokiszerzés) előtt volt egy kis időm, úgyhogy muszáj volt bemennem az Alexandrába és akkor már nem jöhettem ki üres kézzel, úgyhogy ez lett a következő zsákmány. Persze nem tartott sokáig, már tegnap este befejeztem, de attól függetlenül, hogy ennyit kellett várni rá, kifejezetten tetszett. Na nem mintha az eddigiek rosszak lettek volna, de a mandragóratű hatása alatt álmodó Munszu múltidézése tényleg jó. És már rögtön az első fejezetnél újabb bizonyítékát találtam annak, hogy a legtöbb népmesei elem minden népnél azonos: a király és a furfangos vándor (itt Munszu) nagyotmondás-versenye a magyar meséknek is klasszikus eleme. Ugyan a hazugságok részletei eltérnek az adott kultúra függvényében, de az eredmény és a mérkőzés lefolyása is gyakorlatilag azonos, ilyen szintű egyezést eddig csak kevés mesével találtam, pedig olvastam sokat, jónéhány országból. Nyilván nem kell egy sorozat tizenegyedik kötetét ajánlgatni, mert aki idáig eljutott, ezt sem fogja kihagyni, aki meg még nem, az úgysem ezzel kezdi, egy a lényeg: kötelező elolvasni!


Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Fordító: Vida Március Mitsuki
Oldalszám: 204

2008. szeptember 7., vasárnap

Banana Yoshimoto: Viszlát, Cugumi!

Az első benyomásom a könyvről az volt, hogy a Trivium kiadónak nem erőssége a borítókészítés. Az egy dolog, hogy az író nevét Hepburn-átírással, a címszereplőét pedig a magyar fonetika szerint nyomtatták, efölött talán még elsiklik a kevésbé figyelmes és/vagy kritikus szem. Na de hogy nyomdába küldés előtt nem nézi meg senki a kész borítót, vagy ha igen, nem tűnik fel neki a cím elírása, az azért már enyhén szólva is különös.
Aztán hazaértem és belekezdtem. Olyan öt oldal után úgy voltam vele, hogy ez lesz a második soha be nem fejezett könyv az életemben (az első és mindeddig egyetlen a Dosztojevszkij-féle Bűn és bűnhődés - de ha Emi eleget mondja, talán befejezem azt is :p), úgyhogy napokig pihent a kötet a szobámban, más könyvek, újságok, dvdk, egyetemi beiratkozáshoz szükséges papírok és egyéb holmik között-alatt, én meg azon gondolkoztam, hogy mit is mondjak Annának, ha netán megkérdezi, hogy hogy tetszett... Aztán a beiratkozásos ügyintézésnek és hasonlóknak vége lett és hirtelen nem tudtam mit kezdeni magammal. Előástam a könyvet és elolvastam egyben, a mediaplayer adatai szerint 69 perc alatt (közben Melinda kínai zenés cdje ment). És annyira nem is volt rossz.

Maga a történet meglepően emberközeli, biztos vagyok benne, hogy mindenki talál a saját életével megegyező részlete(ke)t benne. Stílusát tekintve leginkább a 19. századi európai íróknak a műveire hajaz, hosszú monológ az egész, egyetlen szemszögből elbeszélve, de hiába Maria Sirakava, egy tokiói egyetemista az elbeszélő, mégis mindent unokatestvérén, a halálos beteg Cugumin keresztül, illetve "Cugumi függvényében" mesél el. Tulajdonképpen az önző, akaratos és zsarnokoskodó Cugumi utolsó nyarát írja le, visszaemlékezésekkel tarkítva. Vegyes az összkép, a helyszínek és jellemrajzok is a szellemképtől a tökéletes realizmusig változnak, de ha másért nem is, gondolatébresztőként, illetve változatosságnak megérte elolvasni.



Kiadó: Trivium
Kiadási év: 2004
Eredeti cím: Goodbye Tsugumi (a japán eredetié Tsugumi)
Fordító: Frigyik László
Oldalszám: 174

Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló

A változatosság kedvéért még egy rövidebb Rejtő-ebook, Az elveszett cirkáló folytatása. Szorosan ugyan nem kapcsolódik az előző történethez, de elemeiben igen: természetesen itt is a Radzeer cirkáló legénysége, illetve a hajóhoz köthető személyek állnak a középpontban, valamint a nem feltétlenül tisztességes meggazdagodási szándék.
Piszkos Fred ebben a történetben is kavarja, minden eszközzel igyekszik megnehezíteni szegény Fülig Jimmy életét, aki továbbra is írja közvetlen hangvételű leveleit kollégájának, a Boldogság-szigetek királyának (a részletekért érdemes elolvasni a Piszkos Fred, a Kapitány c. könyvet), továbbá a Kékszakállú Wágner is énekli az operáit.
És nem is Rejtőről lenne szó, ha nem lenne a végén még egy-két csavar, de nem akarom lelőni a poént, úgyhogy legyen elég ennyi.

A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban: A megkerült cirkáló

Kiadó: -
Kiadási év: -
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: -

2008. szeptember 6., szombat

Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló

Egy újabb Rejtő-könyv, szintén e-book formájában. Azt hiszem, ez is a majd' mindenki által olvasott klasszikusok közé tartozik, nincs, aki nem ismerné Piszkos Fred és társai egyik leghíresebb kalandját, melyben az igaztalanul megvádolt Tom Leven kiszabadítását próbálja meg a kikötő közismert csempésze, Rozsdás (alias Hallyburton), Leven öccse (illetve mint később kiderül, húga) segítségével.
Szóval a kikötő népe részvénytársaságot alakít az eltűnt feltaláló meglelésére, Piszkos Frednek hála, aki eljátssza ruletten az alaptőkét, majd cirkálót lop közlekedési eszköznek, mindannyiukra biztos kötél vár, de persze nem is ők lennének, ha nem tudnák kezelni azt a mindennapi helyzetet, amikor a teljes angol hadiflotta rájuk vadászik, és még Sudessex Earl-jét is foglyul ejtik, vezérkari tisztjével, Bradford századossal együtt.
Az események előrehaladtával Rozsdás kénytelen részt venni mindenféle tárgyalásokon a gömbölyű asztalnál, de számára ez nem jelenthet gondot, volt ő már doktor is, egy százados megszemélyesítése sokkal könnyebb feladat. Továbbá fény derül Kvang generális kilétére; kiderül, hogy ki ölte meg Helena Aldingtont, Leven menyasszonyát; valamint hogy miként is lehet megmenteni a haditengerészetet egy igatán kínos blamázstól.

A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban: Az elveszett cirkáló

Kiadó: -

Kiadási év: -
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: -