2008. szeptember 6., szombat

Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló

Egy újabb Rejtő-könyv, szintén e-book formájában. Azt hiszem, ez is a majd' mindenki által olvasott klasszikusok közé tartozik, nincs, aki nem ismerné Piszkos Fred és társai egyik leghíresebb kalandját, melyben az igaztalanul megvádolt Tom Leven kiszabadítását próbálja meg a kikötő közismert csempésze, Rozsdás (alias Hallyburton), Leven öccse (illetve mint később kiderül, húga) segítségével.
Szóval a kikötő népe részvénytársaságot alakít az eltűnt feltaláló meglelésére, Piszkos Frednek hála, aki eljátssza ruletten az alaptőkét, majd cirkálót lop közlekedési eszköznek, mindannyiukra biztos kötél vár, de persze nem is ők lennének, ha nem tudnák kezelni azt a mindennapi helyzetet, amikor a teljes angol hadiflotta rájuk vadászik, és még Sudessex Earl-jét is foglyul ejtik, vezérkari tisztjével, Bradford századossal együtt.
Az események előrehaladtával Rozsdás kénytelen részt venni mindenféle tárgyalásokon a gömbölyű asztalnál, de számára ez nem jelenthet gondot, volt ő már doktor is, egy százados megszemélyesítése sokkal könnyebb feladat. Továbbá fény derül Kvang generális kilétére; kiderül, hogy ki ölte meg Helena Aldingtont, Leven menyasszonyát; valamint hogy miként is lehet megmenteni a haditengerészetet egy igatán kínos blamázstól.

A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban: Az elveszett cirkáló

Kiadó: -

Kiadási év: -
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: -

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése