2009. április 26., vasárnap

L. Neil Smith: Lando Calrissian és Oseon tűzvihara

Calrissian barátunk megmenekült ugyan a sharuk varázskulcsára áhítozó gonosz mágustól és még egy népet is felszabadított, de a nyugalmas életet nem neki találták ki. Folytatja hazárdjátékosi működését, valaki viszont mint ha vadászna rá egy ütött-kopott, régi hajókból álló flottával, s ha ez még kevés lenne, megint megzsarolják és rákényszerítenek egy olyan küldetést, amit önszántából soha nem csinálna meg. Egy dúsgazdag mágnást kéne lelepleznie, aki illegális drogot szed, ebben pedig a helyi rendőri erők két tagja: egy humanoid nő és egy nagyranőtt kanári segítik.
Persze nem megy minden zökkenőmentesen (miért is menne?), az Oseon rendszerben gyakorta előforduló hatalmas napkitörések közepette kell eljutniuk az aszteroidára, ahol a célpont tanyázik, a tűzvihar keltette elektromágneses hullámok pedig csúnyán összezavarják az ötkarú Vuffi Raa elektronikus tudatát is, nem csak a színektől elkábult madárlényt és embereket.



Kiadó: King Kiadó
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Lando Calrissian and the Flamewind of Oseon
Fordító: Trethon Judit
Oldalszám: 303

Jeff Noon: Vurt

A. C. Clarke-díj, drogok, virtuális valóság, elborult cyberpunk hangulat: a Vurt elkap, magával ragad, függővé tesz.
Én nem tudom, hogy Jeff Noon mit szedett (gyanítom, hogy Philip K. Dick hagyatékában találta a receptet), mindenesetre sikerült valami olyat létrehoznia, amihez már engedély kéne. Leginkább az ilyen könyvek szolgáltatják a magyarázatot fizikailag káros szenvedélyektől többé-kevésbé mentes életemre: minek lőjem be magam, ha ilyesmit is olvashatok és ez még olcsóbb is?

Egyszer volt, hol nem volt, még a romos viskóvárosokon és a génmaniplált kutya-embereken is túl, volt egyszer egy ember, akit Hobartnak hívtak. Nem lehet sokat tudni róla, nagyjából csak annyit, hogy feltalálta a Vurtot. Hogy mi az a Vurt? Egyfajta virtuális valóság és drogos lebegés egyvelege, nem kell mást tenni a belépéshez, csak ledugni a nyelőcsőbe egyet a szép, színes tollak kupacából. Persze nem árt vigyázni, mert a különböző színkóddal jelölt tollak máshová vezetnek, van, amelyik egyenesen halálos, ráadásul ha a Vurtban meghalsz, akkor a valós világban is szevasz neked. A Vurtban el is lehet tévedni, vagy éppen bentragadni, ilyenkor az elveszített személlyel azonos értékű vurtlény érkezik a mi világunkba, mintegy csereként. Ez történt a Szelíd Szajrésok csapatával is: Firka elvesztette a húgát, cserébe megkapta Űrből-Jött-Izét, a vurtlényt, egy hatalmas darab élő drogot. Nyomukban zsaruk, körülöttük mindenféle furcsa szerzet; néha mint ha az egész világ be lenne kenve Vazzal. Izé és Desdemona visszacseréléséhez viszont Angol Vudu kell, egy nagyon nehezen beszerezhető cucc...



Kiadó: Agave
Kiadási év: 2005

Eredeti cím: Vurt
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 264

2009. április 23., csütörtök

Brandon Sanderson: Elantris

Jó, hogy ott van az egyetemmel szemben a könyvtár. Ha éppen nem tudja máshogy eltölteni az idejét az ember, csak átsétál, levesz a polcról valami olvasnivalót és kényelmesen elhelyezkedik egy fotelban. A probléma csak az, ha nem egy óra alatt elolvasható művet sikerült találni, mert olyankor ki kell kölcsönözni, hazacipelni stb. És ha netán Sanderson Elantris című művéről van szó, arra is fel kell készülni, hogy mindenki a borítóját fogja nézegetni, hogy milyen szép, ami igaz is, bár elsődlegesen engem legalábbis az érdekelt, hogy mi van belül.
Egy érdekes világ. Nem hagyományos fantasy (az újítás szelleme nagyon benne van a levegőben, kérdés, hogy melyik irány fog hosszabb távon kiemelkedni a többi közül), első regénynek meg éppenséggel igen meggyőző.

Elantris városa régóta állt; dicsőség és hatalom ragyogta be magas falait, lakói valamiféle félistenek, mágusok voltak. A környék lakói közül véletlenszerűen választotta ki a várost fenntartó erő az új elantrisiakat, az utóbbi időben viszont a helyzet megváltozott. A gyönyörű félistenekből kopasz, foltos bőrű szerencsétlenek lettek, a várost mocsok lepte el, ezért Arélon királya karantént csinált Elantrisból. A kiválasztás viszont folytatódott, véletlenszerűen lehetett bárkiből kopasz, foltos bőrű élőhalott, akit aztán Elantrisba száműztek. Mint a király fiát. Ráadásul egy igen zavaros időszakban, amikor az országot megszállás és vallásháború fenyegette, és ráadásul éppen megházasodni készült.
A helyi törvényeknek köszönhetően viszont a házassági szerződés ettől függetlenül életbe lépett, s özvegye, kiváló politikai, és olykor túlzásba vitt színészi képességeit latba vetve nekiállt felforgatni a vagyoni alapokra épülő hierarchiát a lázadó nemesek segítségével és megküzdeni az agresszíven térítő idegen pappal. Eközben férje, akit még soha nem látott a valóságban, Elantris mocskos falai közé zárva próbál megbékélni azzal, hogy bár fizikailag halott, mégis képes mozogni és gondolkodni, viszont a fájdalom nem múlik el, hanem örökre megmarad: egy horzsolás vagy bevert lábujj is az őrületbe tudja kergetni az embert. Viszont a bonyolult geometrikus ábrákkal modulált ősi mágia még mindig ott rejtőzik valahol, csak rá kell jönni, hogy mitől romlott el.



Az írónak weboldala is van.

Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2007

Eredeti cím: Elantris
Fordító: Tamás Gábor
Oldalszám: 536

2009. április 22., szerda

L. Neil Smith: Lando Calrissian és Sharu varázskulcsa

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy megint egy elrontott borító. A sharu nem tulajdonnév, hanem egy faj elnevezése, s mint ilyen, alapvetően kisbetűvel írandó, ebben az összefüggésben pedig többesszámban. Vagyis: Lando Calrissian és a sharuk varázskulcsa. Persze az angol címet fordították le szó szerint, de előtte azért elolvashatták volna a könyvet.

A Star Wars univerzum annyi szereplőjéről írtak már történeteket, miért pont az egyik legkarakteresebb figura, Lando Calrissian maradt volna ki? A jellegzetes bajszú, nőcsábász szerencsevadász "előéletének" megírása ráadásul még jól is sikerült, már amennyit eddig elolvastam belőle.

A Millenium Falcon megnyerése után Lando természetesen nem adja fel eredeti "hivatását", a szerencsejátékot, de azért fuvarozással is megpróbál némi pénzhez jutni, na meg az űrhajóskapitány szerepében is jól érzi magát (bár a hajó fenntartása eléggé sokba kerül), aztán egy újabb kártyapartin, a Rafa rendszerben még egy gépet nyer: a Vuffi Raa névre hallgató droidot. Itt vesznek éles fordulatot az események: nem sokkal később a helyi rendőrség elfogja és a környék ura, egy nagyhatalmú mágus rákényszeríti, hogy szerezze meg a rendszer őslakóinak, a sharuknak egy misztikus tárgyát, a szellemhárfát.

Ez eddig még illik a megszokott Star Wars-környezetbe, de amikor Lando és a droid jobban elmerülnek a sharuk dolgaiban, onnantól határozottan bonyolult és bizarr dolgokkal találkoznak. A kulcs, aminek a formáját nem lehet ránézésre megállapítani, de nem csak optikai csalódásként működik, hanem a tapintást is összezavarja, a dimenzióeltolások, életkristályok és egyebek valahogy nem illenek a Star Wars általában színes, de egyszerű világába.



Kiadó: King Kiadó
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Lando Calrissian and the Mindharp of Sharu
Fordító: Trethon Judit
Oldalszám: 333

2009. április 19., vasárnap

Terry Pratchett: Szárnyalók

Nyilván mindenkiben felmerült az a kérdés, amit Dorcas tett fel az előző kötet végén: Mit csináltak Masklinék, amíg a többiek a kőfejtőben küzdöttek az életükért? Nos, semmi különöset, csak keresztülutaztak a fél világon, majdnem elloptak egy Concorde-ot, és kiderítették, hogy vannak még bőven manák a bolygón... Mindezt a hazajutás érdekében, mert ugye ők nem a Földről származnak, csak véletlen baleset folytán kerültek ide és az emberek meséibe.

Jó kis csapatot alkot a Masklin-Gurder-Angalo trió: egy véletlenül vezető szerepbe került vadász, egy apát, akinek a hite minduntalan megkérdőjeleződik, és egy olyan mana, akinek egyetlen életcélja ellopni mindent, ami vezethető, és a lehető leggyorsabban száguldozni vele. Ami, tekintve, hogy a manák tizedakkorák, mint egy ember, nem éppen könnyen elérhető álom.
Mindenesetre a sors szeszélyéből nekik kell eljutniuk Arnold Unoka (39) követésével Floridába, ami akár tíz kilométerre is lehet az angliai Kőfejtőtől, és ott felrakniuk az Izét egy űrbe induló teherautóra. A mana-világszemlélet viszont minden akadályon átsegít, bár azért a libán repülés nem éppen kellemes dolog, hiszen ezek a madarak egyértelműen gyorsabbak, mint az a Concorde-nak nevezett teherautó, aminek a szokásosnál kevesebb a kereke, de több a szárnya.

Ahhoz képest, hogy teljesen véletlenül került hozzám Pratchett trilógiája, kifejezetten élveztem a humorát és a jellegzetes stílusát, jó kis egynapos olvasmány mindhárom.



Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadási év: 2004

Eredeti cím: Wings
Fordító: Kiss Tamás
Oldalszám: 218

2009. április 17., péntek

Terry Pratchett: Földvájók

Miután a manák elmenekültek az Áruházból, Arnold Testv. (al. 1905) elhagyta őket. Legalábbis határozottan így tűnt, mert bár találtak egy bezárt kőfejtőt, ahol megtelepedhettek, a humanók úgy döntöttek, hogy a bányát újból megnyitják, és még a tél is közelgett, Arnold Testv. (al. 1905) pedig nem adott nekik egyértelmű jelet, hogy mihez kezdjenek. A manákra jellemző, hogy ha valami nincsen rendben, akkor vitatkozni és veszekedni kezdenek, most sincs ez másként, a Papírárusok szektájának új vezetője ráadásul vallási kérdést csinált az egészből, azt állítva, hogy a Kőfejtőben fel fogják építeni az Új Áruházat és minden olyan lesz, mint régen. Aztán kilapulva végezte egy Land Rover kerekei alatt, amikor pusztán hitének erejét szegezte szembe a járművel.
Eközben a Nagy Menekülés vezére, Masklin az Izével együtt útnak indult, hogy megoldást találjon a visszatérésre a csillagok közé, viszont amíg távol volt, a helyzet katasztrofálissá vált... Egyedüli szerencséjük a manáknak, hogy Dorcas, a Feltaláló rábukkant a Hegy Sárkányára.




Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadási év: 2003

Eredeti cím: Diggers
Fordító: Kiss Tamás
Oldalszám: 221

2009. április 16., csütörtök

Terry Pratchett: Sofőrök

Egy ideje szólnak különféle legendák apró termetű lényekről, akik itt élnek az emberek között, de általában nem igazán vesszük őket észre, mert vagy nesztelenül közlekednek, mint a hobbitok, vagy tízszer gyorsabban léteznek nálunk, lomha humanóknál, mint a manák. Jelen esetben manákról van szó, arasznyi kis lényekről, akik nincsenek túl sokan, de már jóideje köztünk élnek és eleinte igencsak nagy hatással voltak az emberiségre. Eleinte, mert hogy ők egy kozmikus baleset folytán kerültek ide, amikor az űrhajójuk meghibásodott, aztán még gyorsan megtanítottak minket pár ipari és hasonló trükkre, aztán a tízszeres tempójú életüknek köszönhetően gyorsan barbárságba is süllyedtek, de legalábbis középkort idéző állapotba. A manák nagy része egy áruházban élt (Arnold Testv. (al. 1905)), de néhányan Odakint a szabad ég alatt, patkányokra vadászva és maradékokon élve. Aztán egy idő után megelégelték ezt az életformát és egy teherautóra felkapaszkodva vándorútra indultak: mit tesz isten (illetve Arnold Testv. (al. 1905)) egyenesen az Áruházba kerültek, ahol viszont az uralkodó vallási dogmák miatt nem hittek az Odakint létezésében, életüket pedig a Nyitás és Zárás, valamint a Kezdődik Az Iskola Hét, a Karácsonyi Vásár, a Januári Leértékelés a Tavaszi Divat és a Nyári Vásár ciklikusan ismétlődő ritmusa határozta meg. Néhány szabadgondolkodó mana azért gyártott elméleteket arról, hogy lehet más az Áruházon kívül, mi több, más Áruházakban is elképzelhető élet, de erre azért nem voltak felkészülve, hogy csak úgy betoppan ide egy csapat mana Odakintről.
És ez még csak a kezdete az eseményeknek: az Izé, amit a nomád manák évszázadok óta adnak tovább nemzedékről nemzedékre, kihallgatta az elektromosság beszélgetését, amiből kiderült, hogy az Áruházat három héten belül lebontják. A Végkiárusítás rémisztő időszakát kihasználva kell hát a manáknak beszüntetni az egyes osztályok közti háborúskodást, s Masklin és a Papíráru osztály szerzeteseinek vezetésével megszervezni a menekülést egy teherautón. Eközben ráadásul az is kiderül, hogy a nők közel olyan okosak, mint a férfiak és mégsem robban fel az agyuk a túlhevüléstől, ha megpróbálnak olvasni, pedig a hagyományok szerint ennek kéne bekövetkeznie.



Kiadó: Édesvíz
Kiadási év: 1988

Eredeti cím: Trackers
Fordító: Kádár Tamás
Oldalszám: 218

2009. április 15., szerda

C. S. Lewis: Narnia krónikái

Kezdjük közhelyekkel: Lewis a fantasy műfaját alapjaiban meghatározó J. R. R. Tolkien barátja volt. Fantasyk mellett sci-fi sorozatot és - hívő ember lévén - vallási tárgyú írásokat is publikált. Ezeket mind érdemes megjegyezni, még utalni fogok rá, illetve a Narnia-sorozatot olvasva is jól jöhetnek.

Feltételezem - talán alaptalanul, talán nem -, hogy manapság a célközönség nagy része maximum a filmekből (eddig kettő) ismeri Narniát, jobb esetben az M&C Marketing Tanácsadó kft. új kiadásából, ahol nem mellékesen alaposan összekeverték az eredeti sorrendet: időrendbe állították a köteteket. Nyilván ennek is megvan a maga előnye, bár azért annyira nem szerencsés: nem árt egy kis időbeni ugrálás, illetve a négy testvér kalandjainak is más hangulatot ad, ha már tudjuk előre, hogy hogyan alakult ki a világ, milyen prózai magyarázata van az amúgy gyönyörűen abszurd ötletnek: lámpaoszlop az erdő közepén, ami egyébként csak az utolsó előtti részből derülne ki. Tehát mindenképpen alkotási sorrendben érdemes haladni időrendi helyett, A szilmarilokat sem tanácsos A hobbit és A gyűrűk ura előtt olvasni.

Narnia krónikáinak első kötete Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény címet viseli, s azt meséli el, hogy hogyan jut négy gyerek, négy testvér (valahol unokatestvér írtak a könyvben, valószínűleg elgépelés) egy véletlen folytán Narnia titokzatos világába. Jellegzetes mese, gyerekeknek szóló nyelvezet, a stílus viszont még nem eléggé kiforrott, ennek ellenére szórakoztató, és már itt megjelennek a kereszténységre vonatkozó utalások a mindenféle mesebeli és mitológiai elem mellett. Ez egy kisgyereknek nyilván nem tűnik fel és a maga valóságában fogadja el a történetet minden mögélátás és ilyesfajta értelmezés nélkül, majd' egy félévnyi kötelező bibliaismeret óra után viszont túlságosan is szembeötlő.
Narnia világa fantáziavilág, olyasféle, amilyeneket gyerekkorunkban mi is kitaláltunk magunknak, csak éppen kézzelfogható valósággá válik a főszereplő gyerekek számára, akik, miután átkerültek oda, egy teljes életet leélnek a vidék uralkodóiként, majd ismét gyerekként térnek vissza. Sajnos ez az időszak viszont nincs eléggé kifejtve, de erről majd később.

A mi világunkba, illetve a világháború-környéki Angliába visszatérve a gyerekek ugyanott folytatják a hétköznapi életüket, ahol abbahagyták, kellemes emlékként idézik vissza a Narniában töltött évtizedeket és semmiféle jele nincs annak, hogy ők már tulajdonképpen maguk mögött tudnak jópár évtizednyi aktív életet. De hát ez mese. A visszatérés viszont megadatik nekik: az iskolába tartó vonatra várva rántja át őket valami ismeretlen erő, s hirtelen hajdani kastélyuk romjai között találják magukat: Narniában közben évszázadok teltek el, sokat változott a világ. A telmarinok megszállták Narniát, a gyerekek pedig egy örökösödési harc kellős közepén találják magukat, ahol is a törvényes király, Caspian herceg segítségére sietnek. A történet megint túlságosan rövid időszakot ível át, csak egy pillanatkép az egész, s máris távozniuk kell Angliába.

Ahonnan viszont már nem térhetnek vissza mind, csak a két fiatalabb gyerek: Edmund és Lucy. Mert ugye a "felnőtteknek" nem való már egy "mesevilág". Véletlenül ugyan, de csatlakozik hozzájuk bosszantó unokatestvérük is, aki a kaland végére egészen normális lesz, mert hogy egy expedíció útjába veti őket az az erő, ami egy festményen keresztül nyitott nekik utat Narniába. Az expedíció vezetője pedig nem más, mint Caspian király, akit ők segítettek hatalomra, a cél pedig a világ vége. A hajnalvándor útja (régebbi kiadásban Utazás a tengeri cirkálón) közben mindenféle "tematikus" szigeteken kötnek ki, ahol általában a Caspian apjához hű, a telmarinok által száműzött nemesek élnek és ügyködnek, jónéhány mesebeli lény mellett. Felfedezhetőek itt is keresztény utalások, legszembetűnőbben ott, ahol Aslan bárány képében jelenik meg és szól Lucyékhoz. Igazság szerint ez már kicsit erőltetett, részletek itt.

Az első rész újdonsága, a második enyhe hullámvölgye és a harmadik kitartó emelkedése után Az ezüsttrón (Az ezüst trón) súlyos hanyatlás, annak ellenére, hogy Narnia eddig nem ismert tájaira kalauzolja el Lewis az olvasót, ezúttal a jó útra tér(ítet)t unokatestvér és osztálytársa, Jill főszereplésével, akik az iskola kerítésén át kerülnek Narniába. Tudnivaló, hogy a mi világunkból Narniába akkor érkezik valaki, ha ott nagy változás készülődik vagy veszély fenyeget. Most az utóbbi adott: a vénséges vén Caspian fiát elrabolta az a boszorkány, akitől az első részben Peter, Susan, Edmund és Lucy megmentették a világot. És ez nem jó, így két hősnövendékünk az óriásokkal és földalatti lényekkel is szembeszállva útra kel, hogy megmentse a herceget. Egy érdekes dolog viszont kiderül: a felszín alatt más birodalmak, más világok is rejtőznek.

Feltehetően Lewis érezte, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, valamivel fel kell lendíteni a sorozatot, mert ez így folytathatatlan, és megírta A ló és kis gazdája című könyvét. Többek között ez is az oka, hogy érdemesebb írási sorrendben haladni: történet szerint ugyanis ez a harmadik lenne és utána négy, folyamatosan romló kötet következne, az ember pedig igencsak negatív szájízzel hajítaná félre a sorozatot. Ez a történet a négy testvér uralkodásának idején játszódik, viszont nem valamely ebből a világból származó gyerek a főszereplő, hanem Shasta, akit Mózeshez hasonlóan a vízből halászott ki nevelőapja és nevelte fel Calormenben, egy Narniától délre fekvő, bálványimádó rabszolgatartók lakta királyságban. Calormen egyébként leginkább a közel-keleti (arab) országokra hasonlít, akik ugye nem kimondottan keresztények, ergo bálványimádók. Shastára is rabszolgasors várna egy véletlen folytán, ugyanez a véletlen viszont hozzásegíti a meneküléshez, ahol is társra lel két beszélő ló, valamint egy calormeni nemes lánya, Aravis személyében, s a Calormen és Narnia közti csatározásban is központi szerephez jut. Nos, az eddigiekről nem mondható el, hogy teljes mértékben átélhetőek lennének, ez viszont mindenképpen az. Kidolgozott, részletes és jól összerakott, hiányérzetet egyedül az okoz, hogy Lewis csak ezt az egy törénenet írta meg teljesen narniai szemszögből; a helyében én ezt a vonalat vittem volna inkább tovább és nem a mi világunkból áteső gyerekek kalandjait. Így szinte tolkieni lehetett volna a Narnia-sorozat.
Hozzá tartozik a dologhoz, hogy ez a könyv volt az első, amit a hét közül olvastam, így mindenképpen csalódás volt a többi, leszámítva talán a következőt...

A kreatív energiák fellángolhattak Lewisban, vagy csak szeretett volna visszanyúlni a sci-fihez, mindenesetre A varázsló unokaöccse szintén kiválóan sikerült. Más kérdés, hogy a véletlenek összejátszása folytán ezt olvastam másodiknak az egészből... A huszadik század fordulójának Londonja a helyszín, ahol Andrew Ketterley, Digory Kirke nagybátyja belekontárkodik a varázslás tudományába. Tündér-keresztanyjától örökölt egy dobozt, amiben egy másik világból származó por volt, ezeket felhasználva gyűrűket készített, de igazi etikátlan tudóshoz méltóan neki magának nem volt bátorsága kipróbálni a hatásukat, inkább tengerimalacokon kísérletezett (melyek eleinte szétpukkantak, aztán csak simán eltűntek), amikor véletlenül beesett hozzá Digory és a szomszéd kislány, Polly. Az ideális kísérleti alanyok... Némi trükkel sikerült rávenni őket, hogy érintsél meg a gyűrűket, mire hirtelen eltűntek ebből a világból és egy titokzatos erdőben találták magukat. Ez az erdő pedig nem volt más, mint egy átjáró, egy köztes állomás a világok között, amiket tavacskák jeleztek. A gyerekek általában kíváncsiak, ez alól Digory és Polly sem voltak kivételek: természetesen kipróbálták, hogy mi történik, ha nem a mi világunkba vezető tóba ugranak bele, így eljutottak Charn posztapokaliptikus világába, ahol felébresztették Jadis királynőt, aki itt mindent elpusztított, és ráadásul még magukkal is hozták vissza, Londonba. Azt könnyű elképzelni, hogy mi történik, ha egy hatalommániás, emberfeletti erejű (bár varázshatalmát elvesztett) boszorkány a modernizálódó Angliába kerül, a gyerekek nem is hagyják, hogy véghezvigye világhódító tervét, amint alkalom nyílik, a gyűrűk erejével visszarepülnek vele a világok közti erdőbe, majd onnan tovább, egy harmadik tóba. Itt viszont egy üres világ fogadja őket és a véletlenül magukkal hozott Andrew bácsit, no meg a kocsist és lovát; valamint sok-sok keresztény utalás, de ezek legalább nem olyan zavaróak. Kitalálható, hogy ez az üres világ Narnia, éppen a teremtésre érkeztek. Narnia istene, Aslan, az Oroszlán énekével hoz életet a semmibe (emlékezzünk csak vissza Eä teremtésére Tolkiennál...), majd minden állatfajból kiválaszt egy-egy párat (Noé) és beszélő állatokká teszi őket. Csak egy a bökkenő: még meg sem született a világ, már bekerült ide a gonoszság Jadis (és Andrew bácsi) személyében, később Jadis lesz az, aki hosszú-hosszú téllel sújtja Narniát, karácsony nélkül... A gonoszság (bűnbeesés...) pedig ugye az embereknek köszönhető.

A teremtés elmesélése után vissza kellett volna térni a köztes krónikákhoz, ehelyett viszont a vég következik: Narnia pusztulása A végső ütközetben. Szélsőségesen fogalmazva szájbarágós és élvezhetetlen az utolsó kötet, de azért ennél lojálisabbnak illik lenni ahhoz a szerzőhöz, aki az előző két részt megírta, így csak annyit mondok, hogy ilyen véget nem érdemelt volna szegény Narnia. Már az első pillanattól érezhető a világ hanyatlása, az csak lendít a dolgon, amikor egy majom beöltözteti szamár szolgáját oroszlánbőrbe, és eljátszatja vele Aslant, persze a calormeniekkel szövetkezve. Mivel Aslan már rég nem jelent meg, a beszélő állatok el is hiszik, hogy tényleg Aslan tért vissza, még az sem tűnik fel senkinek, hogy Aslant és Tasht (a calormeni keselyűistent) azonos személynek állítják be. Hja kérem, a vallási fanatizmus! Na de ez így nem mehet tovább, ezért át is pottyan Narniába Jill és Eustace, hogy újfent megmentsék a megmentendőt, a végén viszont Aslan inkább elpusztítja az egész világot és helyette a saját világát, Narniának egy továbbfejlesztett mását adományozza hű követőinek (afféle mennyország gyanánt).



Kiadó: Szent István Társulat (mostanábant pedig a fent említett M&C)
Kiadási év: 1988, 1988, 1991, 1993, 1995, ?,? (régi); 2005, 2005, 2006, 2006, 2005, 2005, 2006 (új, látszik a megváltoztatott sorrend)

Eredeti cím: The Lion, The Witch and the Wardrobe; Prince Caspian; The Voyage of the Dawn Treader; The Silver Chair, The Horse and His Boy; The Magician's Nephew; The Last Battle
Fordító: K. Nagy Erzsébet
Oldalszám: 207, 296, 319, 308, 266, 224, 264 (az új kiadás)

2009. április 13., hétfő

Joun In-Van, Jang Kjung-Il: Árnybíró (12. kötet)

Végre-valahára sikerült hozzájutni a tizenkettedik kötethez is (késett a megjelenés, aztán a beígérthez képest is még egy kicsit, a búklájnnál meg még később lett rendelhető), ráadásul még írni is tudok róla. Legalábbis időm van, hogy írjak róla, a sorozat már elkapta a hosszabb történetekre jellemző betegséget, amikor egy köteten belül sokkal kevesebb dolog történik, mint akár az elején, illetve egy cselekményepizód is túlságosan elhúzódik. Az utóbbi inkább a tizenegyediket megelőző néhány rész problémája volt, most leginkább az jellemző, hogy hiába történt éles irányváltás, mégsem pörögnek az események.

A borító alapján eddig is valószínűsíthető volt, hogy Munszu korábban már emlegetett nyugati utazása fog a középpontba kerülni, és ez így is történt: folytatódik a bűvös álom és a múlt újraélése, a Dzsusin birodalom bukását megelőző időkben. Amolyan vihar előtti (és vihar utáni) csend ez, némi szerelmi drámával súlyosbítva, a jellemábrázolások viszont még mindig kiválóak. Azt hinné az ember, hogy a nyugati utazással szereplőink maguk mögött hagyják a mesebeli szörnyeket, a nyugatiak pedig nem is hiszik el, hogy ilyesfélékkel háborúznak arra, ahol a Nap fölkel. Pedig itt is előfordulnak furcsa dolgok, jelen esetben egy sátánista idézés előkészületei. Közben Dzsusinban sem megy minden úgy, ahogy kéne, de minden poént már nem lenne illendő lelőni...



Kiadó: Mangafan
Kiadási év: 2009
Eredeti cím: Shin Angyo Onshi
Fordító: Vida Március Mitsuki
Oldalszám: 210

2009. április 12., vasárnap

Mi újság? vol. 6.

Már régen megjelent az áprilisi GEO, lassan a májusi is esedékes, addig viszont érdemes belelapozni ebbe: Darwin útjának második része, pakisztáni tálibok, poloskák, huszadik század elejei históriák a New York-i felső tízezer köreiből, gyógynövények, biofeedback és hagyományos gyógymódok mellett még tucatnyi más témáról olvashatunk az áprilisi számban.


A Földgömb idei második kiadásának címlaptörténete a Farkastotemből is ismert hagyományos életmód és annak hanyatlása. Ezen kívül egy jelenleg Szlovákiában található, de javarészt még ma is németlakta kisváros, Mecenzéf, a szintén a történelmi Magyarország területén álló, ipari katasztrófa sújtotta erdélyi Kiskapus, Tatabánya és különös ellenpontként Dubai történetével találkozhatunk; illetve a Megyeri híd és a dunai jeges árvizek is kaptak néhány oldalt.


A National Geographic ebben a hónapban Hatsepszut fáraónőről, az orosz ortodox egyházról, a 2009. év madarairól (vetési varjú, kék vércse) és a kétéltűek egyre nagyobb mértéket öltő pusztulásáról ad hírt a cirkuszok világáról szóló cikk mellett. Érdemes elolvasni!




És persze kellemes húsvétot az erre járóknak :)


2009. április 11., szombat

Michael Crichton: Őslénypark + Szörnyek szigete

A filmfeldolgozásoknak köszönhetően mára már inkább elcsépeltnek tartják a Jurassic Park históriáját, de a regények elolvasása után én legalábbis nem merném ezt állítani.
Az Őslénypark és a Szörnyek szigete Crichton többi ilyesfajta koncepciójú történetéhez hasonlóan (Az átprogramozott ember, Idővonal, Préda) alaposan kidolgozott, hatalmas háttérrel és jól megírt cselekménnyel, szereplőkkel rendelkezik, amellett, hogy szórakoztató, információkban is meglepően gazdag.

Egy gazdag amerikai üzletember hatalmas lehetőséget lát a nyolcvanas években már kivehetően körvonalazódó géntechnológiában, ráadásul az eszközei is megvannak egy csúcstechnológiájú genetikai laboratórium felszerelésére és az ötlet is adott, hogy a korábbi, bizonytalan és körülményes módszerek helyett hogyan lehet örökítőanyagot nyerni dinoszauruszokból, így minden adott egy új típusú, "minden gyerek álma" szafaripark létrehozásához Costa Rica partjainál, egy kis szigeten. Hogy miért dinoszauruszok? Mert régen kihaltak, így jogi problémák nem merülhetnek fel a szabadalmaztatás körül és elég látványosak ahhoz, hogy látogatók hadait vonzzák, akik bármekkora árat hajlandóak kifizetni, csak hogy láthassák őket. A problémák is hasonló tőről fakadnak: nem lehet tökéletesen tiszta dinoszaurusz-DNS-t kivonni még az új módszerrel sem, ezért a hiányzó szakaszokat kétéltűgénekkel kell pótolni, na meg senki nem találkozott még élő dinoszaurusszal (hacsak a madarakat, krokodilokat nem számoljuk), így a viselkedésük sem igazán megjósolható.

Persze Hammondot, a Jurassic Park megálmodóját sem ejtették egészen fejre, minden elképzelhető helyzetre megpróbálta felkészíteni a parkot, tanácsadókat is foglalkoztatott állatkerti gondozóktól kezdve archeológusokon át számítógépes- és matematikai szakemberekig, mégis akadt némi probléma már az építkezés során, amiben néhány munkás súlyosan megsérült, volt, aki meg is halt, a park nyitását viszont tovább halogatni nem lenne nyereséges döntés. Azért még előtte összehívja szakemberek egy csoportját és két unokáját, hogy megmutassa nekik génmanipulált csodavilágát triceratopszokkal, velociraptorokkal, maiaszauruszokkal, tirannoszaurusz rexszel és még tucatnyi más ősvilági lénnyel, amikor a történetet fraktálgeometriai ábrák aláírásával is végigkísérő Ian Malcolm előrejelzésének megfelelően bekövetkezik a probléma, a túlélés pedig egyszeriben valószínűtlené válik.

A folytatásban a Jurassic Park B telepén háborítatlanul burjánzik a feltámasztott élet, már amennyire a szűkös terület és a kiegyensúlyozatlan helyi fauna azt megengedi. Az állatokat létrehozó InGen már a múlté, a cég ellenfelei viszont erejük teljében vannak és szeretnék kiaknázni a B telep nyújtotta lehetőségeket, persze ők nem tudják, hogy miért is nem nyílt meg soha a Jurassic Park, ellenkező esetben messziről kerülnék Isla Sornát. Velük egy időben a szigetre érkezik egy másik csapat is, ők viszont az evolúciót, a környezethez alkalmazkodást szeretnék megfigyelni, az előző kötetből ismert Ian Malcolm részvételével. Akad két potyautas kisgyerek is, na meg az embereket két lábon járó csemegének tekintő gyíkok hada, de azért némi káoszelmélet, biológia és egy kis filozófia is garantált, noha nem annyi, mint az Őslényparkban.



1.
Kiadó: Maecenas Könyvkiadó

Kiadási év: 1993
Eredeti cím: Jurassic Park
Fordító: Boris János
Oldalszám: 579

2.
Kiadó: Magyar Könyvklub

Kiadási év: 1996
Eredeti cím:
The Lost World
Fordító: Kertész Balázs
Oldalszám: 445

2009. április 6., hétfő

A. C. Crispin: A hutt játszma

A birodalmi hadseregből kirúgott ifjú Han Solo pilótaként keresi kenyerét. Természetesen nem egészen legális szállítmányokat fuvaroz hű társával, Csubakkával: egy ilyen jó pilótának a csempészet jelenti az igazán nagy bizniszt. Az egyik út során elszegődnek az egyik hutt klán szolgálatába, melynek a Star Wars-filmekből jól ismert Jabba a leendő vezetője. A huttoknak dolgozni pedig nem veszélytelen, főleg nem akkor, ha két hutt klán küzd egymással, és még Boba Fett is vadászik az emberre.

A filmekből kiderült, hogy Han hogyan jutott a Millenium Falconhoz, most azt is megtudtam, hogy Lando Calrissianhoz hogyan került, illetve a két szerencsevadász hogyan ismerte meg egymást. A kiegészítő előtörténet mellett azért sor kerül némi csetepatéra a Birodalommal, amiben Han vezető szerepet vállal, szerencséje viszont olyannyira nem hagyja magára, hogy az már időnként erőltetettnek hat. Azért nem volt rossz.



Kiadó: LAP-ICS

Kiadási év: 2000
Eredeti cím:
The Hutt Gambit
Fordító: Nitkovszki Sztaniszlav
Oldalszám: 310

2009. április 4., szombat

Pratkanis és Aronson: A rábeszélőgép

Reklámözönben élünk, a propaganda folyamatosan körülvesz minket. Ez feltehetően senkinek nem újdonság, más kérdés persze, hogy kit zavar annyira, hogy védekezzen is ellene. A védekezés egy lehetséges módja ennek a könyvnek elolvasása és az olvasottak aktív hasznosítása.

Na de mi van akkor, ha az ember úgy olvas egy ilyen könyvet, hogy az kötelező? És mi van akkor, ha a leírtak jelentős részét már sikerült innen-onnan összeszedegetnie? Nos, az van, hogy az ember nem tud ötoldalas recenziót írni a könyvből, mert nincs annyi említésre méltó gondolata, hacsak olyasmik nem, hogy jellemző az amerikai szerzőkre, hogy úgy írnak a legtöbb témáról, mint ha ők találták volna ki, ráadásul gyakran teljesen maguktól értetődő dolgokról van szó. Ha meg mégsem, és a gyanútlan olvasó elkezdene gondolkodni, a következő mondatban gyorsan lelövik a poént. Azért ilyesmit mégsem illik leírni, még akkor sem, ha köztudomású, hogy úgysem szokás elolvasni a pszichológia-beadandókat.

Azért mégis érdemes átböngészni ezt a könyvet, vagy bármely hasonló témájút, és beépíteni az aktívan használt tudásba, hátha pont ez segít elkerülni, hogy túlárazott autót/lakást sózzon ránk a kupec, hogy megvegyük a hipermarketekben gondosan szemmagasságban elhelyezett termékeket (amikre semmi szükségünk), vagy éppen a reklámja miatt szavazzunk egy politikusra (nem mintha érdemes lenne bármelyiket is megválasztani...). Illetve a másik oldalról: jó áron tudjuk eladni, amit akarunk, sikeresen tudjunk tarhálni a koncertjegyre, hatékony háborús propagandát tudjunk folytatni, továbbá a szektaalapítás és -vezetés rejtelmeibe is betekintést nyerhetünk. Utóbbi egyébként hatalmas biznisz még akkor is, ha valaki nem tudja hitelesen eljátszani a megszállott prédikátort vagy a földönkívüliek üzenetét közvetítő Messiást: elég száz ember aláírását összeszedni és máris gyűjthetjük az adó 1%-okat.



Kiadó: AB OVO

Kiadási év: 1992
Eredeti cím: Age of Propaganda (The Everyday Use and Abuse of Persuasion
Fordító: Vámos Miklós
Oldalszám: 212

2009. április 2., csütörtök

William Morris: A Világ-túlja Erdő

William Morris írói tevékenysége mellett jópár egyéb művészetben is jeleskedett. Ólomüveg-készítés, textilművesség, mindennemű díszítőművészet is része volt tevékenységének, ezért is furcsa, hogy egy Vaszary-festmény került a kötet borítójára.

A tizenkilencedik században még tudtak könyveket kiadni - lehetne mondani az eredeti mű első fejezetének a kötetbe illesztett reprintje alapján, csak az a sajnálatos, hogy nem olvashatjuk az egészet ilyen formában; akár egyik oldal eredeti - másik pedig fordítás, akár egyben az eredeti és előtte vagy utána a fordítás.

Ennek nem pusztán esztétikai szerepe lenne, Tandori Dezső fordítása ugyanis meglehetősen sajátos. Olyannyira, hogy időnként vissza kellett lapoznom az angolhoz, hogy megértsek egy-egy mondatot. Felteszem, költőnek kiváló, de A Világ-túlja Erdő fordítása élvezhetetlenre sikeredett. Erőltetetten régieskedő, kifacsartan összekevert szórendű mondatok, Yoda központozási módszere semmi ehhez képest.
Néhol úgy tűnt, hogy egy az egyben, szó szerint kerültek át teljes angol mondatok, máshol még a magyarra a legkevésbé sem hasonlító eredetit is továbbtekerve születhettek meg ezek a mondatszörnyetegek, melyek külön-külön szórakoztatóak lennének, de nem egy majd' kétszáz oldalas könyv teljes terjedelmében. Az külön bosszantó volt, hogy a régi angol kiadásban "and" helyett "&" szerepel, de a magyarba egy duplán aláhúzott, kiskapitálissal szedett "és" került ezekre a helyekre. Akkor már inkább az itt-ott, mondatvégi írásjelek helyett látható levélmotívumokat tartották volna meg...

Maga a történet nem egy különösebben bonyolult példány, Golden Walter kalandjait meséli el Morris, aki, miután felesége megcsalta, hajóra száll és egy különös, mesebeli vidékre jut el, ahol medve-emberek élnek és egy gonosz varázslónő zsarnokoskodik rabszolgája felett. Ahogy az már lenni szokott, az úrnőnek megtetszik Walter, Walternek viszont a rabszolgalány. Ez utóbbi felettébb érthetetlen, de hát a szerelem nem egy racionális dolog, továbbá Walter sem egy észlény (még ha a szövegben más is van leírva), de legalábbis végtelenségig naiv. Morris viszont kegyes volt hozzá, hepiendet kerekített a sztori végére ahelyett, hogy inkább azt a vonalat vitte volna végig, amiben a lány az eredeti irányt folytatva csak játszik hősünkkel, aki aztán az újabb csalódást követően ismét továbbáll, új kalandok után kutatva.



Kiadó: ERI Kiadó

Kiadási év: 2006
Eredeti cím: The Wood Beyond The World
Fordító: Tandori Dezső
Oldalszám: 192