2009. április 22., szerda

L. Neil Smith: Lando Calrissian és Sharu varázskulcsa

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy megint egy elrontott borító. A sharu nem tulajdonnév, hanem egy faj elnevezése, s mint ilyen, alapvetően kisbetűvel írandó, ebben az összefüggésben pedig többesszámban. Vagyis: Lando Calrissian és a sharuk varázskulcsa. Persze az angol címet fordították le szó szerint, de előtte azért elolvashatták volna a könyvet.

A Star Wars univerzum annyi szereplőjéről írtak már történeteket, miért pont az egyik legkarakteresebb figura, Lando Calrissian maradt volna ki? A jellegzetes bajszú, nőcsábász szerencsevadász "előéletének" megírása ráadásul még jól is sikerült, már amennyit eddig elolvastam belőle.

A Millenium Falcon megnyerése után Lando természetesen nem adja fel eredeti "hivatását", a szerencsejátékot, de azért fuvarozással is megpróbál némi pénzhez jutni, na meg az űrhajóskapitány szerepében is jól érzi magát (bár a hajó fenntartása eléggé sokba kerül), aztán egy újabb kártyapartin, a Rafa rendszerben még egy gépet nyer: a Vuffi Raa névre hallgató droidot. Itt vesznek éles fordulatot az események: nem sokkal később a helyi rendőrség elfogja és a környék ura, egy nagyhatalmú mágus rákényszeríti, hogy szerezze meg a rendszer őslakóinak, a sharuknak egy misztikus tárgyát, a szellemhárfát.

Ez eddig még illik a megszokott Star Wars-környezetbe, de amikor Lando és a droid jobban elmerülnek a sharuk dolgaiban, onnantól határozottan bonyolult és bizarr dolgokkal találkoznak. A kulcs, aminek a formáját nem lehet ránézésre megállapítani, de nem csak optikai csalódásként működik, hanem a tapintást is összezavarja, a dimenzióeltolások, életkristályok és egyebek valahogy nem illenek a Star Wars általában színes, de egyszerű világába.



Kiadó: King Kiadó
Kiadási év: 1994

Eredeti cím: Lando Calrissian and the Mindharp of Sharu
Fordító: Trethon Judit
Oldalszám: 333

1 megjegyzés: