2012. április 12., csütörtök

Sci-fi és fantasy a könyvfesztiválon 2012/2 - Agave, Alexandra, Ciceró

Bőven el leszünk látva kedvenc műfajunkkal, az Agave, az Alexandra, a Szukits és az Ulpius is készül sci-fi, illetve fantasy könyvekkel a 19. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Meglepően sok a magyar szerző, vonzó címek vannak a kínálatban, minden adott egy nagybevásárláshoz. És ez még messze nem a vége, lesz egy harmadik bejegyzés is a témában... 

A folytatásban pedig a könyvekről: 

--
Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas (Agave)

Kíváncsi vagyok, hogy mit lehet még kihozni az évek óta tomboló vámpíros-vérfarkasos témából (illetve mostanában a zombi az új vámpír). A cím mindenesetre elég jó sztorit sejtet, amit a fülszöveg is megerősít (annak ellenére, hogy a szélesebb célközönséget is igyekszik megragadni). Az Agave általában jó dolgokat szokott összeszedni, valószínűleg olvasás lesz a vége. Kéne ez a könyv is. 

Fülszöveg: 
Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Ez az állandó szexnek és edzésnek köszönhető – no meg az állati fehérjékből álló étrendnek. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány.
Jake-en eluralkodik a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával – még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig.
Glen Duncan teljes egészében felforgatja a vérfarkasregények konvencióit, és vadonatúj, lebilincselő és letaglózó köntösbe öltözteti a legendát, Jake alakjában pedig megteremti a 21. század vérfarkasát: egy olyan férfit, aki a legborzalmasabb rémtetteket követi el, de mégis, valami érthetetlen módon, képes mélyen emberinek maradni.
Frissítés (április 18.): A nyomda nem készült el időre a könyvekkel, úgyhogy csak jövő hét második felében jelenik meg, illetve a kiadó nem is lesz kint a Könyvfesztiválon.

Frissítés (május 6.): Itt írtam a könyvről

--
Gábor Endre - Pierrot: Az ördög köve (Alexandra)

A Jumurdzsák gyűrűje kiváló ifjúsági fantasy volt. A folytatásban az ötletgazda Pierrot mellé Szélesi Sándor helyett Gábor Endre szegődik, ha ő is tudja tartani azt a technikai színvonalat, akkor nagyon nem lőhet mellé az, aki beszerzi ezt a könyvet. A sztori persze más, az Egri csillagok elég komoly alapot adott az előző kötetnek, mindenesetre ez sem lehet rossz, csak a borítót tudnám feledni... Meghámozva kéne. 

Fülszöveg:
Egy mecseki falu rejtélyes pusztulása 1407-ben...
Egy égből zuhant lebkő titka...
Szerencsevadászok és tudósok küzdelme...
Jonathan Hunt, a New York Times újságírója visszatér...
A "Jumurdzsák gyűrűjé"-nek főhőse a bravúros egri nyomozás után két évvel Debrecenbe látogat, ahol szinte az égből pottyan ölébe egy újabb rejtély. Megismerkedik egy vonzó atomfizikusnővel és forrófejű öccsével. A fiú eltűnik, és a szálak ezúttal is a múltba vezetnek. A kalandokban és váratlan fordulatokban bővelkedő nyomozás évszázadokkal repíti vissza az időben Jonathan Huntot. A könyvtárakban, múzeumokban meglelt dokumentumok, kéziratok és levelek különös természeti jelenség létezésére utalnak. A Magyar Faustként ismert legendás debreceni tanár, Hatvani István hagyatékából kiderül, már ő is vizsgált a 18. században egy bizonyos égi eredetű követ, amely óriási kristályt, talán gyémántot rejt. Az értékes kincsért századokon átívelő hajsza kezdődik.
A tét óriási, Jonathan Hunt ugyanis kideríti: az "ördög köve" halálos miazmát rejt, amely akár az egész emberiséget elpusztíthatja...

--
S. Kolozsvári Zsófia: Se vas, se tűz (Alexandra)

A Zenit könyvek nemrég megjelent első két részére is fáj a fogam, erre máris kihozzák a harmadik regényt. Hát ez nem szép a kiadótól... A többszerzős magyar fantasy/sci-fi sorozatok története felemás, ami a Cherubionnál el lett cseszve, az a Mysterious Universe-nél sikerült, ez valószínűleg inkább az utóbbira hajaz technikailag. A borító itt sem egy szépség, tíz évvel fiatalabban valószínűleg inkább megfogna (most is "love rock" és vikingek, de...). Azért ezt is olvasnám. 

Fülszöveg:
Madeleine Magnusson PhD-hallgató a göteborgi egyetemen, botanika szakon. Kanada növényvilágát kutatja, rendszeresen fut, egészségesen étkezik - és metálzenét hallgat. Kedvenc együttesének már évek óta minden koncertjére eljár, akár külföldre is. Egyszerű rajongóból azonban váratlanul önjelölt nyomozóvá avanzsál, mikor kiderül, hogy a zenekar dobosa eltűnt, a rendőrség pedig tehetetlen. Az elején maga is csak tapogatózik, de ez annak is köszönhető, hogy korábban sosem szembesült nehezebb nyomozói feladattal, legfeljebb mások szobanövényeiből következtetett a tulajdonos személyiségére. Az események kicsúsznak a kezéből, és mire felveszi a fonalat, már egy ősi saga szövegét kell értelmeznie, miközben olyan lényekkel találkozik, akik nem férnek bele természettudományos világképébe. De szerencsére nincs egyedül: holland barátnője félelmet nem ismerve segíti az úton, és ha így is csüggedne, a zene mindig lelket önt belé.
A "Se vas, se tűz" elkalauzolja a Zenit sorozat olvasóit egy másik országba, látszólag helyi történelemmel és zenével foglalkozik, de aki nyitott szemmel figyel a részletekre, rájöhet, hogy minden mindennel összefügg.

--

Veronica Roth: A beavatott (Ciceró)

Legalább vállalják, hogy Az éhezők viadala inspirálta a könyvet, ami egyébként a borítón is elég jól látszik. A fülszövegben vázolt történet nem túl megragadó, ami persze eredményezhet pozitív csalódást is, de inkább szkeptikus vagyok. Nem tervezem beszerezni.

Fülszöveg:
Az éhezők viadala óta kedveltté vált disztópia műfaj újabb gyöngyszeme! Katniss és Beatrice közös jellemzője, hogy soha nem adják fel!
Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e – vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.
--
Ennyivel még nincs vége, legalább egy bejegyzés már készen van és várja a sorát, ha pedig kimaradt valami az itt felsorolt kiadóktól, kommentben jelezzétek.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése