2012. május 25., péntek

John Scalzi: Vének háborúja

Mindenekelőtt: Aki még nem olvasta a könyvet és teljes hatást szeretne, az csak az első négy fejezet után kattintson a folytatásra. A Vének háborúja legjobb része ugyanis az első 64 oldal, amely alatt szépen, fokozatosan, a főszereplővel együtt jut el az olvasó a teljes tudatlanságtól a - ha nem is megvilágosodásig, de addig, amíg a regény és a sorozat hátralévő része beindul. És ami a legszebb, hogy a fülszövegíró is figyelembe vette ezt és tényleg nem olvasható ott semmi, amit ezalatt a szakasz alatt ne tudnánk meg. 

John Scalzi regénye kényelmesen indul. Druszája, a főszereplő John Perry hetvenötödik születésnapján szépen fölkerekedik, elmegy a felesége sírjához és a tíz évvel azelőtt aláírt, egyébként visszavonható bevonulási szándéknyilatkozata értelmében elmegy a legközelebbi toborzóirodába, hogy a Gyarmati Véderő katonája legyen. Azé a szervezeté, amely monopolizálta az űrutazást és más bolygók gyarmatosítását, de ez minden, amit az átlagos földlakó tud róla amellett, hogy minden jel szerint a földinél lényegesen fejlettebb technikával rendelkeznek. A Föld ugyanis, mint az azonnal kiderül, társadalmi és technológiai szempontból is gyakorlatilag olyan, mint a kilencvenes vagy kétezer-tízes években, a megnyugtatóan ismerős környezet fölött viszont szinte tapintható a bezártság köde, valamit titkolnak azok ott kint, valamit nem akarnak, hogy az egyébként nyilvánvalóan sokkal fejletlenebb anyabolygó lakói megtudjanak. 

Innentől lefelé, ha különösebb spoiler nincs is, de ahogy írtam, az első négy fejezet hatását veszélyeztetik a leírtak. 

2012. május 18., péntek

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

A Kvantumtolvaj poszthumán, cyberpunk világképe sokkal ijesztőbb, mint A felhúzhatós lány ökokatasztrófa-sújtotta Thaiföldje. A fizikai és a digitális világ összefonódása, a valódival tökéletesen összekeverhető virtuális valóságok bizonytalansága, az emlékek, sőt, tudatok szabad másolhatósága bármilyen genetikailag módosított vírusnál rémítőbb jövővízió. A digitális halhatatlanság persze jó dolog, de mi a helyzet az örökké tartó rabszolgasággal vagy börtönélettel? Érzékszervektől megfosztva lebegni egy tartályban időtlen időkig, virtuális börtönbe zárva élni több száz vagy több ezer példányban, géptestbe zárva robotolni újjászületésben reménykedve - ez hogy hangzik? 

Jean le Flambeur, Hannu Rajaniemi Kvantumtolvajának főszereplője legalábbis a középső verziót kényszerűségből megtapasztalja, amíg egy titokzatos célok vezérelte, nem túl bőbeszédű lány ki nem szabadítja. Vagy legalábbis az egyik másolatát. Szerencse? Attól függ, hogy kinek a szempontjából. 

2012. május 4., péntek

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány (The Windup Girl)

Sci-fi kedvelői körökben hatalmas várakozás övezte A felhúzhatós lány magyar megjelenését, nem is alaptalanul. Díjözön, külföldi kritikusok rendkívül pozitív beszámolói, érdekesnek ígérkező sztori és borító, nem tudom, hogy kell-e ennél több. Persze szokás szerint némi fenntartással kezeltem a dolgot, ahogy azt a túlságosan nagy felhajtás övezte dolgokkal szoktam, de mint már az első oldalak után kiderült, ez fölösleges volt. 

Paolo Bacigalupi regénye a szerző bevallása szerint váratlan sikertörténet, szerintem pedig pontosan olyan, amilyennek egy jó könyvnek lennie kell. Részletesen kidolgozott, hihetően felépített világ, érdekes karakterek, megfelelően adagolt történet. Egy ideális világban bestseller lenne, a mi világunkban ehhez túl jó, a regény világában pedig eltüzelnék, a megfelelő széndoxid-kvóta befizetésének elmulasztásával.