2013. május 29., szerda

Előzetes - László Zoltán: Egyszervolt


A zh-hét és a vizsgaidőszak eleje miatt nem nagyon van időm olyat olvasni, amiről érdemes ide is írni, úgyhogy következzen megint egy könyvrészlet, László Zoltán legújabb, Egyszervolt c. urban fantasyjének első fejezete. A Hiperballada első regénynek elég jó volt, a Keringésről a Nulla pontról és a Nagatéról pedig csak pozitív véleményeket hallottam eddig, úgyhogy ezt biztosan el fogom olvasni és természetesen írok ide is róla (megtörtént, itt az értékelés). Már kész az összefoglaló a Könyvhétre megjelenő sci-fikről és fantasykről, illetve hamarosan jön a dedikálásokról és egyéb kapcsolódó programokról szóló lista, és lesznek persze "rendes" bejegyzések is.

"Te is azt hiszed, hogy a mesék csak a képzelet szülöttei? Talán jobb is így. Az igazság néha kifejezetten életveszélyes. 

Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait.

Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek."

A részletet a hajtás után találjátok: 

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése