Kim Stanley Robinson a 2312 után ismét egy rendkívül alapos és nagyszabású regénnyel áll az olvasók elé. Az Aurora lenyűgöző történet egy csillagközi útról, az emberiség első kísérletéről egy exobolygó benépesítésére.
Robinson, ahogy megszokhattuk, végletekig realistán közelít a megírt témákhoz. Minden esemény, minden apró részlet tökéletesen a helyén van, kizárólag ott nyúl fikciós eszközökhöz, ahol elkerülhetetlen. A hangsúly ezúttal is a világépítésen és tudományos alaposságon van, de mellé a 2312-nél sokkal több történetet, izgalmat és feszültséget kapunk, ráadásul a magyar fordítás is jóval igényesebb, ami szintén fontos szempont.
Kétezer ember egy űrhajóban, a fénysebesség tíz százalékával repül a tizenkét fényévnyire lévő Tau Ceti felé. Gyorsítással, fékezéssel együtt nagyjából másfél évszázadig tart az út, az eredeti asztronauták azzal a tudattal indultak el, hogy legfeljebb az unokáik fogják látni az új bolygót (pontosabban egy szuperföld holdját) és ha egy kis szerencséjük van, a dédunokák már nem fémdobozokban fogják tölteni életük utolsó éveit. Óriási vállalkozás, rengeteg buktatóval, de a felfedezés és vándorlás ösztöne hajt, mi pedig Robinsonnak köszönhetően komolyabb kockázatok nélkül átélhetjük az élményt.
Kim Stanley Robinson mindig is hihetetlen alaposságáról és merész kísérletezőkedvéről volt ismert, ez most sincs másként. Az Aurora elsőre nem tűnik olyan bátor jövővíziónak, mint a 2312 volt, de ahogy haladunk előre, itt-ott felbukkan a sokkal komolyabb és összetettebb tudományos háttér, ami minden hard sci-fi rajongó szívét megdobogtatja. Nem csak a hosszútávú űrrepülés kérdései, Föld különféle éghajlatú területeit modellező biomok bonyolult rendszerének kiegyensúlyozása, vagy a korlátozott méretű területen élő populáció devolúciós problémái jelentenek izgalmas tudományos kérdést, de konkrétan maga az elbeszélés is egy kísérlet, nem is akármilyen. A regény egyik nézőpont-karaktere ugyanis a hajó mesterséges intelligenciája, ami megfelelő iránymutatással és sok gyakorlással egyre inkább "aki" lesz, a szó általában emberekre alkalmazott értelmében.
Feltételezem, hogy általában hozzám hasonló ízlésűek olvassák a blogot, úgyhogy ehhez azt hiszem, nem szükséges mást hozzátenni. A természet-, társadalom- és bölcsészettudományok iránt érdeklődőknek nagyon izgalmas csemege, de az is talál magának bőven finomságokat, aki kevésbé science geek. Minden tudományos alapossága mellett az Aurora nem ismeretterjesztő jellegű regény (noha kis utánanézéssel simán elmegy annak is). Nem a tudományról szól, hanem az emberről (sőt, az Emberről), az ember(i)ség lehetőségeiről, képességeiről és megkerülhetetlen korlátairól. Ebben az esetben nem csak elcsépelt közhely, hogy az ember a regény olvasása közben/után átértékeli a saját életét és helyét a világban.
Nagyon szórakoztató egy jól megírt hipertérugrós, értelmes idegen fajok valóságos állatkertjét felvonultató űropera, vagy hipertérben szörfölős cyberpunk, viszont legalább olyan izgalmas tud lenni egy ehhez hasonló, végletekig realista történet is. Tény, hogy az engem (és valószínűleg sok más olvasót) legjobban érdeklő kérdést, valamivel a regény fele után, Robinson nem válaszolta meg, valószínűleg egyrészt terjedelmi korlátok miatt, másrészt az már "túlságosan fikció" lehetett volna, de a vége mindenért kárpótol. Pár száz oldal után simán hozzászokunk olvasóként is az űrhajó emberi léptékkel gigantikus, ám egy bolygóhoz képest rendkívül szűkös tereihez, ilyen keretek között ez a - mondjuk ki - himnusz a Földhöz finoman, de annál nagyobbat üt. Sőt, még a 2312 világa is megelevenedik egy pillanatra, és tényleg ezektől a részletektől lesz az Aurora igazán nagyszerű.
Ami a magyar kiadást illeti, a fordító a régi, de egy-két furcsaságot (sajnos pont a regény elején) leszámítva úgy tűnik, komolyan vették az olvasói visszajelzéseket és a kiadónál nagyobb figyelmet sikerült fordítani a könyvre még úgy is, hogy július hetedikén, a nemzetközi megjelenéssel egy napon jött ki (a mongol nevek átírása mondjuk nem stimmel mindenhol, de ez érzésem szerint már az eredetiben is így volt). Ismét megmaradt az eredeti borító, ami tökéletesen illik a regényhez és gyönyörűen néz ki a 2312 és A periféria között a polcon, a kötet végén pedig Dan Simmons szeptember 22-én érkező Ílionjának első tíz oldala foglalja el azt a helyet, amit általában a hagyományos reklámok szoktak, újabb kellemes meglepetés.
Kim Stanley Robinson kötetszámra vetített találati aránya jobb, mint bármelyik más íróé, akitől eddig egynél több könyvet olvastam, négyből három regénye (A rizs és a só évei, 2312, Aurora) került a kedvenceim közé. Csodának kellene történnie a második félévben, hogy valami letaszítsa az idei toplista éléről, eddig egyértelműen ez az év sci-fije.
--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 2015
Eredeti cím: Aurora
Fordító: Farkas Veronika
Borító: Kirk Benshoff
ISBN:978 61 5552 259 8
Oldalszám: 500
Ár: 3980,- (borítóár) / 2985,- (Agavebolt)
--
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
Kétezer ember egy űrhajóban, a fénysebesség tíz százalékával repül a tizenkét fényévnyire lévő Tau Ceti felé. Gyorsítással, fékezéssel együtt nagyjából másfél évszázadig tart az út, az eredeti asztronauták azzal a tudattal indultak el, hogy legfeljebb az unokáik fogják látni az új bolygót (pontosabban egy szuperföld holdját) és ha egy kis szerencséjük van, a dédunokák már nem fémdobozokban fogják tölteni életük utolsó éveit. Óriási vállalkozás, rengeteg buktatóval, de a felfedezés és vándorlás ösztöne hajt, mi pedig Robinsonnak köszönhetően komolyabb kockázatok nélkül átélhetjük az élményt.
Kim Stanley Robinson mindig is hihetetlen alaposságáról és merész kísérletezőkedvéről volt ismert, ez most sincs másként. Az Aurora elsőre nem tűnik olyan bátor jövővíziónak, mint a 2312 volt, de ahogy haladunk előre, itt-ott felbukkan a sokkal komolyabb és összetettebb tudományos háttér, ami minden hard sci-fi rajongó szívét megdobogtatja. Nem csak a hosszútávú űrrepülés kérdései, Föld különféle éghajlatú területeit modellező biomok bonyolult rendszerének kiegyensúlyozása, vagy a korlátozott méretű területen élő populáció devolúciós problémái jelentenek izgalmas tudományos kérdést, de konkrétan maga az elbeszélés is egy kísérlet, nem is akármilyen. A regény egyik nézőpont-karaktere ugyanis a hajó mesterséges intelligenciája, ami megfelelő iránymutatással és sok gyakorlással egyre inkább "aki" lesz, a szó általában emberekre alkalmazott értelmében.
Kim Stanley Robinson beszél az Aurora tudományos hátteréről
Feltételezem, hogy általában hozzám hasonló ízlésűek olvassák a blogot, úgyhogy ehhez azt hiszem, nem szükséges mást hozzátenni. A természet-, társadalom- és bölcsészettudományok iránt érdeklődőknek nagyon izgalmas csemege, de az is talál magának bőven finomságokat, aki kevésbé science geek. Minden tudományos alapossága mellett az Aurora nem ismeretterjesztő jellegű regény (noha kis utánanézéssel simán elmegy annak is). Nem a tudományról szól, hanem az emberről (sőt, az Emberről), az ember(i)ség lehetőségeiről, képességeiről és megkerülhetetlen korlátairól. Ebben az esetben nem csak elcsépelt közhely, hogy az ember a regény olvasása közben/után átértékeli a saját életét és helyét a világban.
Nagyon szórakoztató egy jól megírt hipertérugrós, értelmes idegen fajok valóságos állatkertjét felvonultató űropera, vagy hipertérben szörfölős cyberpunk, viszont legalább olyan izgalmas tud lenni egy ehhez hasonló, végletekig realista történet is. Tény, hogy az engem (és valószínűleg sok más olvasót) legjobban érdeklő kérdést, valamivel a regény fele után, Robinson nem válaszolta meg, valószínűleg egyrészt terjedelmi korlátok miatt, másrészt az már "túlságosan fikció" lehetett volna, de a vége mindenért kárpótol. Pár száz oldal után simán hozzászokunk olvasóként is az űrhajó emberi léptékkel gigantikus, ám egy bolygóhoz képest rendkívül szűkös tereihez, ilyen keretek között ez a - mondjuk ki - himnusz a Földhöz finoman, de annál nagyobbat üt. Sőt, még a 2312 világa is megelevenedik egy pillanatra, és tényleg ezektől a részletektől lesz az Aurora igazán nagyszerű.
Ami a magyar kiadást illeti, a fordító a régi, de egy-két furcsaságot (sajnos pont a regény elején) leszámítva úgy tűnik, komolyan vették az olvasói visszajelzéseket és a kiadónál nagyobb figyelmet sikerült fordítani a könyvre még úgy is, hogy július hetedikén, a nemzetközi megjelenéssel egy napon jött ki (a mongol nevek átírása mondjuk nem stimmel mindenhol, de ez érzésem szerint már az eredetiben is így volt). Ismét megmaradt az eredeti borító, ami tökéletesen illik a regényhez és gyönyörűen néz ki a 2312 és A periféria között a polcon, a kötet végén pedig Dan Simmons szeptember 22-én érkező Ílionjának első tíz oldala foglalja el azt a helyet, amit általában a hagyományos reklámok szoktak, újabb kellemes meglepetés.
Kim Stanley Robinson kötetszámra vetített találati aránya jobb, mint bármelyik más íróé, akitől eddig egynél több könyvet olvastam, négyből három regénye (A rizs és a só évei, 2312, Aurora) került a kedvenceim közé. Csodának kellene történnie a második félévben, hogy valami letaszítsa az idei toplista éléről, eddig egyértelműen ez az év sci-fije.
--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 2015
Eredeti cím: Aurora
Fordító: Farkas Veronika
Borító: Kirk Benshoff
ISBN:978 61 5552 259 8
Oldalszám: 500
Ár: 3980,- (borítóár) / 2985,- (Agavebolt)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése