2016. május 31., kedd

Randall Munroe: Magyarázókönyv

A képregényrajzoló, akiről aszteroidát neveztek el és robotokat tervezett a NASA-nak, később pedig mindenféle bizarr kérdésekre adott tudományos alaposságú válaszaiból állított össze egy könyvet, ezúttal ezer szavas szókinccsel kísérli meg elmagyarázni bonyolult dolgok működését, az okostelefontól a Naprendszerig. 

Randall Munroe a NASA robottervezőjeként dolgozott, mielőtt főállású webképregény-rajzoló lett. Ez a szatirikus humorú xkcd képsorain rendszeresen visszaköszön, a 2014-ben magyarul is megjelent, rendkívül szórakoztató Mi lenne, ha? c. kötetét (és az alapjául szolgáló blogot) pedig már egy az egyben mérnök-fizikusi hátterére építette. Természetesen a különféle bizarr és Darwin-díjra esélyes kérdésekre adott, tudományos alaposságú válaszok gyűjteménye is komoly sikereket ért el, így megnyílt az út a következő könyv, az "Up Goer Five" (a magyar kiadásban "Fel menő öt") ötletére épülő Magyarázókönyv kiadása előtt, az olvasók legnagyobb örömére.

A lényeg: a leggyakrabban használt ezer szóval olyan dolgok működését elmagyarázni, mint az atomerőmű, az ihletadó Saturn V rakéta, az USA alaptörvénye, az okostelefon, a Nap, vagy egy felhőkarcoló. Az eredmény pedig egy kiváló humorú, ügyesen összerakott és vizuálisan is kellemes, hosszú órákon át nézegethető illusztrációkkal teli könyv, amit ha nem lenne, ki kellene találni.

2016. május 24., kedd

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Mi köze a jediknek a Birodalom hatalomátvételéhez? Hogyan hat a fűszer a Dűne univerzumának társadalmi rétegeire és technológiai fejlődésére? Miért rossz ötlet az Éhezők Viadala politikai szempontból? Mi a helyzet a Star Trek utópisztikus Föderációjával? Tóth Csaba többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ A sci-fi politológiája c. kötetében. 

Hiánypótló kötetet tarthat kezében az olvasó az ELTE ÁJK oktatója, dr. Tóth Csaba politológus munkájának köszönhetően. A sci-fi politológiája eredetileg egyetemi kurzusnak indult, majd önálló kötetté nőtte ki magát, így szélesebb kör számára is hozzáférhetővé téve az anyagot. Igazság szerint még azon is elgondolkodtam, hogy belógok néhány előadásra, ha már nyilvánosak, az Athenaeum viszont megoldotta a problémát azzal, hogy kiadták a könyvet. Itt jegyezném meg, hogy a formátum nagyon bejön, a kötés fűzött és a borító is tökéletes átmenet a szokásos puha borító és a drágább, nehezebb kemény verzió között, és a dizájn is ügyes, figyelemfelkeltő. Az igazi kérdés persze az, hogy a tartalom milyen, ezzel kapcsolatban viszont már kettősek az érzéseim.

Intellektuális értelemben imádom, amit Tóth Csaba csinál, avagy a különböző sci-fi univerzumok szó szerinti értelmezését politológiai szempontból, egyszerűen élvezet olvasni. Már a Vaják-sorozatban is nagyon szimpatikus volt az ilyesmi - Andrzej Sapkowski a saját regényein belül mutatja meg a világ fonákját, amikor előtör belőle a közgazdász, itt más alkotók műveivel történik ugyanez.

2016. május 17., kedd

Anthony Ryan: A tűzkirálynő

Nagyon messzire jutottunk a Hatodik Rend hadiiskolájától. Évtizedek teltek el az első rész óta, a tét minden eddiginél nagyobb, Anthony Ryan monumentális trilógiájának ígéreteit A tűzkirálynő hivatott beteljesíteni.

Anthony Ryan Hollóárnyék-trilógiáját egyszerűen csak elolvasni is komoly teljesítmény, elképzelni is nehéz, hogy megírni milyen lehetett. Három hatalmas tégla, három teljesen különböző történet, sok más szerző valószínűleg feldarabolta volna legalább hat részre az egészet, de Ryanünk valami rejtélyes okból maradt a trilógia-formátumnál. 

Technikai és történeti szempontból A tűzkirálynő A várúr közvetlen folytatása, nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt, illetve a nézőpont-karakterek is hasonlóak. Amitől viszont mégis más (ha nem is annyira, mint az első kötet), az a világ működésének egyre mélyebb megismerése, ahogy a végső összecsapás felé közeledünk, és ezt némileg ellenpontozva az emberközeliség néhány szereplő esetében, ami szinte már A vér énekét idézi.

2016. május 12., csütörtök

Sepsi László: Pinky

„Sepsi László mindent tud a krimiről, noirról, horrorról és az urban fantasyról, de nem esik kétségbe akkor sem, ha az úgynevezett magasirodalom ködbevesző elefántcsonttornyának nyirkos lépcsőházaiban kell eltájékozódnia. A Pinky című regény éppen olyan, mint a címében szereplő különös, rózsaszín és kegyetlen ital: amilyen furcsának tűnik elsőre, olyan természetességgel eszi bele magát az ember agysejtjeibe, és egy pillanatra sem ereszt el a szélesvásznú végkifejletig. Egyben pedig újabb bizonyíték arra, hogy a XXI. századi fiatal magyar irodalom immár tényleg nem ismer sem zsánerbeli, sem nyelvi határokat, szíve pedig egy ütemben dobog az átkozott nagyvilág fékevesztett, dühös és szédítő ritmusával.”

Azonkívül, hogy a fenti fülszövegrészlet túlságosan komolyan veszi magát, egyáltalán nem hazudik. A sok szépen hangzó kifejezés és kacskaringós mondatok között ott a lényeg: Sepsi László egy baromi jó regényt írt. Nem mintha a magyar szerzők nem tudnának jól írni, de ez a regény nemzetközi szinten is simán megállná a helyét, főleg, hogy sokkal gyengébb könyveket is érthetetlenül nagy hírverés és népszerűség övez.

A Pinky urban fantasy. A megteremtett világot így lehetne a legegyszerűbben körülírni: Andrzej Sapkowski Vajákja modern városi környezettel keresztezve. Város és emberiség, modern technológia és a velük szimbiózisban élő kvázi-mágikus helyek és élőlények. Persze ez nem egy Vaják-másolat és még csak nem is a mágiára van kihegyezve a dolog, de egyáltalán nem lepne meg, ha a lengyel bestseller ott lenne Sepsi kedvencei között. 

2016. május 10., kedd

Naomi Novik: Rengeteg

Szláv népmesei köntösbe bújtatott, különleges hangulatú ifjúsági fantasy – talán így lehetne legrövidebben összefoglalni Naomi Novik legújabb könyvének lényegét. A Rengeteg olyan világba kalauzolja az olvasót, melynek egyes elemei a népmesékből közép-európaiként számára is ismerősek lehetnek, ugyanakkor egyáltalán nem érződik ismétlésnek más, hasonló ihletésű történetek után sem.

A Rengeteg egyből magába szippantja az olvasót, és nem is engedi el magából, amíg le nem teszi a könyvet. Ebben a világban az erdő az úr, ahol mélyen gyökerezik a gyűlölet és a félelem, különös lények járnak a fák között, és ahol nem mindig érvényesek a világ működésére vonatkozó szabályok. A Rengeteg éhes, gonosz és erőszakos, fáinak árnyékában pedig több falu is meghúzódik. A falvak lakosait az elefántcsonttornyában élő mágus, a Sárkány védelmezi a Rengeteg gonosz varázserejétől. A Sárkány pedig a védelemért cserébe tíz évente egy hajadont kér, akit az erdő vonzáskörzetébe eső falvak lányai közül választ ki.

Agnyeska, történetünk főszereplője, pont abban a szerencsétlen évben született, melyből a Sárkány következő alkalommal válogatni fog. Életének tizenhét éve során nem sok félnivalója volt a mágustól – nem különösebben szép vagy ügyes, és egyetlen különleges képességének az tűnik, hogy bárhol és bármikor képes összekoszolni magát. Ami, lássuk be, azért nem egy olyan tulajdonság, amivel érdemes kitűnni a tömegből. Agnyeska korosztályából a legjobb barátnője, Kasja az, akit a Sárkánynak szánnak: szép, okos, kecses, és egyáltalán, minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy a tökéletességet hajszoló varázsló kiválassza maga mellé. Aztán persze minden másképp alakul…

2016. május 5., csütörtök

Richard Morgan: A fekete férfi

Száz év múlva, a huszonkettedik század elején az emberiség felszámolja a háborúkat a Földön és gyarmatosítja a Marsot, de mindennek ára van. Az ár pedig például az a kockázat, hogy egy, a vörös bolygóra száműzött, módosított genetikájú szuperkatona visszaszökik a Földre és gyilkosságsorozatba kezd. Richard Morgan lendületes, kemény sci-fi thrillert írt, de A fekete férfi több ennél, a nyomozás és rengeteg akció mellett, jó sci-fihez illően, komoly morális kérdésekkel is foglalkozik.

Richard Morgantől nem olvastam semmit a Takeshi Kovacs trilógia óta. A tavalyi, magyarországi látogatására kihozott fantasy-regénye, Az acél emléke érdekes koncepciónak tűnt, de egyelőre nem került rá sor, viszont A fekete férfit a megjelenés hetében tettem polcra és a lehető leghamarabb el is olvastam. Az puszta véletlen, hogy pont egy másik sci-fi krimi, A holtak küldöttei után került rá sor, ám szerencsére olyan mértékben különböznek, hogy a két regényt még akaratlanul sem próbáltam összehasonlítani.

A Kuszkó Rajmund-féle, brutálisan jól összerakott borító mögött nem kevésbé ütős regényt találunk. A fekete férfi félelmetesen emberközeli és egyáltalán nem finomkodó: durva, súlyos és sodró lendületű sci-fi thriller-krimi, ami azonnal lenyűgöz részletességével, a hangulatától pedig akkor is nehéz szabadulni, ha bizonyos kellemetlenebb jeleneteket inkább szeretnénk gyorsan elfelejteni.