2016. december 13., kedd

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos (John Cleaver trilógia 1.)

A Nem vagyok sorozatgyilkos nagyon jó könyv. Nem változtatja meg az életedet, nem tesz rád mély benyomást, sőt, pár hónap múlva jó eséllyel arra sem fogsz emlékezni mi történt benne. Ekkor viszont újra el fogod olvasni, majd megint és megint, mert iszonyat szórakoztató és csak befejezni lehet, abbahagyni nem.

A gyilkosság unalmas. Ha bekapcsoljuk a tévét, egész biztosan találunk egy olyan csatornát, ahol valamelyik Helyszínelők, a Castle, a Dr. Csont, a Hazudj, ha tudsz, A mentalista, miegymás megy. És ezek csak a sorozatok, a filmekről, a híradókról vagy az internetről ne is beszéljünk. Mindenütt belek, vér és hullák, ráadásul ez az irodalomban is egyre nagyobb teret kap, tehát az, hogy Dan Wells ilyesmiről ír, egyáltalán nem meghökkentő. Sőt, bár papíron horrornak van elkönyvelve, igazából semmi durva, nyomasztó, megbotránkoztató vagy tabu nincs a regényben, de még thrillernek is kevés 12 éves kor felett. Aki rettegni akar, az nem ezt fogja választani. 

Sok újdonság sincs benne. A Nem vagyok sorozatgyilkos főszereplője, John Wayne Cleaver 15 éves, szociopata és imádja tanulmányozni a sorozatgyilkosokat. Legszívesebben ő maga is az lenne, és van egy Szörnyeteg úrnak nevezett sötét énje, akit különböző szabályok betartásával próbál kordában tartani, és kvázi a jó cél érdekében gyilkosokat ölne. A könyv hátuljára pedig az van írva, hogy aki imádta a Dextert, az ezt is fogja. Még jó hogy fogja, hisz ez egy az egyben a Dexter koncepciója. Semmi újdonság nincs benne, bár azért ne legyünk igazságtalanak: soha senki nem fog jobb szerethető sorozatgyilkost kreálni, mint Jeff Lindsay Dextere.

Akkor mégis miért jó, ha semmi új vagy eredeti nincs benne (a minimális fantasy elem ugyanis nem az)? Mert nem akar úgy tenni, mintha az lenne. A történet nem bonyolult, nincs túlírva, nem öncélú és nem akar az élet nagy kérdéseire válaszolni. Ráadásul dinamikus és folytonos, nincsenek üresjáratok és fölösleges részek, nincs indokolatlan brutalitás (már csak ezért sem lehet horror), megvannak benne a tipikus szórakoztatóirodalmi elemek, de nem túltolva.

(Dollmaster92 illusztrációja)
Van egy kis szerelmi szál is a regényben, ami nem is igazán az, de végül is az embert érdekli, hogy lesz-e párja a szociopatának. Vannak családi problémák, eltűnt/lelépett családtagok, akikről nem tudunk semmit, ami számtalan lehetséges forgatókönyvet rejt magában. Végig ott motoszkál a kérdés, hogy egyáltalán miért lett a főhős szociopata? Mi motiválja őt, hogyan épülnek fel a sorozatgyilkosok, van-e megoldás? Legyőzi-e a benne lakozó szörny? Egy csomó megválaszolatlan és izgalmas kérdés, amire nem tudjuk a választ, de tudni szeretnénk, ezért órák alatt végigpörgetjük a könyvet.

A Nem vagyok sorozatgyilkos nem formabontó, nem újdonság és még csak nem is horror. De mivel a téma szórakoztató és népszerű, mivel elképesztően olvasmányosan és letisztultan van megírva, ez igazából senkit nem érdekel. Nem lesz ott a történelem legjobb alkotásai között, de tipikusan az könyv, amit akár két-háromhavonta egyszer lazán végigpörgethetünk egy este alatt, és mindig boldogak leszünk tőle.

A teljes trilógia egy kötetben
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2009, 2010, 2011
Eredeti cím: I'm Not a Serial Killer
Fordító: Szebegyinszki Szilvia
ISBN: 9786155514814
Oldalszám: 824
Ár:  4995,-  4000,- (a kiadónál)

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése